---

Tartalom

Előszó (Ács Pál)

POLITIKAI KÉNYSZERPÁLYÁK
R. Várkonyi Ágnes: Személyiség és politika. Esterházy Pál biográfiája mint interdiszciplináris kihívás
Martí Tibor: Az aranygyapjas lovag Esterházy Pál
J. Újváry Zsuzsanna: Az Esterházy család birtokpolitikája, különös tekintettel Esterházy Pálra
Tömösvári Emese: Két Esterházy - egy Tanáchlás
Varga J. János: Esterházy Pál nádor politikai iratai, 1688

MECENATÚRA ÉS MECÉNÁS-SZEMÉLYISÉG
Buzási Enikő: Vonzások és választások a gyűjtő Esterházy Pál mecenatúrájában
Kiss Erika: A fraknói tárház, ahogy Esterházy Pál megalkotta
Szilágyi András: Esterházy Pál megrendelései és szerzeményei
Monok István - Zvara Edina: Esterházy Pál könyvtára és olvasmányai
Mitropulos Anna Diána: Kincstárépítés a hétköznapokban. Miről árulkodnak a fraknói számlák?
Mikó Árpád: Az Esterházy-kincstár és a Mátyás-hagyomány
Margit Kopp: A levágott fej témája Esterházy Pál műgyűjteményében és környezetében

CSALÁD-MITOLÓGIA ÉS ÖNÁBRÁZOLÁS
Bitskey István: Galeazzo Gualdo Priorato Esterházy Pál-életrajza
Utasi Csilla: Esterházy Pál önreprezentációi
S. Sárdi Margit: Az önmegörökítő Esterházy Pál
Pénzes Tiborc Szabolcs: "Szívemben mindenkor igaz pápista voltam". Gondolatok Nyáry Krisztina felekezetváltásáról
Nagy Levente: Drakula a fraknói kastélyban
Tóth Gergely: Egy koholmány hosszú árnyéka. Esterházy Pál genealógiai fikciójának utóélete a 18-19. században

AZ IRODALOM VONZÁSA
Orlovszky Géza: Még egy posztmodern Esterházy?
Hargittay Emil: Esterházy Pál költészete. Ciklusszerkesztés, újraírás, imagináció
Polgár Anikó - Csehy Zoltán: Ariadné Magyarországon. Zrínyi és Esterházy verses mítoszértelmezései
Király Péter: Itinerarium in Germaniam 1653. Nádasdy Ferenc és Esterházy Pál regensburgi útja az újabb ismeretek tükrében
Mercs István: Nemzettoposzok - labanc kézben. Esterházy Pál és Koháry István magyarságértelmezése

ÜNNEP ÉS TEÁTRUM
Pintér Márta Zsuzsanna: Ünnep és teatralitás. Esterházy Pál nádorrá választása
Medgyesy S. Norbert: "Eszterhazianorum munificentia premijs donaretur". Családtörténeti és Esterházy Pál nádor alapítványából bemutatott iskoladrámák (1713-1773)
Király Péter: Mathias Pollerman, Esterházy Pál udvari és hadi trombitása. Adalékok a 17. századi főúri mecenatúrához
Czibula Katalin: Barokk, reprezentáció - és egy tévedés. Bessenyei György Eszterházi vigasságok című költeményének hátteréhez

KATOLIKUS KEGYESSÉG
Bajáki Rita: A nádor imája
Bartók István: "...akiktől a legtöbbet merítettem..." Esterházy Pál a Szeplőtelen Fogantatásról
Déri Eszter: Asztrológiai szimbólumok Esterházy Pál halotti prédikációjában
Maczák Ibolya: Rózsák tövis nélkül. Családreprezentáció az Esterházy-apácákhoz (is) kapcsolható temetési beszédekben
Voigt Vilmos: A Boldogságos Szűz Mária... szombatja. Nihil obstat

Rövidítések
Névmutató
Contents

---

Előszó

Esterházy Pál, a műgyűjtő mecénás, birodalmi herceggé emelésekor egy különleges műtárgy elkészítésére adott megbízást: egy hatalmas elefántagyaron kifaragtatta Ovidius Metamorphosesének jeleneteit. Galavics Géza monografikus igényű Esterházy- tanulmánya a "változás" monumentumának nevezi a jeles műkincset. Ez a megjegyzés akár jelképesen is érthető: Pál nádor élete és életműve örök metamorfózis volt. Nem meglepő, hogy a róla alkotott kép is szüntelenül változik. Az Esterházy Pál halálának 300. évfordulója alkalmából, 2013 májusában megrendezett konferencia interdiszciplináris sokféleségében a változás iránti érdeklődés teremtett egységet. Történészek, irodalmárok, művészettörténészek, zenetörténészek, folkloristák, drámatörténészek és a lelkiségtörténet kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy miként változott meg az elmúlt évtizedekben a tudomány Esterházy Pálról alkotott képe. Előadásaik továbbgondolt, megszerkesztett változataiból állt össze ez a tanulmánykötet.

Az is egyfajta változás lenne, ha egyáltalán nem változna az összkép, ha csak az adatok, a tények szaporodnának, miközben mindent ugyanúgy látnánk, mint elődeink. Szerencse vagy sem, a dolog nem így áll. A kötet szerzői - hol finomabb, hol erőteljesebb vonásokkal - átrajzolják a hagyományos Esterházy Pál- képet. A változások nyomán a portré olykor fényesedni, olykor viszont homályosulni látszik. Esterházy Pál hosszú életet élt, tehát aligha szemlélhetjük életpályáját egységes, egyirányú történésként. R. Várkonyi Ágnessel szólva - aki utolsó, nagy történelmi tanulmányát ebbe a könyvbe írta - "politikai kényszerpályák, kitörések és öntörvényű folyamatok" váltották egymást a nádor biográfiájában.

