---

Tartalom

Előszó
Megjegyzések

I. Az ember
  Az énünk
  Félelmeink
  Munka
  Erkölcsök
  A szex és aberrációi
II. Szép anyanyelvünk, és gyilkosai, és a rovásírás
III. A világmindenség
IV. Tudomány, természettudományok, kultúra
  Klíma
V. Vallási eredetű gazemberségek, és az őket lenyelő ostobaság
  Az isten tisztelete kifejezésének formái
  Tabuk, babonák, jóslás, parapszichológia, földönkívüliek
  Ereklyék
  Szellemek, jelenések, zarándokhelyek
  Vallások és papok a XXI. század háborúiban
  Hittérítés
VI. Háborúk
VII. Történelem, társadalom, társadalomkritika
VIII. Fajgyűlölet, azaz rasszizmus
IX. Igazságszolgáltatás, azaz törvényérvényesítés
X. Oktatás, nevelés
XI. Gyógyászat - gyógyszertárak - természetgyógyászat - Jóga
XII. Mai világunk, mégsem értjük
XIII. Mi lesz velünk?
XIV. Zárszó az ostobaságról, illetve az arra épülő gazemberségről
XV. Gondolatok a sorozatról
XVI. Epilógus

I. Melléklet
II. Melléklet
III. Melléklet
IV. Melléklet
Irodalom
Linkek

---

Fülszöveg

Búcsúzom. Nagyon fáj!

Becsuktam a politikai-gazdasági kérdésekkel foglalkozó írásaim utolsó oldalát. Mint e könyv címével, most is József Attilához menekülök, mert nagyon fáj. Írhatnék '56-ról, amikor kirúgtak a moszkvai egyetemről, mert védeni próbáltam kis országunkat a mély fasizmus bélyegzővel szemben. Írhatnám, hogy a KGB-tisztnek volt igaza: mind gyorsabban terjeszti ki a szárnyát országunk felett a fasizmus.

Írok a diktatórikus rendszerek, a fasizmus általános térnyeréséről.

Írok a munkaalapú társadalmak közelgő haláláról, a mesterséges intelligencia hatásairól: a munkanélküliség robbanásszerű növekedéséről, az egyenlőtlenség végtelen tágulásáról.

Írok a félelmetes fegyverkezésről, a fegyvereket felszentelő papokról.

Írok a tőke abszolút diadaláról.

Írom, ugyanazzal az érzéssel a torkomban, amit József Attila érezhetett, amikor csodálatos sorait írta:

"Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,"

Közben érzem, tudom: hiába is kiáltanék! A demagógia az ostobaság tengerén evezve eldugaszolja a fülcsatornákat, még a föld dübörgését se hallják meg az emberek.

Megpróbálok meséket írni, átevezek a gyermekek békés, csodálatos világába. Nehéz mesterség, talán sikerül!

A búcsú szavait is József Attilától kölcsönzöm. Kihez is szól vajon?

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

---