---

Tartalom

PRÓZA
A hetedik könyvbemutató
A jó öreg kocsmáros
A kutyák nem felejtenek
Az a bizonyos átkos
Az internet se fenékig tejföl
Az internet, meg én
Az osztályban
Beiratkozás
Dolfi néni
Egy régi történet
Háború volt
Hogyan lettem ateista?
Képzeljétek…!
Legendák egy honlap körül
Piros, a kutya és Zsuzsika effektus
Pünkösdi kenyér
Szedett-vedett válasz
Valahol el kell kezdeni
Volt egyszer egy jó forint

VERSEK
A költő kertje
Anisse a hős
Anna fátylai
Anyám mesélt
A 85. évben
Augusztus végén
A varázsló végzete
Az a fiú
Az öreg hölgy leltára
Állatbarát
Álmatlanul
Álmok útján
Ballada a szerelemről
Borongósan
Brumi kutya utolsó levele
Búcsúzóul
Csak megyek
Csokrok 5-7-5-re
Egy gyermekvers margójára
Egy tanár ars poétikája
Elmenőben
Emlékezés
Ez meg az
Függönyt!
Gésa egy régi képen - 2
Halak
Hazugok földjén
Holdezüst romantika
Honnan fúj a szél?
Ida Anna levele
Játék
Kegyetlenül
Képek még vannak...
Kesergő
Kilehet költő...
Látod?
Már nem tudom...
Nebáncsvirág
Nekrológ a törmelék fölött
Öledben egy marék cseresznye
Önkritika
Öt sorban
Őszi búcsú
Pengeélen
Reggeli kávé
Sárga rózsák
Sors
Szavazás előtt
Szerényen
Találkozás a Mesterrel
Töprengés
Töredékek
Ugyan miért?
Utolsó esti dal
Végső búcsú
Vigasztaló
Zsuzsanna-álom

---

Előszó

Remélem, nem ez az utolsó kötete Kamarás Klárának. Bár ő azt mondja, hogy most kiürítette a "fiókot". De mi, akik szeretjük őt és műveit, várjuk a következő alkotásait. Hiába van már néhány évvel túl a nyolcvanon, ő kortalan: gondolatai frissek és aktuálisak, akkor is, ha a régmúltba tekint vissza, és akkor is, ha a jelenről szól. Az olvasóknak egyben korrajz ez a kötet: a gyermekkor, a háború, a tanulás, a pályakezdés, a családalapítás, a politikai változások - s mindezek megélése, majd több évtized múltán a leírása megmutat egy embert, aki már gyermekként is különcnek számított, mert soha nem állt be a sorba. Volt véleménye mindig, mindenről, és az önmagához való hűség alakította az életét. Az öreg hölgy leltára című versében írja: Perlekedő öregasszony, / szava senkit ne riaszszon, / mert mindig csak arról szóltam, / amit igaznak gondoltam.

Nehéz lehetett és lehet együtt élni ezzel a nagyfokú igazságérzettel - ugyanakkor ennek is köszönhetjük, hogy a másként látás kikényszerítette Kamarás Klárából hol prózában, hol versben, hol festményben a gondolatokat. Persze ehhez kellett a tehetség is, mely korán megmutatkozott, aztán évtizedekre az írás megpihent, viszont a festmények sorra készültek, és eljött ismét az írás ideje - örömünkre.

Kapcsolata a tárgyakkal rendkívüli - ezt mutatja a Nekrológ a törmelék fölött - című verse. És az élőlényekhez hogyan viszonyul-viszonyult? Erről tanítványai szólhatnának igazán, akikkel tanári pályafutása során találkozott. És a társ: Tibor, aki több mint hat évtizede kíséri Kamarás Klára életét - ott van minden szóban, sorban, mondatban. Továbbá a barátok, akik nincsenek sokan, de egy-egy versben most is megjelennek. Kiemelkedő Kaskötő István és Kamarás Klára óceánon átívelő barátsága, mely leküzd sok ezer kilométert. De meg kell említenem az állatok, kivált a kutyák szeretetét és megértését is: Dollár, Brumi és Piros történetei példák erre.

Van még valami, ami nagy hatással volt Kamarás Klára alkotói tevékenységére: ez nem más, mint a technikai fejlődés. Hiszen számítógép és internet nélkül a szerzői énje nem teljesedett volna így ki, mint ahogy ez megtörtént. És a kezdet ehhez a Kanadában élő Kaskötő István által szerkesztett Kaláka irodalmi lap volt, a folytatás pedig sok hazai portál lett, valamint a korábban még nyomtatott formában is megjelent Hetedhéthatár. Majd következtek a Kamarás- kötetek sorra, most már a tizennyolcadiknál tart. Mostani könyvében az Önkritika című versben a kétkedő szólal meg: Néhanapján mégis / arról álmodok: / lesz majd, aki azt mondja, / hogy költő vagyok.

Nemcsak lesz majd, aki ezt mondja, hiszen sokak számára és számomra is egyértelmű, hogy Kamarás Klára költő.

Pécs, 2015. március 12.

---