---

Tartalom

Bevezetés
Irodalom
Kisfaludi Strobl Zsigmond: A gyík
Medgyessy Ferenc: Támaszkodó női akt
Mattis Teutsch János: Női alak
Mattis Teutsch János: Álló akt
Goldman György: Ölelkező gyermekek
Ferenczy Béni: Odaliszk
Kerényi Jenő: Fésülködő akt
Mészáros Dezső: Hátradőlő nő
Matzon Frigyes: Mártír
Herczeg Klára: Könyöklő nő
Fajó János: Feszített görbe
Fekete Tamás: Körúti fa
Szabó Tamás: Lépő alak
Borbás Tibor: Kalapos nő
Léderer Tamás: Lány a múltból
Fekete Tamás: Szobor állványon
Rhédey Andre: Kronosz
Samu Géza: Múlt, jelen, jövő
Lóránt Zsuzsa: Találkozás
Balás Eszter: Takaró alatt
Englert Judit: Távolban...
Nemes Attila: A fává változott nimfa
Körösényi Tamás: Alberto Giacometti párizsi műhelyében II.
Kass János: Fej
Árvai Ferenc: Kezek
Koczogh András: Kontyos asszony
Kő Pál: Titkárnő
Borbás Tibor: A jó pásztor
Szabó Tamás: Tudós
Csíkszentmihályi Róbert: Gépember
Tornay Endre András: Vacsoracsillag
Kő Pál: Táncosnő
Balás Eszter: Leányka
Máté István: Nő a vízparton
Mitsui Sen Izumi: Forma
Palotás József: Csábító
Katona Zsuzsa: Szfinx és angyal
Farkas Ádám: A fény születése
Szentirmai Zoltán: Odüsszeusz
Palotás József: Tizek baráti köre
Nagy Benedek: Gerendamadonna
Vizsolyi János: Legenda
Rácz György: Érintkezés
Szabó Tamás: Mária
Mata Attila: Für Anikó
Csíkszentmihályi Róbert: Vadászat
Kárpáti Tamás: Szárnyas angyal
Gaál József: Holdas fej
Ézsiás István: Hommage á Mondrian
Taubert László: Bálvány

---

Bevezetés

Feltétlenül meg kell magyarázni az olvasónak, hogy milyen könyvet tart a kezében, s milyen szándékok vezérelték a szerzőt a megírásban.

Kisplasztikai alkotások reprodukciói sorakoznak egymás után, keletkezésük időpontja szerint 1921-től 2005-ig, azaz több mint nyolcvan évet átfogva. A sorozat, s az előtte sorjázó szemelvények ismeretterjesztő szinten fel óhajtják hívni a figyelmet erre a méltatlanul háttérbe szorult képzőművészeti ágazatra.

Ezt a célt szolgálná, ha egy avatott művészettörténész a múzeumok féltve őrzött kincseiből állítana össze egy ilyesforma kötetet. Egyrészt ez mindeddig nem történt meg, másrészt a szerző csak saját szerény anyagának bemutatásával tudja a fenti célt szolgálni. Színvonal-emelkedést biztosít, hogy három alkotás mint "vendég" szerepel az összeállításban.

Metodikailag a kötet teljesen azt az utat követi, amit két másik témakörben a szerző már megjárt. A széles közvélemény hasonlóan nem értékeli kimagaslóan a fotográfiákat és az emlékérmeket sem. Mindhárom kötet figyelemfelhívó és ismeretterjesztő cél, olyan műtárgyakról, melyek nem az irigyelt nagy értékű tárgyak közé tartoznak, de a velük való foglalkozás sok örömet és tudást ajándékozhat az érdeklődőnek.

Azt is érdemes elmesélni, hogyan került szerény anyagiak ellenében az ötvenből huszonnyolc kisplasztikai alkotás egy műbarát, műpártoló kezébe. Hiszen a kötet reprodukciói nem drága, tezaurált tárgyakat ábrázolnak.

