---

Tartalom

1. BEVEZETÉS

2. A MONETÁRIS POLITIKAI TRANSZMISSZIÓ
2.1. A monetáris politika irányultsága, a monetáris kondíciók és a monetáris transzmisszió
2.2. A monetáris politikai sokk hatása a standard új-keynesi modellben
2.3. Redukált formájú bizonyítás és strukturális modell bizonyítás

3. A HAGYOMÁNYOS MONETÁRIS TRANSZMISSZIÓS CSATORNÁK
3.1. Kamatcsatorna
3.2. Eszközárcsatorna
3.3. Várakozási csatorna
3.4. Kockázatvállalási csatorna
3.5. Költségcsatorna

4. EMPIRIKUS EREDMÉNYEK
4.1. Általános eredmények
4.2. Az egyes transzmissziós csatornák relatív ereje - fejlett gazdaságok
4.3. Az egyes transzmissziós csatornák relatív ereje - feltörekvő gazdaságok

5. KONKLÚZIÓ
6. FELHASZNÁLT IRODALOM

---

Bevezetés

Ebben az oktatási füzetben a hagyományos kamateszköz monetáris politikai transzmissziójának általános kérdéseivel, elméleteivel és ezek empíriájával foglalkozunk. A monetáris politikai transzmisszió azt a folyamatot ragadja meg, amelyen keresztül a monetáris politika befolyásolja a gazdaságot. A füzetben bemutatjuk, hogy egy hagyományos monetáris szigorítás, azaz a jegybanki alapkamat megemelése hogyan befolyásolja a kulcs gazdasági változókat, így a kibocsátást (reál GDP-t) és az inflációt. Áttekintjük a transzmisszió elemzésének kétfajta megközelítését, azaz az ún. redukált formájú bizonyítást, illetve a strukturális modell bizonyítást, majd az utóbbi megközelítés mentén részletezzük a monetáris transzmisszió egyes csatornáit.

A füzetben kizárólag a klasszikus monetáris politikai döntésekkel foglalkozunk, azaz a jegybanki alapkamat változtatásával. Ez azt jelenti, hogy nem térünk ki például a 2008-as válságot követően széles körben elterjedt nemkonvencionális monetáris politikai eszközökre, mint például a likviditásbővítő intézkedésekre, a közvetlen hitelpiaci beavatkozásokra vagy a jegybanki értékpapír-vásárlási programokra (Krekó és szerzőtársai, 2012). Ugyanakkor annyiban modern a megközelítésünk, hogy a monetáris politika operatív céljának nem egy pénzaggregátumot (például a monetáris bázist) tekintjük, hanem a pénzpiaci kamatlábat.

A három fő felhasznált irodalmunk Bofinger (2001), Mishkin (2004) és Walsh (2010) voltak. Ezen tankönyvek mentén, de egy saját rendszerezést alkotva mutatjuk be a fő transzmissziós csatornákat (kamat-, eszközár- és várakozási csatorna). A fő csatornákat kiegészítettük két további csatornával, a kockázatvállalási és a költségcsatornával, amelyeket ugyanakkor csak érintőlegesen tárgyalunk. Az empirikus eredmények között írunk egyrészt általános eredményekről, tehát az alapkamatot érő sokknak a kibocsátásra, illetve az árakra gyakorolt hatásáról, másrészt az egyes transzmissziós csatornák egymáshoz képesti erejéről is. A füzet szerkezete a következő: a 2. fejezetben a monetáris politikai transzmisszió definíciójáról és általános kérdéseiről írunk, majd a 3.-ban a hagyományos monetáris transzmissziós csatornákról értekezünk. A 4. fejezetben prezentáljuk az irodalom tapasztalati eredményeit, és végül az 5. fejezetben levonjuk a fő következtetéseket.

---