---

Tartalom

Ambrus fiamnak
?.
szórend

carmina
  ars poétika
  [Lassan érkezünk mint egy tehervagon]
  [mink az utyának sem ellettünk]
  esküvivő
  ezüstös
  cantata profana
  veterán ének 2001-ből
  carmina
  a fölkelő nap tere
  napelmente
  [Untitled Státuszman Arnold már régen]
  hivatásos halott
  derme dett magam
  [azt mondjátok agyament]
  válásos
  trubadúrdal
  oda

szegény föld
  ősrobbanás
  csend élet
  miként
  [fehér vicsornak]
  [Az igazi érintés nem csiklandozó]
  egekről földi dolgokról
  útszéli elégia
  strand
  raptime
  napl(op)ó
  idén
  háttal
  magasles
  [fejemet fölemelve]
  akár
  amíg
  kvarckép

egy bisztró magánélete

o. k. strófáiból

p. s.
  [Él-e még az öreg király]
  kiráklányos
  eszteres
  vázlat gyermekdalra
  gyermekvers
  esti
  gerilla
  hármaskereszt
  p. s.
  utána
  siesta
  [akkor mehettünk bíborszín]
  elutazó
  akkor
  reneszeánsz
  alkonyodunk
  arcnélküli
  de profundis
  ég alatti
  [árva]
  akik
  az utolsó
  filléres
  szegénypéter
  sárvers

[képzelt kikötőben éltek]

Utószó

---

Fülszöveg

Ez a verseskönyv szomorú, buja, kopár, vágy-patakokban reménytelen, izgatott, hiány-fehér, társak izzadtság-recés ujjlenyomatait, az égő idő megdermedt viaszcsöpp-pecsétfoltjait kereső a lét dolgain, tárgyain, jelenésein, a kiszolgáltatottságon és a szerelmeken.

Ha néha szó-törésekkel, verssor-végen hagyott magány-betűkkel játszik is, ez az önvillódzás olyan, mint egy hetyke cinkos bajuszpödrés, aminek jelentése: "Nem baj (a baj), mégis kibírom! Akkor is kibírom."

A fogalmak, amikből verssé-látása (látomása) megszövődik, szinte mai proletár-kárpittá, a zománchéja kitört lavór, a repedt vagy foltos vödör, a testizzadtság, az ajakcimpák halszaga, a lehelet halbőr-illata, a vízszemű bányaló, a sivárbérház kolostor, a nő-test, asszony-test kutyatej-izzadmánya, a nő-nevek, barát-nevek, a gyűrt vásznak, lepedők, hasztalan lobogók, nyolcdioptriás magány, a vaksi árny-félelem, a költő-képekben fohász mind arra utalnak, hogy Fürjes Péterben jelenidőnk szegénység-áldozata van jelen. Az az egyetemes elszomorodás, ami jobb-lét-hiány űrében tenyésztődik.

És illata, mint egy tömegsír éjszakája.

Juhász Ferenc

---