---

Tartalom

1. BEVEZETÉS

2. AZ ÚJ-KAINOZÓOS ÜLEDÉKGYŰJTŐK ELHELYEZKEDÉSE ÉS CSOPORTOSÍTÁSA
2.1. Orogén szegély mélységek
2.2. Tektonikus árkok
2.3. Epirogén süllyedékek
2.4. Katlanszerű beszakadások
2.5. Epikontinentális üledéktakarók

3. AZ ÜLEDÉKFELHALMOZÓDÁS MENNYISÉGI VÁLTOZÁSAI
3.1. Az üledékvastagságok változásai területenként
3.2. Az üledékképződés intenzitásváltozásai az idő függvényében

4. AZ ÜLEDÉKKÉPZŐDÉS KAPCSOLATA A LEPUSZTULÁSI FOLYAMATOKKAL
4.1. Ősföldrajzi térképek
4.2. Európa felszíni domborzatváltozásai az új-kainozoikumban
4.3. Lepusztulás és üledékszállítás az óceánok mélyén

5. A SZINOROGÉN ÜLEDÉKKÉPZŐDÉS
5.1. A szinorogén üledékképződés ábrázolása földtani szelvényeken és üledékképződési jelleggörbéken
5.2. A rétegösszlet-vastagság és talpmélység arányának változásai a Bécsi- és Pannóniai-medencében

6. A LITOFÁCIESEK ELTERJEDÉSE
6.1. A különböző kőzetfajták gyakorisága az üledékgyűjtő medencék egyes típusaiban
6.2. A Közép-dunai medencerendszer új-kainozóos kőzetei

7. A BARNAKŐSZÉN- ÉS LIGNITKÉPZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

8. A NEOGÉN BARNAKŐSZÉN- ÉS LIGNITTELEPEK
8.1. A miocén telepek földrajzi elterjedése
8.2. A miocén telepek időrétegtani helyzete
8.3. A pliocén telepek földrajzi elterjedése
8.4. A pliocén telepek időrétegtani helyzete
8.5. A neogén barnakőszén- és lignittelepek teleptani jellemzői

9. A KÖZÉP-DUNAI-MEDENCERENDSZER PANNÓNIAI LIGNITELŐFORDULÁSAI
9.1. A régebbi irodalom ismertetése
9.2. Nyugat-Magyarország és Délkelet-Ausztria lignitterülete
9.3. A Mátra-bükkaljai lignitterület
9.4. A Közép-dunai medencerendszer pliocén lignittelepeinek általános teleptani jellege

10. IRODALOM

11. TÁRGYMUTATÓ

---

Bevezetés

A földtörténet folyamán két ellentétes irányú folyamat formálta szüntelenül a földfelszínt. Az orogenezis és epirogenezis növelte a domborzat szintkülönbségeit: egyes részek kiemelkedtek, más részek besüllyedtek. A lepusztulás és üledékképződés viszont csökkentette a szintkülönbségeket, a kiemelkedő hegységek letárolása és a besüllyedt üledékgyűjtő medencék feltöltése által. A két ellentétes folyamat hatásai rendszerint kiegyenlítették egymást: a reliefenergia növekedése gyorsította a lepusztulás és üledékképződés folyamatát; a reliefenergia csökkenése viszont a lepusztulás és üledékfelhalmozódás gyöngülésével járt együtt. Az üledékgyűjtő medencékben ily módon felhalmozódott kőzetek vizsgálatával foglalkozik az általános üledékföldtan.

Az általános üledékföldtan tárgykörébe tartozik az üledékes kőzetek tulajdonságainak vizsgálata, fajtáinak leírása, az üledékes kőzetek keletkezése (beleértve a mállási termékek elszállításának és újra lerakódásának folyamatát is), valamint a földtörténet egyes szakaszaiban keletkezett üledékes kőzettömegek elterjedésének, típusainak és mennyiségének vizsgálata.

Az általános üledékföldtan interdiszciplináris tudomány: törvényszerűségeinek kutatásánál figyelembe kell venni a vele rokon tudományok eredményeit.

Az általános üledékföldtan felhasználja mindazon tudományágak eredményeit, amelyek a felszínt alakító folyamatokkal foglalkoznak: tektonika, paleogeográfia stb. Felhasználja - az aktualizmus elve alapján - a fizikai földrajz és geomorfológia megállapításait. Kapcsolódik a földtörténet egyes szakaszaiban létrejött kőzettömegek összességét tárgyaló tudományágakhoz: litosztratigráfia, regionális földtan. Végül pedig az üledékkőzettanhoz és geokémiához kapcsolja az egyes üledéktípusok összetétele és keletkezésmódja közötti összefüggések megállapításának kérdése.

A különféle üledékképződési folyamatok és az általuk létrehozott kőzettömegek sajátosságai között fennálló logikai összefüggések bizonyítása céljából szükséges volt a szakirodalomban elszórtan található nagy mennyiségű részlet-adat összegyűjtése, rendszerezése és kiértékelése.

