---

Tartalom

Előszó helyett
Egy elmaradt Blériot-légiparádé
A kabarékirály és a huszártisztek
Egy szabadszájú tudós
Dankó Pista Aradról szóló nótái
Tragikus sorsú exkatonák
Hajdani farsangi bálok
A "Mester" és tanai
Erdélyi műemlékrombolások repertóriuma
Maniuné aradi futára
Egy 80 évvel ezelőtti bigámia-per
A soborsini kastély utolsó magyar ura
A rádiózás úttörői
Az első villanyfényes mérkőzés
Válságos idők szerencselovagjai
Hajdani meseautók és sofőrök
Szenvedélyes autogramgyűjtők
Halló? Ha ló, egyen zabot...
Építőink becsülete
Elfelejtett művészek
Fába épített álmok
Színház az egész világ
Egy ellentmondásos konzervatív
Fél évszázad múltán
Vapniarka
A Záray-triumvirátus
A Hegyalja Rózsa Sándora
Királyi vadászat
Százhatvan éve
Oroszok a világosi fegyverletételről
Jávor-kultuszunk adóssága
A Tabakovits fiúk
Thomas Mann és Franz Werfel távirata
Az olcsó szeszfőzdétől a Palugyay-pezsgőig
Szeptemberi nyolc és fél
Egy lejt a régi színházért!
Szállodai mesék
Százhatvan év, tíz év, öt év...
Rohan az idő...
Az első sajtóház
Hiába várták a lebegő "ezüstszivart"
Balsorsú arisztokrata és Afrika-kutató
Hírünk a világhálón
"Kékvérű" kávéslány
Nagyvárosi álmok
Próbaút döccenőkkel
A város megmentőjének fia
Egykori bankok és csődök
Karácsonyi emlék
A béke utolsó éve
Az újságíró-fejedelem
Párbaj a becsületért
Életmentő szikék
Állampolgársági cécók
Könyvbarátok, tékák
Kínzó emlékek
Kompszerencsétlenség
A Ficzay-füzet
Hajdan volt korcsolyapályák
Egy becses ereklye
Szép Ernő disputája egy aradi költővel
Asbóth és a helikopter
Brassóba akarták vinni a vagongyárat
Hatvanöt év kezdetei
Hárman a sok kiváló közül
Egy kisebbségi egyház nesztora
A közgazdasági oktatás hajnalán
Nagyapa és unoka
Az ótemető utolsó sírja
Egy sportdélután előzményei
Egy különös sajtóper
Kié a focielsőbbség?
Arculatkozmetika
Az alapítóra emlékez(tet)ve
A mozdony
Szántó György, aki nem "Gyuri bácsi"
Az ereklyegyűjtés szürke eminenciásai
Hajdani egyletek és asztaltársaságok
Liszt aradi fellépései
A torony alatt
A Rácfertálytól Hollywoodig
Egy jubiláló aradi épület és a Bohusok
Hirdetőoszlopok, villanypóznák meséje
Intézményeink jótevői egy híres festményen
A gyermekkórház létrehozói
Két évszázad örömével és bajával
Vlaicu és társai
Az angol modell
Nyári mozik, színházak
Egy "felturbózott" temetés
"A város nem fog engem elfelejteni"
Szárazföldön és tengeren
Helyi KRESZ a századelőn
Az első nagyáruház
Egy meggondolkoztató kérés
A szépség bűvöletében
A hegyaljai villamosvasút jubileuma
Híres és hírhedt katonák a 230 éves várban
Dankó Pista ügyvéd cimborája
Elvitték a legöregebb huszárt

---

Előszó

A kötetbe válogatott történeteket 2009 és 2013 között írtam, és frissiben kerültek a Nyugati Jelen jóvoltából az olvasóhoz. A száz részes sorozatból néhányat szándékosan kihagytam, mert korábban megírt témák egyes motívumai visszacsengtek bennük.

Így jár az, aki helytörténeti kutatásra adja a fejét. Nem dőlhet hátra abban a biztos tudatban, hogy az adott témakört kimerítette. Mindig rábukkanhat új adatokra, amelyek kiegészítik a korábbi, már-már teljesnek hitt dokumentációt.

A nagyobb témák szilánkjaiból kerekedett ki az Aradi történetek, emberek sorozat. Rövid, helyenként talán frappáns történetek hajdanvolt időkből és apáink, nagyapáink vagy még az ő szüleik életéből.

Freskóvázlatok a régi Arad falán.

Valamikor, úgy a sorozat hetvenedik részénél azt gondoltam, hogy leállok, hiszen akkor már több nyomdafestéket megérdemlő témát is szándékosan rövidre fogtam, hogy illeszkedjen a többihez, legyen arányos megjelenítése az egésznek. Meg hát a múltbeli történéseket se hasonlíthatjuk feneketlen zsákhoz. Egyszer kifogy az ember a témából.

Több papírra vetett javaslat ma már valóság.

Aztán rádöbbentem, hogy rosszul döntöttem. A visszajelzések meggyőztek arról, hogy az olvasók várták, szívesen fogadták a történeteket. Igényelték a folytatást.

Ebből a bíztatásból merítettem bátorságot, hogy ezeket a műfajilag nehezen besorolható történeteket kötetbe válogatva ajánljam fel a Tisztelt Olvasónak. Irodalmi kérdésekben igencsak tájékozott barátom eloszlatta kételyeimet, amikor memoárnak, "helytörténeti karcolatoknak" nevezte őket.

Szerinte ez egyáltalán nem fából vaskarika.

Lehet, hogy igaza van.

Talán büszke is lehetnék rájuk, hiszen a régi lapok egyik kedvelt rovata volt a karcolat. A polgári újságírás nagyjai, közöttük számos jeles szépírónk szeretettel és tehetséggel művelte.

Ha az írás nem fikció, hanem valós események, hús-vér emberek tetteinek, életmorzsáinak felidézése, amely "desszertként" még várostörténeti ismereteket is nyújt, és nem pusztán a szórakoztatást, hanem az eleink által ránk testált szellemi és tárgyi örökség megismerését és tiszteletét célozza, akkor még közelebb járunk a szerzői szándékhoz.

Igen, így éltek, dolgoztak, szerettek a régi aradiak.

A szerző

---