A művészettörténetben nincsenek szabályok, így arról sincs, hogy kinek mikor érkezik el az a bizonyos pillanat, amikor minden a helyére kerül. Hernádi Paula esetében ez valószínűleg egybeesett azzal az időszakkal, amikor a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának tagjaként, 2001 és 2009 között a Lampart budafoki zománcgyárában alkothatott minden év augusztus első hetében, a Nemzetközi Budafoki Zománcművészeti Workshopokon, s néha azon kívül is...

A történet azonban nem itt kezdődött. A kortárs magyar zománcművészet törekvéseivel s annak néhány képviselőjével (Kátai Mihály és Morelli Edit) már huszonéves korában találkozott, de akkor még más irányba terelte az élet. Az egri tanárképző főiskola, gyermekei születése, majd a képzőművészeti egyetem elvégzése után eleinte festészettel próbálkozott, majd immár Kispestre költözve a Képzőművészeti Kiadó Vállalat munkatársaként illusztrációkat készített és gyermekjátékokat tervezett. Művészi pályája legnagyobb részében grafikusként tevékenykedett, tollrajzai mellett többek között a Váci Országos Grafikai Műhelyben litográfiákat és szerigráfiákat is készített. Az elmúlt évtizedekben pedig már a műfaj legújabb változatának egyik elismert művelője, s ezzel összefüggésben alapító tagja, sőt évekig alelnöke is a Magyar Elektrográfiai Társaságnak.

Mindeközben a nyolcvanas években - mindenekelőtt Fajka János iparművész javaslatára és segítségével - gyakorlati téren is megismerkedett a zománcművesség különféle technikáival (rekeszzománc, drótzománc, festőzománc), hamarosan már saját kisméretű kemencéje is volt. A zománcművészet azonban nem egy gyorsan elsajátítható műfaj. Sok-sok évi gyakorlati tapasztalat kell ugyanis ahhoz, hogy valaki megtalálja az összhangot önmaga törekvései és e különleges eljárás között. Kátai Mihály megfogalmazásában a "... zománcmunkák készítésének folyamata, az elemek (földnek, víznek, tűznek) egymáshoz kapcsolása, alkotó alkalmazása a teremtés folyamatának újra átélése. A zománc, miközben végleges formáját elnyeri, olvadék állapotában az izzó, fortyogó magmához hasonló. Az alkotó feladata a fizikai és kémiai folyamatokat befolyásolni, illetve azok határait megszabni." S e ponton érkezünk el újra a budafoki időszakhoz, ahol úgy tűnik, hogy éppen az ipari háttér adta lehetőségek kellettek ahhoz, hogy Hernádi Paulából zománcművész válhasson. A nagy méretek, az ehhez kapcsolódó kompresszoros szórópisztollyal történő festékfelhordás (pontosabban az opak és félopak iszapzománcok egyenletes vastagságban való felvitele az acélrecipiensre), a motívumok montázs- és sablontechnikával való megjelenítése teljesen új képi világot eredményezett. Itt érzett rá arra, hogyan kell kordában tartani a zománc legcsábítóbb tulajdonságait (ragyogó színek, csillogás), s egyben azt ügyesen átalakítva mégis a saját szolgálatába állítani. "A művész, aki ezen a területen alkot, olyan látványt varázsol elő a tűz segítségével, amely látványt nem lehetne a festészet vagy grafika nyelvén elmondani. Azok a finom vonalak, repedések, foltok, összeégések csak a tűzben tudnak létrejönni." Bár a lényegét tekintve igazat kell adnunk Báron Lászlónak, a műfaj egyik úttörőjének, mégis fontos azt megjegyeznünk, hogy a modern értelemben vett zománcművészet egyik alapvető összetevője, változásainak egyik fő indikálója, formálója éppen a képző- és iparművészet legkülönfélébb területeitől (pl. festészet, szobrászat, textilművészet) érkezők által hozott hatások megjelenése. Nem meglepő tehát, amikor Hernádi Paula így összegezte saját, a kétezres évek elején végbement irányváltását: "a zománcban is a grafikusabb megoldásokat, a felületkezelést és a tónusok gazdag kialakítását tartottam fontosnak".

