---

Tartalom

I. Iskolai szinházak
II. A szegedi piaristák szinjátékai
11L Dugonics András magyar nemzeti iránya
IV. Kelemen László és Szeged
V. Vedres István és id. Wesselényi Miklós báró
VI. Az első teljes szini évad Szegeden
VII. Szini előadások a forradalomig
VIII. A német szinészet és bukása Szegeden
IX. A forradalom alatt és után
X. Az első önálló szinház épület
XL A hatvanas évek szinészete
XII. Az alkotmány visszaállitása után
XIII. Az 1879-diki árviztől máig
XIV. Szeged szinmüirói s szinmüirodalma
XV. Szegedi szinmüvészek és mükedvelők
XVI. A jubileumi esztendő (képpel)

FÜGGELÉK:
I. Kelemen László családfája
II. Kelemen L. és Lipcsey Mária utódai
III. Demény L. 1735-diki szinházfelavató beszéde
IV. Kelemen L. levele Szeged város hatóságához (Utánzat)
V. Wolford József szegedi polgármester bizonyitványa Kelemen László részére (Utánzat)
Záró szó
Források

---

Utószó

Amikor jelen müvelődés-történeti munkámat befejezem, szives olvasó közönségemnek két irányu felvilágositással tartozom.

Az egyik az: miért nevezem én szinészetünket 100 évesnek? Az igaz, hogy Volfordt József szegedi polgármester bizonyitványa szerint már 1800. tavaszán fellépett Szegeden elsőnek Kelemen László társulata s Kelemen László egy hónapi itt játszása alatt erősen befolyt a városházai szinház felépitésének ügyébe, nemkülönben a szinháznak a magyar szinmüvészet részére való biztositásába; azonkivül Vedres István meghivására 1803. őszén is megfordultak nálunk rövid időre Wesselényi Miklós báró kolozsvári szinészei, de mindezeket - bár maradandó becsü törekvések - csak kisérleteknek nevezhetjük. A kolozsvári szinészek másodszor, 1806-ban teljes fölszereléssel érkeztek ide, egész évadon át játszottak Szegeden s Kelemen törekvéseit megkoronázva a város polgárságát egészen meghóditották a magyar nemzeti szinészetnek. Ez tehát a születési év s ha ünnepelni akarunk, ezt a dátumot kell elfogadnunk az előző uttörők, különösen Kelemen László nagy érdemeinek kellő méltatásával.

A másik az: miért tartottam én szükségesnek Szeged szinészeti történetének megirását, holott Reizner János és Kulinyi Zsigmond "Szeged története", illetve "Szeged uj kora" cimü milleniumi nagy müvökben a szinészet is méltatva van? Egyszerüen utalhatnék ugyan e tekintetben jelen munkám s az emlitett munkák közti különbségre ugy tárgyi, mint alaki tekintetben, ámde éppen azon oknál fogva, mivel irodalmi társaságunk egy kiküldött alkalmi bizottsága azt a véleményt adta, hogy Szeged szini története már meg van irva a hivatott munkákban, - kötelességemnek tartom az irodalmi vitát fölvenni.

Az igaz, hogy Reizner "Szeged története" c. négykötetes munkájában 19. lapon át foglalkozik Szeged szinészetének történetével, de ez a munka nélkülözi ugy a mélyebb kutatást, mint a megbizhatóságot és teljességet, ugyannyira, hogy bizony dióhéjnak is csak vázlat. Reizner Szegeden tul keveset kutatott, hanem egyszerüen lemásolta (néhol szó szerint) a "Szegedi Napló" 1890. évf. 321-339. számaiban megjelent "Szeged szinészete (1719-1860.)" c. cikkelyeit, melyek pedig nem históriának, csak napi közleményeknek készültek s igy a gondosságot, alaposságot nélkülözik. Ugyancsak átvette "A régi Szeged" (1884.) c. munkájának idevonatkozó részeit anélkül, hogy azokat átdolgozta, vagy az ujabb kutatások eredményével kiegészitette volna. Annyi ezekben a tévedés, annyi a hézag s a történeti hüség oly sokszor van megszegve, hogy hiányossága érzetében cikkelyei végén maga is igy kiált föl: "Szeged szinészetének története egy külön monográfiát érdemelne, olyat, aminővel Győr, Arad, Komárom stb. már dicsekszenek". - De nagy történeti munkájának szinészeti részéről is igy nyilatkozik: "A szinház és szinészet történetéhez tartoznék az előadott darabok teljes felsorolása, s azoknak és a szereplőknek az egykoru kritika alapján való tüzetes méltatása, ugy a szereplő szinészek kimeritő névjegyzéke, szerepköre és fellépése ... Munkánk korlátolt terjedelménél fogva nekünk erre gondolni sem lehetett. De azonfelül Reizner az idevonatkozó irodalmat sem ismerte teljesen, noha ez éppen a 90-es években a kolozsvári, budapesti, nagyváradi, miskolci, kassai, győri, komáromi, debreceni stb. jubileumok révén igen föllendült.

Kulinyi Zsigmond megkisérelte a legujabb kort 4 és fél lapra beszoritani, de hát ily szük helyen az uj kor eseményekben gazdag történetét lehetetlen hüen adni.

