---

Tartalom

A lélek gyümölcse
Előszó
Adjatok!
A békesség gyümölcse
Szeretettel telítve
Élni öröm
Az öröm gyümölcse
Hűségem könnyű teher
Fohász
Az Istenséghez
Csendes gyász
Fájdalomból új élet
Teremtő erő
Te vagy a fa
Tökéletes alkotás
Mindenek fölött
Pillanataid
Örök vándor
Az ember dicsérete
Húsvétkor
Kísértés
Pünkösdi álom
A bölcsességről
Nyári nap a Hargitán
Félelem nélkül
Példázat
Biztató ölelés
Őszi álom
Jó szívvel
Időtlenségben
Örömforrás
Legszebb ünnepünk csodája
A szó ereje
Kell a szó!
Térj vissza!
Pirkadat
Tisztító tűzben
Szomorú ember
Tisztán, szabadon
Éjben napvilágom
Kies mezőben járni
A költő
Költő a magasban
Hajnali gondolat
Ami nekünk kell
Kitartó erő
A haza
Kastély Erdélyben
Jelek
A gyűlölet terhe

---

Előszó

M. Simon Katalin első könyvét, a Ne lobbanj el, szalmaláng! című gyűjteményes kötetét 1999-ben én szerkesztettem Torontóban, és az akkor még működő nyomdánkban a Sigma Publishing jelentette meg.

Ezt követően sikerült egy interaktív mesés-verses délutánt megszerveznünk az akkori torontói Magyar Házban, ahol a szerző célzott olvasóközönsége, óvodás- és iskoláskorú gyermekek az édesanyákkal együtt nemcsak megérthették, hanem át is élhették a versek üzenetét, a nyelvünk szép és gazdag csengését, zenéjét.

Annak a kötetnek a lényegét az élet ritmusának megéneklésében láttam. "Ritmus - írtam -, amelynek lüktetése maga a zene, amely ha hiányzik, maga az élet is odavan. Legalábbis az életnek olyan minősége, amelyben élni szeretünk... Tisztelnünk kell az élet ritmusát, mert az maga a rend."

Újból az a megtiszteltetés ért, hogy azóta a már több kötetes szerző jelzővel büszkélkedő M. Simon Katalin újabb gyűjteményéhez kért előszót tőlem. És ha az első kötetben a természet példájával bizonygatta, hogy vidám, értelmes az élet, annak minden percét gyermeki örömmel - a füvek, fák, madarak módján - kell és érdemes élnünk, most maga a természet válik követendő metaforává. A fa - aki maga az ember, már nem az ugrabugráló, nem a játékosan vihart fúvó siheder, hanem az érett lombok és gyümölcsök súlya alatt megizmosodott, a sorsot bölcs türelemmel viselő tanító, aki mindenben meglátja az értéket és azt meg akarja osztani mindenkivel és mindenekkel. Biblikus idézettel vetíti előre a könyv tartalmát, hogy senkit ne tévesszen meg majd a csendes, meditáló hangnem - használjuk a már jól kialakult tematikus fogalmat: istenes versekről van szó: "A lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény" (Galata 5, 22-23).

Amint majd látjuk, a lélek csodákat képes teremni - a fagyok, a megtépázott, ágakat szaggató, kegyetlen telek dacára is. Ilyen sorok nyílnak ki ezekből a csodákból:"Tavasz ha megjön,/ kering az élet,/ a mező pendül,/ az erdő éled,/ patakban mossa/ selymét a fűzág,/ fényét árasztja/ rád a magasság,/ lényedből elszáll/ az álmos közöny,/ újulsz, és érzed,/ hogy élni öröm" (Élni öröm)

Az életöröm nem spontán, nem ölünkbe hulló mennyei manna - megpróbáltatások vajúdják ölünkbe, miközben hordjuk "terhét idők bajának," vívódunk "szennyes hordalékkal" (Örök vándor), csak akkor születik meg, ha a "dühöngő szelet melled kiállja, hátadon, ha döngeti dühét az ég, és lelked szürke hamuvá ég" (Kitartó erő).

A versfűzért akár vehetjük profán rózsafüzérnek is - miközben végigolvassuk a gyöngyszemeket, egyre mélyebben merül el a lélek a hitben, egyre mélyebbé válik életöröme, egyre világosabban megérti azokat a "Jeleket", amelyeket "küld a Föld az Égnek", hogy: "Kérünk Téged, ki terheinket hordod,/ add, hogy jobbuljon, kit köztünk elért/ e szörnyű kór, mutasd meg számunkra/ megtisztulásunk útját, a gyűlölet terhétől/ lelkünket tisztíts meg!" (A gyűlölet terhe)

Ezek a versek a bölcs számbavétel visszhangjai, amelyek fő motivációja a lélek megnyugvásához való ragaszkodás és a hité, hogy ezt a lelki békét csak Isten segítségével és kegyelmével kaphatjuk meg és adhatjuk tovább. Hadd álljon itt teljességében a gyűjtemény egyik legszebb, bukolikus hangulatú darabja, A tökéletes alkotás:

"Fákkal borítom e helyet, mondta az Úr,/ megáldom esővel, fénnyel,/ a föld, melybe magvaik hullatják,/ bölcsője lesz számos nemzedéknek.// Nőni fognak majd az ég felé,/ s az ember, ki uralni fogja bölcsen,/ temérdek kincsét bírja,/ részesedvén sok szép örömökben.// Madarak, vadak s mi szemnek gyönyör/ lakásra bőven lel e közösségben.../ Az Úr e tettét tökélyre vitte,/ megáldotta és erdőnek nevezte"

Toronto, 2019. március 8.
Dancs Rózsa

---