Már eddig is több terjedelmes külföldi összefoglaló szakmunka foglalkozott az üledékképződés törvényszerűségeivel (Krumbein W. C.-Sloss L. L. 1951, Ruchin L B. 1958, Aubouin J. 1965, Strakhov N. M. 1967). Ezek azonban úgyszólván kivétel nélkül a mezozóos és paleozóos kőzetek keletkezési körülményeit boncolgatták, összehasonlítva a mai fizikai földrajzból vett példákkal. Európa nagy részében azonban a mezozóos-paleozóos képződmények csak kevéssé alkalmasak az általános üledékföldtan alapelveinek tisztázásához. Anyaguk helyenként takaróredőkbe torlódott és nemegyszer jelentős metamorfózist szenvedett. így nehéz felismerni az eredeti ősföldrajzi körülményeket még ott is, ahol ezek a képződmények a felszínen megtalálhatók. Még kevesebb ismeretünk van a vastag harmad- és negyed időszaki üledéktakaróval borított részleteikről. Amennyiben tehát nem az a célkitűzésünk, hogy e régi földtörténeti korokat tanulmányozzuk, hanem az, hogy az üledékföldtan általános törvényszerűségeit állapítsuk meg, célszerűbb, ha a felszínen könnyebben hozzáférhető s kevésbé átalakult, fiatal üledéksorokat tesszük vizsgálatunk tárgyává.

Ebben a munkában Európa és a hozzá csatlakozó közel-keleti és mediterrán területek neogén és negyedidőszaki lerakódásait választottam alapul a lepusztulás és üledékfelhalmozódás törvényszerűségeinek megállapításához. Az európai kontinens felszínének java részén ezek fordulnak elő, és az artézi kutak, kőolaj- és kőszénkutató fúrások, valamint számos felszíni feltárás alapján sokkal inkább ismertek, mint a náluk idősebb rétegek. A neogén és negyed időszaki üledéksorok csak kevéssé alakultak át és pusztultak le, s ezért mai elterjedésük alapján jól következtethetünk eredeti állapotukra is.

Hátrány viszont az, hogy ezek a fiatal rétegsorok nehezebben korrelálhatok egymással, mint a régebbi földtörténeti múlt képződményei. A neogénnél idősebb képződmények ugyanis általában nagy földrajzi elterjedésben követhetők, vastagságuk, kőzettani kifejlődésük vagy faunájuk változása nélkül. Ezzel szemben a neogén és negyedidőszaki lerakódások élesen elkülönült bioprovinciákban és változékony fácies-viszonyok között keletkeztek. Ehhez jön az is, hogy a múlt században készített eredeti sztratotípus-leírások nem képviselik a neogén teljességét, mert többnyire rétegtani hézagokkal megszakított, litorális fáciesű, vékony rétegsorokról készültek. Ismereteink azonban sokat gyarapodtak a legutóbbi évtizedekben készült mélyfúrások és a geofizikai mérések eredményeivel. Ismereteket szereztünk nemcsak a síkságok rétegsorairól, hanem az Északi-tenger és Földközi-tenger medencealjzatáról is. Ezek az újabb eredmények sokban kiegészítették és módosították a régebben kialakított képet és lehetővé tettek egy eddiginél megalapozottabb ősföldrajzi szintézis készítését.

A nemzetközi irodalomban - sajnos - gyakori egyes kifejezéseknek és rétegtani beosztásoknak eltérő értelemben való használata, ami a különböző országok szakemberei között félreértésekre és hosszas vitákra adott alkalmat. E tanulmánynak nem feladata, hogy állást foglaljon ezekben a kérdésekben, ezért a legutóbbi évek nemzetközi kongresszusain elfogadott rétegtani beosztásokat vettük mérvadónak. Ilyenek: a Paratethys középső és keleti részére a Mediterrán Neogén Kongresszus 1975. évi bratislavai VI. ülésén Papp A., továbbá Neveszkája P. A. és szerzőtársai által bemutatott rétegtani-korrelációs táblázatok, míg a magyarországi neogénre az 1969. évi budapesti Neogén Kollokviumon elfogadott beosztások (Báldi T. 1971a, Hámor G.-Jámbor Á. 1971, Strausz L. 1971).

E tanulmányban mindenütt csak az általános törvényszerűségek megállapítására törekedtem az aprólékos részletek felsorolása nélkül. Megjelöltem azonban azokat a szakirodalmi forrásműveket, melyekben az érdeklődő további adatokhoz juthat. Ezek más szakemberek velem megegyező vagy némileg eltérő nézeteit rögzítik s így több oldalról is megközelíthető az itt felvetett kérdések megválaszolása.

Az egyes témákat két részre bontva fogjuk tárgyalni. Elsősorban az Európa és Közel-Kelet teljes területére érvényes általános alapelveket, majd egy-egy kisebb fejezetben vagy fejezetrészben a Pannóniai-medence helyi viszonyait kívánom megvilágítani.

---