Természetesen az útkeresés idején, mint ahogy a kortárs magyar zománcművészet legtöbb képviselője esetében, számára is fontos lépés volt a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely szimpóziumain való rendszeres részvétel Kecskeméten. "Felfigyeltem az orosz művészek sajátos alkotásaira. Megfigyeltem a műhely adottságait, és kezdtem a magam számára kijelölni a feladatokat. Különösen a fújással kapcsolatos technikák nyűgöztek le. A fekete lemezre finom, áttetsző fehér fújásokkal haladtam az egyre erősebb árnyalatok felé, és egyre jobban kezdtem érezni, mennyi kell ahhoz, hogy a mű létrejöhessen."

A Hernádi Paula 70. születésnapja alkalmából rendezett kispesti kiállítás kiváló demonstrációját nyújtotta annak, hogy egy türelmes következetességgel, logikusan felépített, ámde a zománc olykor igencsak szeszélyes tulajdonságait is érvényesíteni tudó, évtizedes hosszúságú alkotói folyamat az összetettsége ellenére is homogén összképet eredményezhet. A tárlat jól értékelhető keresztmetszetet, fejlődési ívet tudott felmutatni, amely komoly segítséget adott ahhoz, hogy a magunk számára definiálni tudjuk napjaink képzőművészeti irányultságú zománcművészetét, s annak alkotónk képviselte egyéni ("hernádis") útját. S ehhez nem csupán az eddig említett jellemzők tartoznak - amelyekhez nyugodtan csatolhatjuk még a tömörségre való törekvést, vagy éppen a zománc anyagában, és az azt hordozó fémben rejlő keménység tudatos érvényesítését -, hanem alkotásainak ikonográfiája, s különösen az azt felszínre hozó képi nyelvezet. Ez utóbbit mindenekelőtt akkor vizsgálhattuk behatóbban, amikor a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely adta tematikus programokhoz kapcsolódott alkotásaival (pl. Hajlék-kupola, Időkörök, Téridő, Idősíkok). "Más irányból közelítettem e kiírásokhoz, mint a kollégáim. Sohasem egy történetet kívántam elmesélni, hanem az adott téma egy kiemelkedő sajátosságára fókuszálva, leegyszerűsítve vagy összefoglalva, jelképekbe sűrítve, majd ezt kiegészítve színekkel, formákkal érzékeltetve érzelmi hatást kívántam elérni." Még szorosabb az összefüggés, amikor az indusztriális környezet inspirációi, a technikai mozzanatokon túl, tematikusan is megjelennek - például gyári hulladékok lenyomatain keresztül (Konstrukció ipari formával I.) - egyes alkotásain.

Hernádi Paula zománcain szembeszökő a természettudományos érdeklődés jelenléte, többek között a ma már nano- és kozmikus méretekben is igazolt mikrokozmosz a makrokozmoszban elve. "Foglalkoztatott és a mai napig is foglakoztat a VILÁGUNK tágabb értelemben, vagy spirituálisan a makróvilágunk, vagy időben a múlt és a jövő (Ég, Föld, Bolygók, Planéták, Szférák)." Képein mindezt geometrikus formákkal, a matematikai összefüggések, arányok vizualizálásával, s a rá jellemző visszafogott színezéssel igyekszik megvalósítani. Más kompozícióin (pl. Geometrikus átjáró I-III., Gördülő kocka, Kockajáték) pedig mindezt már konkrét utalások nélkül láthatjuk. Szintén sorozatszerűen jelennek meg nála a különféle építészeti konstrukciók, terek "ábrázolásai" (pl. Aula, Transzparens tér), amelyeken - a csak zománccal létrehozható transzparens hatások segítségével - a funkcionális geometria szárazságában is képes érzékeltetni az élet organikus lüktetését.

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész