---

Tartalom

Közelítések Bartókhoz

Seprődi János Bartókról
Bartók - Dósa Lidiről
Találkozásaim Dósa Lidivel
Perpatvar Dósa Lidi körül
Beszélgetés Dézsi Ödön újságíróval
Háttérmagyarázat két dedikációhoz
Hat pontosítás egy cikkhez
Hány évet élt Dósa Lidi?
Jelképes Dósa Lidi-aranyérem
Dósa Lidi temetése
Bartók és Dósa Anna
Vetettem violát
Dósa Anna három levelezőlapja
Bartók énekeseinek háza táján
Bartók és a tagoló vers
Még egyszer Bartók tagoló verseléséről
Japán Bartók-kutatók Kibéden
Árnyaltabb Bartók-kép felé
Ráduly János: Bartók

Irodalom
Fényképek, fénymásolatok

---

Bevezető

A legelső Bartók-"élményeim" apró gyermekségem idejéből valók. Lőrinczi Dénes dédapám iskolai igazgató-tanító volt a Maros megyei Hármasfaluban, Csókfalván. Emellett évtizedekig a körzeti Tanító-testület elnöke, különböző lapok külső munkatársa, "tankönyvíró-bizottsági" tag, az egyház keretében pedig lévitai szolgálatot is teljesített és kántorizált. Több kolozsvári meg marosvásárhelyi lapot "járatott", így idejekorán tudomást szerzett Bartókról, akit "világjáró Bartóknak" nevezett. Én már dédapámat nem "értem", ő 1931-ben hunyt el, én 1937- ben születtem Korondon, de pár év múlva - apám halála után - visszaköltöztünk Hármasfaluba. Családunkban mindvégig szóbeszéd tárgya volt később is "világjáró Bartók", aki dicsőséget szerzett a magyar névnek.

A Bartókhoz fűződő rokonszenvemet tovább erősítették a helyi általános iskolában, majd a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban eltöltött diákévek. Aztán megismertem - idejekorán - Bartók életútját. 1956-ban látott napvilágot Bukarestben Szegő Júlia: Bartók Béla, a népdalkutató című frappáns munkája, amely - anyám ajándékaként - kis könyvespolcomra került. Akkor én tizenkilenc éves voltam, s már három füzetnyi népdallejegyzés volt a birtokomban, tehát a népköltészet bűvkörében éltem.

Nos, Szegő Júlia könyvéből értesültem először arról, hogy Bartók Kis-Küküllő menti anyagot is gyűjtött. A kötet tartalmazta a Bartók Béla erdélyi magyar gyűjtésének jegyzéke című összeállítást, amelyben Kibéd is szerepelt, mégpedig a jegyzék élen, legelsődként. Jelezte, hogy az itt való anyagot Bartók 1904-1906 között rögzítette.

Egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Babos-Bolyai Tudományegyetemen végeztem, magyartanár lettem. 1962-tól Kibéden tanítottam, ahol tovább folytattam a népköltészet gyűjtését. Itt állt össze államvizsgái dolgozatom, amelynek címe: Kibéd népballada-költészete (1966). Munkám egyik fejezete A község népköltészetének jelesebb kutatói címet viselte, itt már utaltam Bartókra: " 1904-1906 között a fiatal Bartók Béla Kibéden kezdte meg korszaknyitó népdalgyűjtő-tevékenységét". Még ugyanazon évben a sajtóban is szóltam Bartók és Kibéd kapcsolatáról, megismételve - majdnem szó szerint - a fent idézett mondatot. Ez a cikkem A népköltészeti gyűjtés oktatói-nevelői értéke címmel látott napvilágot a Tanügyi Újság 1966. november 22-i számában. Nyilván, akkor még homály fedte Bartók kibédi lejegyzéseinek körülményeit.

Aztán következett - négy esztendő múlva - a "fordulat" éve. 1970-ben az egész világon megemlékeztek Bartók halálának 25. évfordulójáról. A romániai magyar sajtó is fölzárkózott az ünneplőik sorába. Cseke Péter az alkalomra nagyriport összeállítását tervezte, amelyben "Bartókkal együtt kívánta bejárni azt az utat, amelyet a nagy alkotó és művész megtett, míg "adni tudott a népnek." 1970. július 25-én - Bartis Ferenc társaságában - Kibédre érkezett, hogy Dósa Lidire, Bartók énekesére vonatkozó adatokat gyűjtsön. Másnap bejártuk a falut, de csak egy legendára, mondára találtunk. Augusztus végén Cseke az egyik levelében újabb, az énekesre vonatkozó adatot küldött, így augusztus 29-én - egész napos kutatómunka után - sikerült azonosítanom a még elő 85 éves Madaras Lászlóné személyében Bartók népi énekesét. Közel két hét alatt (szeptember 9-ig) a legfontosabb emlékeket rögzítettem, a szövegeket azonnal továbbítottam Kolozsvárra. Java része napvilágot is látott Cseke Péter: Bartók reánk sütő arca című dokumentumriportjában (Falvak Dolgozó Népe, 1970. szeptember 23.). Az énekes akkori azonosítása amolyan felfedezésszámba ment, nem csoda, hogy akadtak "zenekutatók", akik megpróbáltak "kisajátítani", s magukévá tenni a "megharcolt" eredményt. Nos, ezekről szól könyvünk három fontos fejezete: Találkozásaim Dósa Lidivel, Perpatvar Dósa Lidi körül, Beszélgetés Dézsi Ödönnel.

Utána a "rejtelmes" Dósa Anna személyére vonatkozó adatokat is sikerült "összegereblyélnem." Az ő énekhangját Bartók 1906-ban fonográfon is megörökítette. Élete későbbi pályafutását viszonylag részletesen vázoltam, hiszen a legparányibb adalékok is jelentőseknek bizonyultak azáltal, hogy Bartókhoz kapcsolódnak. A Bartók és Dósa Anna című dolgozat talán jó példa arra, miként lehet forrásértékű anyagokhoz hozzájutni - évtizedek múltán is.

A kisebb közleményekben egyes elírások pontosítására törekedtem, közlöm Dósa Anna néhány, a nővérének, Lidinek írt levelezőlapját, szólok a jelképes értékű Dósa Lidi- " aranyéremről", és bemutatom a temetésen résztvevő rokonságot. A Dósa-család mindennapi életét próbáltam taglalni a Bartók énekeseinek háza táján című riportban, miközben a Bartók lejegyezte Piros alma leesett a sárba kezdetű népdal újabb változatairól is hírt adhattam. Kibéden sikerült újból rábukkannom a Vetettem violát című népdal szövegére, dallamára.

Miként terelődött rá a figyelmem a Cantata profana című Bartók-mű magyar nyelvű librettójának (szövegkönyvének) megformálásbeli "műhelytitkaira?" A több nyelven is megfogalmazott librettó létrejöttének körülményeiről László Ferenc írt mélyenszántó, a legapróbb részletekre is kitérő, terjedelmes tanulmányt A Cantata profana keletkezéstörténetéhez címmel. Ez - első közlésként - a Bartók Béla. Tanulmányok és tanúságok című könyvében látott napvilágot (Bukarest, 1980. 213-254). Ebből idézünk: "A Cantata profana szövegével foglalkozó szerzők rendszerint nem mulasztják el, hogy megemlítsék Erdélyi József fordítását, amely a Nyugatban jelent meg." (1930. XXIII. évf. 1. sz.). Erdélyit a fordításra Bartók kérte föl, aki - következetesen - hat szótagú sorokban adta vissza a román szövegvariánst. De Bartók nem volt megelégedve a fordítással, így maga vállalkozott az "újraköltésre." Persze, néhány kifejezést, sortöredéket "hallgatólagosan átvett Erdélyitől és beépített a maga fordításába". László Ferenc - taglalva a Bartók-fordítás milyenségét - könyve 251. oldalán így fogalmaz: "A rímek hiánya és a szótagszám szabados változatossága - ami kisebb mértékben már a román librettóban is megfigyelhető - olykor már-már szabad verssé oldja a szöveget..." Magam ezen a vonalon tovább gondolkodva jutottam el ahhoz a következtetéshez, hogy "...a nagy zeneszerző és tudós a tagoló vers jellemzőinek teljes birtokában teremtette meg a magyar szövegváltozatot (...) leszögezhetjük:

Bartók Cantata-fordítása nem csupán fordítás-kísérlet, nyersfordítás", "hanem teljes értékű költői megvalósítás. A tagoló vers életképességének jó bizonyságtétele." Bartók nemzetközi hírnevének "öregbítése" volt a célom, amikor összeállítottam a Japán Bartók-kutatók Kibéden című "eszmefuttatásomat". Jelezni kívántam, hogy a legtávolkeletibb országban is otthonra talált Bartók eszmevilága, művészi tökéletessége.

Kötetünkben a legutolsó írás valójában könyvismertető: László Ferenc 1980-ban megjelent frappáns Bartók-kötetére (utaltunk rá!) hívtuk föl - megjelenésekor - az olvasó figyelmét. Újraközlését indokolttá tette máig ható, töretlen időszerűsége: általában a tudományos igénnyel és szenvedélyes pontossággal megírt kiadványokon "nem fog ki" az idő.

Végül utalok arra, hogy a Bartókról szóló, a sajtóban megjelent írásaim - más kiadványok társaságában - mind szerepelnek az Irodalom, című jegyzékben. Ezek amolyan "előfutamok" voltak/lettek Bartókhoz való közelítéseimhez.

Ráduly János

---