1999-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Molnár Sándor osztályában. Képeimet azóta is hagyományos módon vászonra, olajjal, néha akrillal festem.

Számomra a festészet nem lázadás, hanem eggyé olvadás önmagam belső világával. A megjelenő alakok énképem variációi. Ezeket nem külső formám leképezésével, két dimenzióba való alakításával jelenítem meg, hanem pillanatnyi lelkiállapotomat jelképek halmazából építem fel és formálom alakokká. Az eszközöket szimbólumokat nem direkt módon használom, hanem az alkotás ideje alatt a belső képi világomból hívom őket a vászonra. A megfogalmazott képek így olyan formai és színbeli eszközöket tartalmaznak, amik szimbolikusan értelmezhetőek vagy inkább érezhetőek. Az utóbbi év munkái eltérnek a régebbiektől.

A képeimen megjelenő nemi szimbólumok, az embereket bábuként mozgató erkölcstelen világ iránti undoromnak adnak képi formát, más képeken viszont a szintén ezekre, a területekre koncentrált csodák, mint a lélek születése és a szerelem tiszta vágya, amit kifejezni hivatottak. Ezeknek, a szimbólumoknak kettősségét színekkel, jelképekkel tovább alakítva tolom el egyik vagy másik irányba.

Alkotási folyamatom felgyorsult, fontossá vált a tömörítés, a gyorsaság, az expresszív technikák. Ez azért alakult így, mert a pillanat, a most és saját magam elhelyezkedése ebben a dimenzióban kezdett foglalkoztatni. A helyem és helyzetem ebben az időben és ebben a térben minden értelemben; társadalmilag, egyénileg, hangulataim-, hitem-, érdeklődésem pillanatnyi állapota szerint.

A kép legalább annyira részévé válik életemnek, mint a kezem vagy a lábam, de legfőképpen egy tiszta tükörnek tekintem, amiben nem az arcomat látom, hanem mélyen magamba tekinthetek és ezt mások számára is lehetővé teszem.

* * *

I graduated at the Hungarian Academy of Fine Arts, in the class of Sándor Molnár, as a painter. Since then I have been painting my pictures in the traditional way, with oil, sometimes with acryl, on canvas.

For me, painting is not a rebellion but coming into union with my inner world. The figures appearing on the canvas are the variations of my self-concept. They are not shown by mapping my outer form and transforming it into two dimensions, rather, my momentary state of mind is built up from symbols and formed into figures. I do not use these devices and symbols directly, but I call them to the canvas from my inner pictorial world during the process of work. This way, the finished paintings contain certain formal and colouring devices that may be interpreted, or rather felt as symbols. Last year's works are quite different from the preceding ones.

Sexual symbols that appear on my pictures sometimes give expression to my disgust towards the immoral world, that move people as puppets. However, on other pictures, their calling is to express wonders concentrated also on these areas, such as the birth of the soul, or the pure desire of love. The dichotomy of these symbols is moved further towards either one or the other side of the scale with the help of colours and tokens.

The process of my work has become more rapid; compression, celerity and expressive techniques have gained importance. Its reason was that I had begun to be concerned with the moment, its place and also my place in this dimension. In other words, my place and my state in this time and this space, in every way: socially, personally, according to the momentary state of my mood, my faith and my interest.

The picture becomes an integral part of my life, as much as my hands or my feet are, but I consider it mainly as a clean mirror, in which I do not see my face but I can deeply look into myself, and make it possible for others to do it, as well.