---

Tartalom

PESMI BOGU - VERSEK ISTENNEK
Neznane lovske poljane
Ismeretlen vadászmezők
Jezusu
Jézusnak
V puščavskem vetru
Sivatagi szélben
Marija, glorija
Mária, glória
Kje si, Gospod?
Hol vagy, Istenem?
Enigma
Enigma
Moja božičnica
Karácsonyra
Zadnja pesem
Az utolsó vers

PESMI O ZRÍNJSKIH - ZRÍNYI-VERSEK
Pot v čakovec
Csáktornyára vezető út
Epilog
Epilógus
Zadnji grofici
Az utolsó grófnőnek
Hektorju Szigeta
Szigetnek Hectora

PESMI O LJUBEZNI - VERSEK A SZERELEMRŐL ÉS A SZERETETRŐL
Ne čakaj
Ne várj
Vedeti hočem
Tudni akarom
Poletna ploha
Nyári zápor
V lesketu
Ragyogásban

BIVANJSKE PESMI - LÉTVERSEK
Vancouvrska romanca
Vancouveri románc
Viteški junak
A dalia
Raztegnjen čas
Kitáguló idő
Štrki se vrnejo
A gólyák visszatérnek
TA SEDMA - jaz sama
A HETEDIK én magam
L'enfant
L'enfant
Nisem še bila ptica
Én nem voltam még...
Samota
Magány
Nekoč
Egyszer
Resnica
Az igazság

SPREMNA BESEDA - OLGA PAUŠIČ
UTÓSZÓ - OLGA PAUŠIČ

---

Utószó

Ezúttal Zágorec-Csuka Judit - költő, író és publicista - válogatott versei kerülnek bemutatásra, amelyek már megjelentek a megelőző versesköteteiben (Kiűzve az Édenből, Sivatagi szélben, Örömtűzben, Benned neki). De új verseket is közöl, amelyeket dr. Smej Jožef nyugalmazott püspök, teológus, a muravidéki kultúra és irodalom kutatója, költő és a magyar nyelvet jól ismerő műfordító ültetett át szlovén nyelvre.

Az olvasó valószínűleg megkérdezi, hogy miért Enigma (Rejtély) a verseskötet címe. A választ nem lehet az első nekifutásra megadni. A kötetbe került versek többrétegűek: egyesek közülük szimbólumokat is rejtenek magukban, és bibliai motívumokkal is élnek. Ezért ezeket többször el kell olvasni ahhoz, hogy kihozzuk belőlük a mélyebb mondanivalót. Hogy megtaláljuk a rejtélyt, amelyet meg kell oldani saját olvasatunk alapján, és amely megoldás nem kell hogy ugyanaz legyen, mint a költőé. A kortárs költészet jellegzetes vonásához tartozik az is, hogy az olvasónak lehetősége van a saját olvasata szerint értelmezni a verset, amely számos leírást vagy szokatlan szókapcsolatot köt össze, amelyek különböző jelentéseket hordoznak.

A verseskötet négy ciklusra van felosztva, a következő címekkel: Versek Istennek, Zrínyi-versek, Versek a szerelemről és a szeretetről, végül a Létversek. Az Istennek írt versekben érezhető az a kettősség, amely a földi és a transzcendens világ között feszül. A szerző hisz abban, hogy mindenki - még a szalmával fedett kunyhóból is - eljuthat a mennyországig, de mielőtt elérné azt, még fel kell nevelnie családi melegségben a gyermekeit. Amikor a végtelen horizont felé halad, bolyong az ismeretlen vadászmezőkön. Mindezt céllal és vágyakozva teszi, hiszen ember, akinek nagy tervei vannak. Ezért nyitott szemmel és széttárt szárnyakkal halad keresztül a világon - bűn volna, ha ezt valaki megakadályozná, vagy megnyirbálná a szárnyait! Kérdezi, hogy hol keresse az Istent. A rejtély lényege: keresse a transzcendenciában, a mennyek országában, vagy ott, ahol szélesen kinyílik a lélek és a szív horizontja. Vagy ott, ahol a világosság felváltja a sötétséget... Örökös kérdések, az emberiség örökös rejtélye. Az Enigma című versében a költő megkérdezi, hogy az Isten miért távozott el olyan észrevétlenül, erőtlenül és magányosan. Ki a bűnös mindezért? Az egyén vagy az emberiség? Mea culpa? Ezt a ciklust két lírai verssel zárja. A Karácsonyra és Az utolsó vers a megbocsátásról, az utolsó percek megéléséről szól, amikor az ember elválik a földi létezéstől, és átlép a meglepetésszerű csodálatba.

