---

Tartalom

Bevezetés
  A görög irodalom hagyományozása

I. A KEZDETEKTŐL A PERZSA HÁBORÚKIG

A) A költészet
  1. Az eposz
    A Homéros előtti költészet
    A homérosi eposz
    Az Ilias és az Odysseia
    Homéros nyelve és stílusa
    A homérosi kultúra
    Homérosi vallás
    A homérosi eposz előadása és hatása
    Homéros személye
    A homérosi kérdés
    A kyklikus eposzok
    Komikus eposzok és homérosi himnuszok
    Hésiodos és iskolája
    Vallásos áramlatok és költemények
    Az állatmese: Aisópos
  2. A líra
    Az elégia
    Az iambosköltészet
    A melikus költészet
    A népdal
    Kitharódia és aulódia
    A kardal
  3. A dráma
    A tragédia kezdetei
    A szatírjáték
    A komédia kezdetei: a dór komédia
    A mimos

B) A próza
  A történetírás kezdetei
  Az ión filozófia
  Az orvostudomány kezdetei

II. A PERZSA HÁBORÚKTÓL NAGY SÁNDORIG

A) A költészet
  1. A dráma
    Az attikai tragédia
      Aischylos
      Sophoklés
      Euripidés
    A többi tragikus költő
    Az óattikai komédia
      Aristophanés
    A középső komédia
  2. Az eposz
  3. A líra

B) A próza
  Az ión próza
  A filozófia
    Anaxagoras
    Démokritos
  Az orvostudomány
    Hippokratés
  A történetírás
    Hérodotos
  A szofisztika
    Prótagoras
    Prodikos
    Hippias
    Gorgias
  Szaktudományos irodalom
  Az attikai próza
    Thukydidés
    Xenophón
  A IV. sz. történeti és földrajzi írói
  Az attikai ékesszólás
    Lysias
    Isokratés
    Démosthenés
  Az attikai filozófia
    Sókratés
    A szókratikusok
    Platón és az Akadémia
    Aristotelés

III. A HELLÉNIZMUS KORA

A) A költészet
  1. A dráma
    Az attikai újkomédia
      Philémón
      Menandros
      Diphilos
    Az újkomédia egyéb szerzői
      A tragédia
  2. Az eposz
    A hőseposz: Apollónios
    A tanköltemény: Aratos
  3. A líra és határterületei
    Elégia
    Kallimachos
    Himnuszköltészet
    Az epigramma
    Idillek: Theokritos
    A mimos: Héródas

B) A próza
  A filozófia
  A szaktudományok
    Eratosthenés
  Az alexandriai filológia
  A pergamoni filológia
  A matematika
  A csillagászat
  Az orvostudomány
  A történetírás
    Polybios
  A földrajz
  Néprajzi utópiák
  A novella
  A retorika

IV. A CSÁSZÁRKOR

A) A költészet
B) A próza
  A filozófia
  Grammatika és retorika
    A második szofisztika
    Ailios Aristeidés
    Dión Chrysostomos
    A Philostratosok
    Iulianus
  Történetírás és földrajz
    Plutarchos
  Matematika és természettudományok
    Galénos
  A szórakoztató irodalom
    Episztolográfia
    Lukianos
    A "tarka irodalom"
    A regény

