A Fotóregény 1980 tavaszán vagy nyarán készül, Veszprémben, egy helyi nyugállományban lévő jogász, dr. Fráter Gyula családjának - a feleség, Klára asszony s a leányuk - nagylelkű segítségével. A mű a család egy átlagos napját rekonstruálja a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig. A család egyetlen gyermeke, a később filmszínészi és színházi pályára kerülő Fráter Kata lelkesen támogatja a mű ötletét és megvalósítását is neki köszönhetően vállalja a Fráter-família a készülő műben a szereplést. Mi, a fiatal, pályánk elején lévő szerzők - a fotográfus, operatőr Molnár László, s én, akkor csupán antológiákban szereplő, biológus tanulmányokat végzett költő - éppen egy közös munkahelyen, az UNESCO és a Magyar Kormány által közösen létrehozott, a közoktatásban használható médiumokat előállító veszprémi Országos Oktatástechnológiai Központban dolgozunk. Elképesztő mennyiségű európai és az észak-amerikai országokban készült kortárs vizuális művet, illetve azokkal foglalkozó nyomtatott kiadványokat nézünk, olvasunk, szabad időnkben közös S8-as filmeket forgatunk.

Az elvek tisztázása és az előkészületek után egy nap alatt készülnek el a felvételek. A csíkmásolatok segítségével alakítjuk ki a képrendet, utólag nem is szorul módosításra. A nagyítás után a szokásos utómunkák: kasírozás, feliratozás, ahol szükséges hangsúlyokat akarunk látni, ott színezés utólagos ráfestéssel.

A Georgi Dimitrov Megyei Művelődési Központ termében, a kiállításra előkészített, parkettán sorba rendezett kollekciót a falra helyezés előtti napon az intézmény éjszakai alkalmazottja áttekinti, s másnap, némi huzavona eredményeként kiemelünk néhány erotikus jellegű szöveges fotográfiát, így azok sosem kerülnek nyilvánosságra. Emiatt e kiadvány ezeket nem tartalmazza.

A Művelődési Központban, a helyi szokásoknak megfelelően egy hónapig tekinthető meg az emeleti kiállító teremben az anyag. A tárlatot Zalán Tibor költő nyitja meg, s a Fotóregény több oldalán az idegenkezű, filctollal írt bejegyzés tőle származik.

Utóbb a teljes anyag a lakásom raktározásra szolgáló helyiségébe, a roncsolt plakátjaim gyűjteménye mellé kerül, ahol azonban egy csőtörés miatt jó néhány oldala átázik, összetapad, penészedik, helyreállíthatatlanul roncsolódik. A Molnár Lászlónál lévő negatívok a lakása kirablásakor eltűnnek, a tolvajnak minden bizonnyal a bőröndre van szüksége, nem pedig a tasakokban meghúzódó negatívokra. Így csupán az egy példányos nagyítások maradnak fenn. Ezekből került be tizenegy lap a budapesti Orpheusz Kiadónál az 1997-ben megjelent, az addigi életmű válogatott anyagából álló öt kötetes könyvsorozat Prózák című, Mányoki Endre által szerkesztett kötetbe.

A kilencvenes évek legelején megsérült kiállítási anyag roncsolt felületei, tépett oldalai, csonkolt alakjai kiváltják lelkesedésemet: a megrongálódott alkotások későbbi vizuális költészeti munkáim előképévé válnak, s azokat a 'talált költészet' birodalmába emelik. A nyilvános terekről gyűjtött plakáttörmelékek és az azokból a véletlenek révén létrejött dekollázsok, hasított plakátok idővel kiállításra, katalógusba és kötetekbe rendeződnek.

A Fotóregény elkészülte utáni évben új, közös vállalkozásba kezdünk. Megyei ösztöndíjjal 1981 nyarán egy teljes hónapon át a Magyarszentkirályt és Németszentkirályt összeolvasztó Bakonyszentkirályt próbálom fölfedezni. Mélyinterjúkat készítek a falu lakosaival és a környékén lakó, de a falu intézményeiben dolgozókkal. Hatalmas, enciklopédia terjedelmű nyersanyag gyűlik össze, gépelt oldalakban és a fényképek számát is illetően, amely végül fotók és interjúk együtteséből szerkesztett gépirattá is rendeződik. Az anyagból fél ívnyi, vagy valamivel terjedelmesebb részlet megjelent a Veszprém városi KISZ irodájának időszakos Visszhang című kiadványában, de a teljes mű szövegkönyve és a felvételek az idők során elkallódtak, valószínűleg megsemmisültek. A Fotóregényhez hasonlatos, egykor Bakonyszentkirály címet kapott közös munka a feledésbe merül. Az egyik interjúsorozat anyaga azonban erősen átalakítva bekerül a Kezét reá tevé, hogy lásson... regény egyik hőse történeteibe.

Molnár László évtizedek óta filmkészítéssel foglalkozik, először a Magyar Mozi és Videófilmgyárban, majd a mai napig szabadúszóként. Én a Vadnarancsok élettörténet-rekonstrukcióival, illetve a ciklus második könyve beszélgetéseivel bajlódom.

Az ebben a könyvben látható képanyagot 2018 szeptemberében szkennelés után Molnár László digitálisan restaurálta, megmentve azt a látványt és hangulatot, amely a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján tetten érhető volt, ugyanakkor meghagyva a roncsolódott felületeket, amely egy újabb idősík lerakódásával írja újra az eredeti művet.

Balatonalmádi, 2018. szeptember 30.
Géczi János