Érdekes ciklus a következő, amely lírikus-epikus versekből áll, és amelyet a híres, 17. századi magyar-horvát Zrínyi család tagjainak ajánl a szerző. A Zrínyi-témakör mint írónak-alkotónak már régóta a kutatási területébe tartozik. A Zrínyiek nyomában címmel 2003-ban megjelent tanulmánykötetében is számos tényt közölt a Zrínyi dinasztia tagjainak az életéről, a Zrínyiek történelmi és kulturális jelentőségéről, de figyelmet fordított a tragikus végzetükre is. Egy-egy verset ajánl Zrínyi Miklós költőnek, illetve dédapjának. A Csáktornyára vezető út című vers A Zrínyiek nyomában című tanulmánykötet kezdő ajánlása is egyben, amely a horvát bánnak, hadvezérnek, politikusnak és költőnek állít emléket, aki 1664-ben tragikus körülmények közt hunyt el a Csáktornyához közeli kuršaneci erdőben ért sérülései következtében. Egyes felvetések szerint a császári udvar bérgyilkosa által. A balladai hangnem a vers kezdetétől a végéig érezhető. Ez a hangulat folytatódik a következő versekben is, és szinte mindegyikben jelen van. A Szigetnek Hectora címűben vizuálisan is érezhető az a gyászmenet, amely egyben éles bírálata is annak a kornak és azoknak az európai viszonyoknak, amelyben, illetve amelyek között a Zrínyiek éltek. A szerző megállapítja, hogy a Zrínyiek nyoma maradandó, és a történelem is maradandó értékeket mutat fel velük kapcsolatosan. Ez jellemző mindazokra a történelmi személyiségekre, akik a Zrínyiekhez hasonlóan sok áldozatot hoztak saját nemzetükért. A ciklus második versét Zrínyi Miklós költő és hadvezér öccsének, Zrínyi Péternek ajánlja, akit 1671-ben szintén tragikus körülmények közt, összeesküvéssel vádolva fejeztek le Bécsújhelyen. Az utolsó grófnőnek című verset Zrínyi Péter leányának, Zrínyi Ilonának szenteli, akinek szintén tragikus sors jutott. Őt Európa legbátrabb asszonyának tartják a magyar történelemben, hiszen a császári hatalom konok képviselői üldözték és elválasztották gyermekeitől. Száműzetésben hunyt el Nikomédiában, ahogy írja a költő: "messze a (...) / szeretteidtől, száműzetésben, / egyedül és magányban / Isten akarata szerint." A történelmi tényeket felelevenítő balladák megtörtént eseményekre utalnak, elítélik a vérengzést, az árulást, de célozhatnak a mai helyzetre is: "a történelem más vizekre evezett, széthullunk, / mi magyarok a végeken, az idő csap arcul, / s a határsávok, golyózápor helyett / az idegeneknek hódoló valóság." (Csáktornyára vezető út)

A szerelem és a szeretet témájú ciklus négy kedves, könnyed szerelmes verset tartalmaz teli életörömmel, reménységgel és vágyakozással a másik nemhez való vonzódás légkörében. Az első vers (Ne várj), amely hagyományos versformában íródott, arról szól, hogy a nő elutasítja a férfit, aki már nem tud a nőnek a kedvében járni. Arra utal, hogy már megszűnt benne a vágy iránta, nem dobog érte a szíve, nem kívánja az érintését, és már nem vár rá. A "már" szó az utolsó versszakban elárulja, hogy véget ért ez a kapcsolat, vagyis "nem vagyok neked már" valaki, annak ellenére, hogy valamikor volt köztük valami, de ennek az érzése már elmúlt. A Tudni akarom című vers kellemes érzésekre utal, hiszen a költő hosszú sivatagi-érzelmi hiányérzete után újra feléled. Hasonló vágyak bukkannak fel a Nyári zápor című versben is. A zöldellő erdő a közös szerelmi tűzhely megélésére utalhat. A ciklus utolsó versében, a Ragyogásban a Nap az az elem, amely beragyogja a szerelmespárt, és össze is köti őket. A négy szerelmes verseben egyszer sem fordul elő a SZERELEM szó, mégis ezek a versek a legderűsebbek a kötetben.