Vannak, akik a korábbi elképzeléseknél korszerűbbnek látják a polihisztor mecénás emberi-szellemi vonásait, tudatosan felépített gyűjtői énjét. Úgy vélik, hogy amikor Esterházy különválasztotta a fraknói kincstárat a (képtárból és ritkasággyűjteményből álló) kismartoni Kunstkammertől, akkor a múzeumépítés korszerű mintáit követte. Olyanok is akadnak, akik a már-már uralkodói ambícióktól fűtött Esterházy Pál Schatzkammerébe egy ilyenformán sohasem létezett magyar királyi kincstárat szeretnének beleálmodni, és ebben a szellemben kívánnák azt újraértelmezni. Sokan pedig az egykori kismartoni galéria műtárgy-együttesének gyűjteményi jelentőségét helyezik a 17. századi európai arisztokrata gyűjtemények rangjára.

Mindeközben egyre erősebben hallatják hangjukat azok a kutatók is, akik már némi fenntartással kezelik Esterházy Pál gyűjtői ízlését és költői tehetségét. A kismartoni galéria kapcsán hangoztatják, hogy a gyűjtő egyáltalán nem különböztette meg a copiát és az originaliát, vagyis eredeti, kvalitásos képek helyett harmadrendű másolatokat gyűjtött. Felvetődött, hogy Pál nádor legjobb mecénási gesztusaiban leginkább Nádasdy Ferencet követte, aki - Esterházyval szemben - gyakorlott szemű, európai látókörű műértő volt. Maliciózusan emlegetik, hogy Nádasdy lefejezését követően az elkobzott Nádasdy-gyűjtemény értékesebb darabjai rendre Esterházynál kötöttek ki. Azt sem mulasztják el megjegyezni, hogy fejedelmi gesztusként lovas szobrot állíttatott magának a fraknói vár udvarán, ám azt a helyi sírkövessel készíttette el. Gyűjteményépítőként fontosabb volt számára a kétes értékű raritás a kvalitásnál: Mátyás király (hamis) mentéjéért lelkesedett, amikor talán Rembrandtot is vásárolhatott volna. A történészek megmosolyogják a családját Ádámtól és Noétól eredeztető nádort, a zenetörténészek pedig már jó ideje nem gondolják azt, hogy ő komponálta volna a Harmonia Calestist. Esterházy az elmúlt fél évszázadban költőként is jelentős rangemelkedésen ment keresztül, többen Zrínyihez fogható heroikus nagyságnak, mások rokokó könnyedséggel verselő, istenáldotta lírikus tehetségnek ítélik. Ezzel szemben az irodalmárok egy része immár inkább csak jó kezű kompilátort lát benne.

Joggal merül fel a kérdés: indokoltak-e ezek a fenntartások? Nagyon óvatosnak kell lennünk a válasszal, legjobb, ha azt mondjuk: igen is, nem is. Ha gyűjtőként, íróként Esterházy nem is állja ki mindenben az összehasonlítást a kortárs európai nagyságokkal, kétségkívül roppant érték az, amit létrehozott, és ezt még tovább növeli az a körülmény, hogy gyűjteménye, megfogyva bár, de ma is megvan. Egyéniségének, szellemi karakterének, műgyűjtői attitűdjének erényei alighanem ott rejlenek, ahol ritkán szokás keresni. Az eredetiség iránti "érzéketlenség", a másolatok és hamisítványok kedvelése éppen a modern művészetfelfogás szempontjából teszi izgalmassá Esterházy törekvéseit. A történettudomány is egyre nagyobb figyelmet szentel a "kitalált tradíciónak", a fiktív adatokra épülő családtörténetnek és önreprezentációnak. Ma már nem mindenki állítja szembe élesen a hiteleset a hamisítvánnyal, az eredetit a kópiával. Sokan vallják - művészettörténészek és történészek -, hogy amit műtárgy- vagy történelemhamisításnak gondolunk, az valójában retroaktív múltformálás: egy igaznak hitt hagyomány "helyreállítása". Esterházy Pál műgyűjteménye még nem volt modern értelemben vett múzeum, inkább afféle csodakabinet: fosszíliák, szörnyek, vagyis "csodák", kitömött állatok, valamint rugóra járó automaták keveredtek benne a műtárgyakkal. A látszólagos összevisszaságnak mégis megvolt a maga rendje: mikrokozmoszként a teremtést, a makrokozmoszt imitálta. A műkedvelő mecénás - azaz "dilettáns" - joggal képzelhette magát "Isten laboratóriumában" szorgoskodó mindenható alkimistának. Esterházy archaikus múzeumának univerzalizmusa sok tekintetben előre, a felvilágosodás felé mutat. Az Esterházy-kincstár egyik legérdekesebb darabja, a bányászjeleneteket ábrázoló díszserleg szavak nélkül is erről beszél: a felszínre hozott érc megtisztítását, a természeti kincsek megnemesítését ábrázolja, de - végső soron - a világ átformálhatóságába, a változásba vetett hitet hirdeti.

Ács Pál

---