Tartalom

Előszó

Már van elég Adyról szóló mű; kortársak, barátok, műértők és epigonok számtalanszor feldolgozták az Ady-életművet, azt ezer szemszögből és oldalról megvilágítván; szem nem marad szárazon, olyannyira tudunk már mindent erről a költőóriásról. A cím talán azt sugallja, hogy itt egy újabb tanulmány íródott Adyról. Nem, dehogy. Ez nem egy újabb irodalomtörténeti munka, hanem annál több (!), de kevesebb is, mert nem "tudományosan" közelítettem meg a költőt. Képtelen vagyok róla "racionálisan" gondolkodni, mert engem a művészetben alapvetően sohasem a tudomány érdekelt, azaz a verselemzések ("vajon mit akart mondani ezzel a költő?"); de nem is voltunk kortársak, nem láthattam, nem beszélhettem vele, nem ülhettünk egy jó bor mellett Párizsban - vagy őseink földjén, mondjuk egy jótékonysági bálon Érkáváson, vagy bárhol a hepehupás vén Szilágyban...

Mégsem tudunk mindent róla, egyáltalán nem. A nap 24 órából áll – még egy Ady Endrének is. Csak a Nagyot tudjuk róla, sok-sok apró adalékkal, amelyek igen szubjektívan látják a költőt, megítélvén-értékelvén őt önmagukból kiindulva, ami egyébként a legtermészetesebb dolog a világon. Egy Dénes Zsófia, egy Hatvany Lajos, és Ady Lajos, vagy Ady Lőrincné egészen mást látott Ady Endrében; igen azok, akiknek ő megmutatta magát.

Megmutatta? Az "Ides"-nek mindenképp; sok Ady-levél lett édesanyja által a tűz martaléka halála után, bizonyosan olyan ABSZOLÚT magánjellegű tartalmakkal, amelyekhez senkinek, semmi köze nem volt...

Tudjuk, hogy Ady Endre beteg, súlyos beteg volt és az alkohol sem játszott alárendelt szerepet nála. Meg szifilisz, meg szabadkőművesség, meg összetépett Biblia. Nem érdekel, mert az esendő, boldogtalan, útját kereső, fajtáját ostorozó és végtelenül szerető halandó ő, aki a csillagok felé nyújtja kezét...

Nincs jogom ítélkezni, bírálni, elítélni - nincs jogom, mert ez isteni privilégium...

Csak véleményem van, és igen, igen, hihetetlen vonzalmam az esendő hús-vér emberhez, aki, ha a Biblia Istene akarja, fel fog támadni.

Én Adyt se nem dicsőítem, se nem pocskondiázom. Miért is tenném? Nem újabb értékítéletet akarok ezen kis munkával érte vagy ellene meghozni, hanem ennél sokkal mélyebbre szeretnék eljutni. Igen, mélyebbre, de nem feltétlenül "intellektuálisan", mert nem tanulmány ez a kis füzetecske, mint már említettem; sőt merész módon kötöm itt össze a két szomszédos falu, Érmindszent és Érkávás, és ezzel az Ady meg a Kávássy család történetét.

Egy biztos: közel 80 év van Ady Endre és közöttem, igen, évtizedek, amelyekben bizony elmondhatjuk, hogy a Föld kifordult a sarkaiból, majd’ minden téren...

Tehát mélyebbre, és MÁSHOVA indulok, mint az előttem tollat ragadók. Tudom, bátor, talán vakmerő e kijelentésem, de a végén csattan az ostor...

Cserszegtomaj, 2016. Szeptember 10.