A Létversek ciklus 10 verset tartalmaz, alcíme: Én nem voltam még madár, amely szabadon repülhetett... Rejtély? A korlátlan szabadság megéléséről volna szó, testben és lélekben? Mégis, mi volna az, ami miatt az embernek érdemes élnie, amire törekszik, s ez milyen irányba tereli az erejét? A válasz az volna, hogy ki kell lépni a civilizációból, és magányba kell vonulni, a természet felé kell fordulni, távol az emberektől? Vagy elrejtőzni a képzelet világába, azokba a világokba, ahol minden lehetséges, ahol megvalósulhatnak az álmok? A ciklus néhány verséből kiolvasható a csalódás és a rezignáció érzése is: "...így távolodok el majd / a Csendes-óceánból a halálba..." (Vancouveri románc), "de voltam már hallgatag, / visszahúzódó, vesztes, / fáradt, lekezelt harcos." (Én nem voltam még...) Mindenki közülünk bejár egy utat, amely sikerekkel és bukásokkal van teli, de nem olyan sok helyzet van az életünkben, amikor a visszavonulás folyamatában keresnénk az igazságot, amely az életünkre és a halálunkra vonatkozik. Arra, hogy mi létezik a halálon túl, mi a lényege Istennek, az örökkévalóságnak... Rohanunk, nem tudunk megállni és elgondolkozni, nehezen tudjuk megtalálni a megfelelő jelzőtáblákat, amelyek elvezetnek önmagunkhoz és másokhoz is. Érdekes vers A dalia című is, amelyet a költő saját fiának ajánlott. Tele van büszke anyai érzésekkel, amikor a fia kék szemében, tartásában, mosolyában meglátja azt a daliát, aki a versében tündérek kíséretében száguldott a harmatos kapcai erdők felett. Ebben a ciklusban találjuk még A gólyák is visszatérnek című verset, amelyet Cár Jenő színésznek ajánlott a szerző, valamint A hetedik én magam címűt, amelyet pedig József Attila emlékére írt. A versben sokszorosan kimondja s megerősíti a születés, a hazug emberek álnoksága, a szeretők szeszélyesége fogalmakat, végül példának hozza fel Zrínyi Miklós költő és hadvezér nevét. A ciklus utolsó verse Az igazság, amelyben a szerző kifejezi ezzel kapcsolatos gondolatait, amit azért szükséges elmondani, mert: "az igazságot nem lehet lenyelni!", hiszen fontos, hogy kimondjuk.

Annak ellenére, hogy a versek az említett verseskötetből tematikailag eléggé különbözőek, de mégis tartalmaznak valami közöset: az élet egy magányos út a sivatagon át, de könnyebben vehetőek az akadályok, ha ezt szeretettel teszed, egyenes testtartással, büszkén felemelt fejjel és felfegyverkezve az igazsággal, amelyet nem lehet elnyomni. Ha ilyen ember vagy, akkor a halálon túli világban csak csodálatos megelepetések várnak, ezek nagyon nagy meglepetéseknek ígérkeznek ...

Paušič Olga

* * *

Tokrat se nam Judit Zágorec-Csuka - pesnica, pisateljica in publicistka - predstavlja z izborom pesmi, objavljenih v nekaj njenih prejšnjih pesniških zbirkah (Pregnana iz raja, V puščavskem vetru, V ognjenem kresu, V sebi zate itd.), vendar nova pesniška zbirka vsebuje še tudi njene nove, do sedaj neobjavljene pesmi. Pesmi je prevedel dr. Jože Smej, ugleden upokojeni duhovnik, škof, raziskovalec kulturne in slovstvene zgodovine Prekmurja, tudi sam pesnik in dober poznavalec madžarščine.