Hogy csak néhány esetet emlitsek föl: R. iskolai drámákról alig irt. Benyák darabjait nem is ismerte, Dugonics és Vedres méltatása egy-két sorba zsugorodott össze, Kelemenről csupa téves adatokat közöl s nem tudja, hogy már 1800. elején megnyitotta Szegeden a magyar szinészetet. A kolozsvári szinészet történetét nem ismeri s Szegeden játszásuk körülményeit ezért nem is méltatja tüzetesen. A Somogyi-könyvtár eredetét sem kutatta messzebbről, holott ez Kelemen László családfája révén került hozzánk. A német s magyar szinészet küzdelme is csak érintve van R. müvében. A "Szegedi daltársaság" külföldi utjáról emlitést sem tesz. Szegedi szini irodalmunk s Szeged müvész fiai egészen hiányzanak R. müvéből. A kritikai irodalom sincs feldolgozva nála. A legujabb kor irányzata, törekvései s ezek okai nincsenek az emlitett munkákban kidomboritva stb.

Ezek után különösen Váli Béla dr.-nak, a jeles szini történeti irónak szavai voltak rám hatással, aki felhivja a magyar városokat, hogy szinészeti monográfiákkal rójják le kegyeletöket a magyar szinészet 100 éves határkövénél, mert "az ily monográfiák által az egyes városok önmaguknak emelnek egyrészt emlékoszlopot, másrészt pedig egyengetik és lehetségessé teszik az országos szinészet legujabbkori történetének megirását is".

Szerénytelenség volt tőlem vitatni, hogy az én munkám tökéletes. Nem az. Mert anyagi okok miatt terjedelmét szükre kellett szabnom s némely fontos részt ki is hagynom.

Egyebekben utalok az emlitett történeti munkák s jelen munkám közötti különbségre, ami az olvasó előtt állitásaimat igazolja, de egyszersmind meg is okolja munkám megirásának tudományos szempontból való szükségességét is.

De müvelődéstörténetünknek legujabb s eseményekben igen gazdag korát, mely kronológiai okokból az emlitett munkákból teljesen hiányzik, - is fel kellett tárni a százéves fordulón. Hisz a magyar drámai irodalom ujjáteremtése s a vidéki szinmüvészet fölemelése iránti országos mozgalom ez időkben folyt le s Szeged abból kivette részét.

Végül pedig e helyen hálás köszönetemet kell nyilvánitanom mindazoknak, kik kutatásaimban s az adatok sokszor fárasztó és költséges összegyüjtésében segédkezni voltak szivesek.

Első helyen kell köszönetet mondanom Kelemen Béla dr. országgyülési képviselő urnak, aki számos uj okmányszerü adattal gazdagitotta Kelemen László tragikai fordulatokban bővelkedő hazafias törekvéseinek történetét s különösen szegedi szereplését, továbbá Kelemen István ügyvéd, Kelemen Kálmán árvaszéki h. elnök s Hajabács László uraknak, ugyancsak Kelemen Lászlóra vonatkozó becses adataikért.

Továbbá köszönettel tartozom adatok szolgáltatása s szives utbaigazitásokért: dr. Ferenczi Zoltán urnak, a budapesti kir. tud. egyetem könyvtára igazgatójának s a kolozsvári szinészet történet irójának, dr. Janovics Jenő urnak, a kolozsvári nemzeti szinház igazgatójának, dr. Zolnay Jenő pestvármegyei tb. főügyész urnak, dr. Bayer József urnak, "A nemzeti játékszin története" irójának, dr. Várady Károly székesfehérvári kir. főigazgató urnak, Somló Sándor urnak, a budapesti Nemzeti Szinház igazgatójának, dr. Prónai Antal budapesti főgymnasiumi tanár urnak, Dugonics András életrajz irójának s az iskolai drámák kutatójának, dr. Erdélyi Pál kolozsvári egyetemi m. tanár urnak, a Ferenc József egyetemi könyvtár igazgatójának, dr. Gyalui Farkas kolozsvári egyetemi m. tanár urnak, a Ferenc József egyetemi könyvtár s Erdélyi Muzeum-könyvtár őrének, Palotás Fausztin honvédszázados urnak, Gelléri Mór kir. tanácsos urnak, az Országos Iparegyesület igazgatójának, Makó Lajos szegedi szinigazgató urnak, dr. Balassa Ármin urnak, a szegedi szinügyi bizottság tagjának s a Dugonics-Társaság osztályelnökének, Babarczy József s Pillich Kálmán ügyvéd uraknak, Mosonyi Károly nyug. szinigazgató, Koncz Antal ny. levéltáros s Hubay Gusztáv ny. szinigazgató uraknak, Terescsényi Gyula városi tisztviselő urnak, Temesváry Imre tb. alkapitány, Beöthy Imre árment. társ. tisztviselő, Beck István osztályjegyző, Erdélyi Sándor kántor s Járossy Sándor mérnök uraknak.

Különösen is köszönetet kell mondanom dr. Lázár György polgármester urnak, a Dugonics-Társaság elnökének, nemkülönben Ráth Mór budapesti könyvkiadó urnak, a magyar irók mindenkori lelkes támogatójának, kik munkám megjelenését előmozditani iparkodtak.

De tisztelettel s hálával tartozom megemlékezni az időközben elhunytakról: Osztrovszky József nyug. kuriai tanácselnökről, Salamon Zsigmond táblabiróról, Hoffer Károly müépitészről s Liszka Béla kecskeméti főgymnasiumi tanárról, kik életökben, évekkel ezelőtt, igen becses följegyzéseiket bocsátották rendelkezésemre munkámhoz.

Munkámat pedig, mint szülővárosom közmüvelődési ügyei iránt mindenkor tanusitott szeretetem zálogát, - Szeged polgárságának jóindulatába ajánlom.

Szeged, 1906. szeptember 29.
Szmollény Nándor

---