Névmutató

---

Bevezetés

"Minden tudományos ismeretnek és a forma minden szépségének Görögországban rakták le az alapját." E szavakkal találóan jellemzi Herder (Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit 3, 13, 5) az egymással legszorosabb kapcsolatban álló görög irodalom és művészet világtörténeti jelentőségét. Görögországban teremtődtek meg a költészet maradandó alapformái: az eposz és a líra, a tragédia és a komédia. Görögországban gyökereznek a tudományok, amelyeket nem véletlenül illetünk még ma is legnagyobbrészt görög elnevezésekkel, és amelyek görög terminológiával dolgoznak. Itt virágzott ki, kezdetben a természettudománnyal legszorosabb kapcsolatban, a filozófia, a történetírás, a földrajz, valamint az orvostudomány. Emellett a legnagyobb tökéletességre fejlődött a rétorika, amelyet a politikai viszonyok hívtak életre. És mindezeken a területeken a görög irodalom teljességgel eredeti. Mert ha a görögök művészetükben és vallásukban - ahogy Platón egyik tanítványa mondja - "bármit vettek át idegen népektől, azt még nagyobb tökéletességre fejlesztették", akkor irodalmuk, legalábbis teremtő korszakában, teljesen függetlennek mutatkozik idegen hatásoktól. Hiszen a nyelv is, amelyen beszéltek, csak nagyon kevés idegen elemet mutat fel: ezeket részben a föld őslakóitól, részben kölcsönszókként kereskedelmi kapcsolataik során a Kelettől vették át. És a számos görög nyelvjárást is oly módon alakították, hogy a négy legelterjedtebb dialektus mindegyike tartósan hozzájárult irodalmuk egyetemes fejlesztéséhez: ión maradt Homérostól kezdve az antikvitás végéig az eposz nyelve és az volt a régebbi próza nyelve is. A zeneileg sajátosan tehetséges dórok dialektusa uralta a lesbosi melos mellett a lírát, különösen a kardalt. A jól csengő attikai nyelvjárásban árad a drámai párbeszéd, attikaiul beszél a filozófia, a történetírás és az ékesszólás fejlődése csúcspontján, míg végül a hellén szellem megteremtette magának az attikaiból származó, de sok más, nevezetesen ión elemmel dúsított világnyelvet, a koinét: ez lett az általa létrehozott kultúra eszköze, amellyel áthatotta a makedón és római világbirodalmat.

A görög irodalomtörténet időbeli tagolása könnyen adódik a görög nép egyetemes történetéből. Az első korszak a Kr. e. VI-V. sz. fordulójáig, azaz az ión felkelésig és a perzsa háborúkig terjed. Ezt nevezzük archaikus kornak. Itt lényegében az arisztokrata felsőréteg a még egységes, a vallásban és az államvezetésben, a művészetben és a költészetben kifejeződő népkultúra hordozója.

A gyarmatokon, különösen az aiol és ión Kis-Ázsiában van az irodalmi tevékenység súlypontja, amely csak lassanként vonja hatókörébe az anyaországot. A perzsa háborúktól (azaz kb. Kr. e. 480-tól), amelyek során az agrárállamból kereskedelmet űző tengeri hatalommá fejlődött Athén áldozatkészsége és tettereje révén megszerezte a politikai hatalmat Görögországban, kezdődik a görög irodalom második, attikai korszaka, és tart egészen a polis-világnak a makedón hódítás okozta összeomlásáig (Kr. e. 323). A vallási, művészi és költői tevékenységhez most csatlakozik az ión gondolkodók által előkészített kritikai tudomány. Az irodalom hordozói most már a demokráciában hatalomra jutott polgári körök; ezek elmaradott alsó rétege azonban a gondolkodás haladását az atyák erkölcsével ellenségesen szembenálló ellentétnek érezte. Ezzel tört meg az egységes kultúra, ezzel vált el egymástól a művelt és a műveletlen ember. A harmadik szakaszban, a hellénizmusnak Nagy Sándor halálától számított korszakában a szellemi vezetést most már végérvényesen a tudomány, azaz a filozófia és a hellénisztikus birodalmak nagyvárosaiban, különösen Alexandriában az egyre jobban kifejlődő szaktudományok veszik át. De a költészet ez idő alatt sem halt el teljesen. Nyelve részben a koiné, részben egy mesterségesen megújított attikai nyelv. Így marad ez az utolsó időszakban: azaz a római császárkorban is, amely Alexandria bukásától (Kr. e. 30) az antikvitás végéig terjed. A végét legtalálóbban az athéni Platón-Akadémia Iustinianus által történő bezárása (Kr. u. 529) jellemzi.

De a görög szellem még ekkor sem halott. Még csaknem egy évezredet él tovább a bizánci birodalom művészetében és irodalmában, igaz, megmerevedett formákban. De a keresztény egyház a Nyugaton is sok mindent átvett, részint a görögség ősi bölcsességéből dogmáiba, részint a nép vallásos elképzeléseiből kultuszába. Az egész középkori egyházi tudomány, a skolasztika azonban Aristotelésen nyugodott. Igaz, hogy ennek feltétlen tekintélyelve, amellyel az egyház tantételeit kellett támogatnia, az idők folyamán a szabad szellemi fejlődés akadályává vált, de a reneszánsz és humanizmus korában ismét csak a most már helyesebben és mélyebben megértett szabad görög szellem volt az, amely segített a túlélt tekintélyek gátját megtörni. Ez végülis egy új kor valódi szellemi szabadságához, új művészeti formákhoz és új felismerésekhez vezetett.

...

---