Bralec se bo gotovo vprašal, zakaj naslov Enigma/ Uganka. Odgovor se ne ponuja kar na prvo žogo. Pesmi, ki jih je avtorica izbrala za tokratno objavo, so večplastne, nekatere začinjene s simboli in svetopisemskimi prilikami, tako je treba marsikatero večkrat pozorno prebrati, da izluščiš iz nje sporočilo. Da najdeš uganko in jo skušaš dešifrirati s svojim razumevanjem vsebine, ki ni nujno identično avtoričinemu. Značilnost sodobne poezije je pač tudi to, da ima bralec možnost interpretirati pesniško vsebino po svoji logiki, saj so pesmi pogosto le skupek/niz podob ali nenavadnih besednih zvez, ki imajo lahko zelo raznolike pomene.

Zbirka je deljena v štiri cikle: Pesmi Bogu, Pesmi o Zrinjskih, Pesmi o ljubezni in Bivanjske pesmi. V pesmih, naslovljenih na Boga, slutimo pesničino razpetost med zemeljskim in onostranskim. Verjame, da je lahko vsak - tudi tisti iz koče, s slamo krite - deležen nebes, a preden bi jo zamikala nebesa, si želi tu na zemlji vzgojiti otroke v ogretih jaslicah. Ko stopa neskončnemu horizontu naproti, tava po neznanih lovskih poljanah za svojimi cilji in hrepenenjem kot človek, ki ima velike načrte in hodi skozi življenje s široko odprtimi očmi, z razprtimi perutmi - in greh bi bil, če bi mu jih kdo polomil ali pristrigel! Sprašuje se, kje naj išče Boga. Uganka torej: a naj ga išče v nebeškem kraljestvu ali morda tam, kjer se na široko odpre horizont duš in src ali morda tam, kjer svetloba zamenja temo ... Večna vprašanja, večna uganka človeštva. V pesmi Enigma sprašuje Gospoda, zakaj je odšel tako neopazen, nemočen in osamljen. Čigava krivda je to? Vsakega posameznika in vsega človeštva? Mea culpa? Cikel skleneta nežni lirski pesmi Moja božičnica in Zadnja pesem, v katerih se sprašuje o odpuščanju in o zadnjem trenutku, ko se človek loči od vsega tuzemskega in prestopi v čudovito presenečenje.

Zanimiv je cikel štirih lirsko-epskih pesmi, posvečen ugledni madžarsko-hrvaški plemiški družini Zrínjskih (17. stoletje). Zrínjski so že od nekdaj predmet avtoričinega zanimanja in raziskovanja. V zbirki študij Po sledeh Zrinjskih je moč najti številne zanimive podrobnosti o življenju, delovanju in zgodovinski vlogi ter kulturnem udejstvovanju članov družine in njihovih precej tragičnih usodah. Dve pesmi (Pot v čakovec in Hektorju Szigeta) sta posvečeni Nikolaju Zrínjskemu. Prva pesem (Pot v čakovec) je uvodno besedilo v knjigi Po sledeh Zrínjskih; posvečena je Nikolaju Zrínjskemu, hrvaškemu banu, uglednemu vojskovodji, politiku in pesniku, ki so ga po nalogu dunajskega dvora leta 1664 zahrbtno umorili med lovom v Gornjem Kuršancu pri čakovcu. Baladno vzdušje se vleče od prvega do zadnjega verza. Pogrebni sprevod v pesnitvi Hektorju Szigeta je slikovita, ostra obsodba političnih spletk in razmer v tedanji Evropi. Avtorica ugotavlja, da pa sledi ostanejo, zgodovina ostane, enako kot zavedanje o pomenu miselnih velikanov med ljudmi. Druga pesem iz cikla je posvečena Nikolajevemu bratu Petru, čigar usoda ni nič manj bridka - 1671. je bil kot tarča političnih spletk umorjen v Dunajskem Novem mestu. Pesem Zadnji grofici pa je naslovljena Petrovi hčeri Iloni/Heleni Zrínjski, tragični plemkinji, za katero so rekli, da je najpogumnejša ženska v Evropi. Zaradi kljubovanja oblastnikom je bila preganjana, ločili so jo od otrok, umrla je v tujini, V Nikomediji, kot pravi avtorica: " ... daleč od svojih dragih, / v pregnanstvu, / osamljena v samoti / po Božji volji." Zgodovinsko obarvane balade sledijo resničnim dogodkom, obsojajo politiko krvavih nožev, izdajstvo, namigujejo pa tudi na razmere danes: " ... zgodovina zaplula je v druge vode; / nam, Madžarom ob meji, / čas zaušnice deli in namesto / plohe krogel tujcem klanjamo se."

