---

Tartalom

TISZTELT OLVASÓ!
BÁNYÁSZOK IMÁJA
A GÖMÖRI BÁNYÁSZAT

LICE
A község rövid története
Lice község első írásos említése

A LICEI BÁNYÁSZAT
A bánya története a Heinzelmann-féle Vasgyár Bányatársulat keretein belül
A Heinzelmann család jelentősége a gömöri bányászatban
A bányászat története a község Magyarországhoz való visszacsatolása után
A bányászat története a második világháború után
A licei lelőhelyen termelt ércek
A bányászat megmaradt emlékei Licén

BÁNYÁSZHIMNUSZ GÖMÖRBŐL
ÖSSZEFOGLALÁS
RESUME
A LICEI BÁNYÁSZAT TÖRTÉNETÉNEK RÖVID KRONOLÓGIÁJA
A KÖNYVBEN ELŐFORDULÓ MAGYAR HELYNEVEK SZLOVÁK MEGFELELŐI
FELHASZNÁLT IRODALOM

---

Összefoglalás

Lice kis település a Murányka patak mentén, körülbelül feleúton Tornalja és Nagyrőce között. Keletkezése a középkorba, a 12. századba nyúlik vissza. A falu első írásos említése egy 1243-ból származó okiratban található. A középkori település a történelem folyamán sokat szenvedett, de életképesnek bizonyult, és máig is létezik. Lakói elsősorban mezőgazdasági termeléssel és fazekassággal foglalkoztak, de jelentős volt a faszénégetés, valamint a bányászat is, két vasolvasztó kemencéjében pedig jó minőségű vas készült.

A könyv elsősorban a licei vasérc bányászatával foglalkozik. A vasérc termelése a 19. században vette kezdetét, előbb külszínen, később azután mélyműveléssel is. A mélyművelésű bányászat a Hisnyai-Heinzelmann család nevéhez fűződik. A családnak vasgyára volt Hisnyóvízen, és ennek volt szükséges az érc. A vashegyi bányákon kívül, ahol nagy mennyiségű ércet termeltek, Lice biztosította a jó minőségű alapanyagot a vasgyártáshoz. Ez volt a bánya történetének az egyik legfontosabb időszaka, egészen az első világháborúig. Utána egy tulajdonosváltást követően a "pangás időszaka" következett 1938-ig, amikor a község és a bányamező is Magyarország részévé vált. Ezután az egyik legsikeresebb korszak vette kezdetét, melyet nagy beruházások jellemeztek. A bányában termelt ércet ekkor Diósgyőrben dolgozták fel vassá. A második világháború és az utána következő időszak azonban már nem volt ilyen sikeres, és végül a múlt század ötvenes éveiben a bánya megszűnt termelni, és be is zárt. Mára már csak a Lujza-táró befalazott portálja és a függőakna bebetonozott nyílása emlékeztet a dicső múltra.

Az emberek emlékezetében azonban még megmaradt a bánya. A termelés befejezése óta elmúlt időszak még nem volt annyira hosszú, hogy teljesen a feledés homályába merüljön ez a korszaka a községnek. Még élnek a faluban, akik látták a bányából kijövő csilléket, megrakva vasérccel. Közöttünk vannak az egykori bányászok gyermekei, leszármazottai, akik maguk is dolgoztak a bányában. Az idősebbek emlékeznek még a hajdan itt állt épületekre is. Éppen ezért nem kellett a sötétben tapogatóznom, amikor információkat gyűjtöttem a könyv megírásához. Áll még a falu felső határában a Hisnyai-Heinzelmann család egykori kastélya is, de sajnos ma már nagyon rossz állapotban van.

Remélem, hogy nem fog teljesen a múlt ködébe veszni az egykori licei vasércbánya, és legalább a község lakossága emlékezni fog rá még évtizedeken keresztül, hiszen az őseik dolgoztak ott egykor. A múltidézéshez nyújt segítséget ez a könyv, amely röviden összefoglalja annak a körülbelül száz évnek a történetét, amikor a licei határban vasércet és kis mennyiségben rézércet hoztak fel a föld mélyéből a helyi és a környékbeli bányászok. Az ő emléküknek szóljon a bányászköszöntés:

Jó szerencsét!

Kecső, 2018. szeptember hó
Ing. Lőrincz Árpád, PhD.

---