Cikel ljubezenskih pesmi obsega le štiri prisrčne, lahkotne lirske pesmi, polne vedrine, upanja in hrepenenja po bližini drugega. Prva (Ne čakaj) je tudi prva od treh, grajenih v tradicionalni kitični obliki. Izpoje zavračanje moškega, ki ženski ni (več) po godu. Dopoveduje mu, da ni občutek zanj, ne srce, ki bi bílo zanj, ni dotik in ne čakanje nanj. Le besedica "več" v zadnjem verzu opozori, da je med njima nekoč vendarle nekaj bilo, a to čustvo se je izpelo. Pesem Vedeti hočem je hrepenenje po prisrčnih čustvih, ki si jih avtorica zaželi po dolgi puščavski (čustveni) suši. Podobno hrepenenje zaslutimo iz pesmi Poletna ploha. Zeleneč gozdiček je lahko simbol skupnega gnezda, v katerem bi poletje utegnilo razplamteti njuno skupno ognjišče. V zadnji iz cikla (V lesketu) pa je sonce tisti element, ki lahko ljubečo dvojico presije in združi. Štiri ljubezenske torej, v katerih pa besede LJUBEZEN ne preberemo nikjer, so nekako najbolj optimistično poglavje zbirke.

Sklop 10 Bivanjskih pesmi je avtorica podnaslovila z verzom "Nisem še bila ptica, ki prosto poletava ..." Uganka? Gre za željo po neomejeni svobodi (duha in telesa)? Kaj je tisto, zaradi česa naj človek živi, za kaj naj si prizadeva, k čemu naj usmeri svoje moči ? Je odgovor polet iz civilizacije v samoto ali beg v naravo, proč od ljudi? Ali umik v domišljijo, v svetove, kjer je vse mogoče, kjer se izpolnijo sleherne sanje? Iz nekaterih pesmi tega cikla veje pesničino razočaranje, morda celo resignacija: " ... Oddaljil(a) se bom / iz Tihega oceana v smrt ... odletel(a) tja, v onkraj večni." " ... bila pa sem že molčečnež, / poraženec, ki se umakne nazaj, / utrujen, pobit bojevnik." Vsak od nas prehodi pot, postlano tako z vzponi kot s padci, a ni jih veliko, ki bi v trenutkih zamaknjenosti iskali resnico o življenju in smrti, o tem, kaj je onkraj smrti, o Bogu, neskončnosti ... Preveč hitimo, ne utegnemo postati in premisliti, prestaviti kažipota in najti stopinje do sebe, še manj do drugih. Zanimiva je pesem Viteški junak, posvečena avtoričinemu sinu. Čustva ponosne matere, ki vidi v sinjini sinovih oči, v njegovem nasmehu in drži viteza, ki v spremstvu vil dirja visoko nad šumečimi kapčanskimi gozdovi.

V ciklu najdemo tudi pesem štrki se vrnejo, posvečeno gledališkemu igralcu Evgenu Caru in pesem Ta sedma - jaz sama, v spomin Józsefu Attili. Gre za izpoved sedemkrat rojene, sedemkrat prevarane od hinavcev in lažnivcev, s sedmimi ljubimi obdane ženske, ki si želi, da bi bil izbranec pesnik in junak kot vitez Zrínjski, da bi bil njen sedmi in zadnji, a samosvoj, takšen, kakršen je v resnici. Zadnja pesem v zbirki je Resnica. Pesnica sklene svoja razmišljanja z besedami: "... resnice pogoltniti pa možno ni in ni ..."

Kakor so pesmi iz pričujoče zbirke raznolike, imajo vendar skupno srčiko: življenje je samotna pot skozi puščave, a marsikatero prepreko laže premagaš z ljubeznijo, pokončno držo, ponosno dvignjeno glavo in oborožen z resnico, ki je ni moč zatreti. Če si tak človek, je verjetnost, da te čaka onstran smrti čudovito presenečenje, zelo velika ...

Olga Paušič

---