Nem is olyan régen volt, amikor a totális erejével fennálló állampárti rendszer idejében, 1977-ben, a Hazafias Népfront keretei között megkezdte működését a Művészek és Barátaik Köre. A társaságot önállóan működtetni, bejegyezni akkortájt nem is lehetett, nem lévén még egyesületi törvény. Az ötlet és a megvalósítás Kovács Dezsőtől (1931-2003) származott, aki a főtitkári teendőket vállalta magára, s elnöknek e sorok íróját nyerte meg. Ennélfogva létezhetett 1. sz. tagsági igazolványom. E kör keretein belül alakította ki Paunz Imre (1932-1993) a grafika- és kisplasztika-kedvelők körét. E formáció akkor a műpártolás, sőt a mecenatúra megvalósítását jelentette. Ne felejtsük el, a műkereskedés még Csipkerózsika-álmát aludta, kizárólagos képviselője a BÁV volt, melynek évi két művészeti aukcióján grafika és kisplasztika olyan ritkán fordult elő, mint a fehér holló. A fiatal művészeknek, mint általában mindig, komoly megélhetési gondjaik voltak. Így minden szempontból előrelépést jelentett Paunz Imre ötlete és szervező munkája. Kialakított egy huszonöt fős társaságot, melynek tagjai vállalták, hogy grafikai laponként 200 forintot befizetnek. A demokratikusan kiválasztott művész 5000 forint ellenében huszonöt számozott példányban elkészítette a grafikákat, s azokat kiosztották a kör tagjai között (mindig más kapta az előkelőbbnek tartott 1., 2., 3. stb. sorszámúakat). A nyomódúc sorsolás révén mindig az egyik résztvevő tulajdonába került. A művész számára segítő támogatásnak bizonyult a mai szemmel nevetségesen csekélynek mondható összeg, a műbarátok pedig egy egész sorozat sokszorosított grafikához jutottak hozzá. Az sem becsülendő le, hogy személyes ismeretségek jöttek létre művészek és műpártolók között.

Ugyanilyen elvek alapján működött a kisplasztikai kör, de csak tíz taggal és a kiválasztott négy szobrászművész alkotásai számára természetesen jelentősebb befizetési összeggel. A grafikai és kisplasztikai anyagból Paunz Imre aktivitásának köszönhetően kiállítás nyílt a Bartók 32 Galériában, melyet Supka Magdolna művészettörténész nyitott meg. A 25 + 4 műalkotásról levelezőlapszerű reprodukciók is készültek, melyeket tokba helyezve kaptak meg a baráti kör tagjai.

A siker nyomán a következő évben újabb "gyűjtőkör" indult, huszonnégy grafikussal, és most már másik nyolc szobrásszal - akik közül hétnek a műve szerepel e kötetben. Ez a különleges anyag is a Bartók 32 Galériában került a közönség elé, 1984 januárjában. A megnyitót Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója tartotta. Az összeállítást vidéken is bemutatták, Tatabányán, 1984 nyarán.

A kisplasztikai kör tevékenységét 1993-ban - mivel Paunz Imre már nem élt - Doszpod József orvosprofesszor és Szabó Tamás képzőművész élesztette újjá. A kör életében tízen vettünk részt, de az idők során néha változtak a tagok. A két év alatt tizenkét szobrászművésztől lehetett kisplasztikákat vásárolni. Ez idő tájt mindig sorsolás döntötte el, hogy ki melyik sorszámú példányt tudhatja magáénak. A kialakult baráti hangulatra jellemző, hogy Palotás József szobrászművész emlékül mindenkinek elkészítette a 40. képen látható alkotását.

2004 tavaszán Szabó Tamás alkotásaival, kissé más szervezeti keretek között, már negyedik alkalommal kezdte meg tevékenységét a gyűjtői kör. Ez alkalommal a művészek három-négy mintát mutatnak be, s az esetenként váltakozó, de már tíznél több gyűjtő ízlése szerint választ, hogy melyik műből kér példányt. Így váltakozó számú példány kerül egy-egy szoborból a gyűjtőkhöz. A kézirat lezárásáig a mostani periódusban hat művésztől vásároltak a gyűjtők.

A szerző a kötet anyagából összesen huszonnyolc kisplasztikához jutott az ismertetett kollektív megrendelések útján. Egyértelmű, hogy a folyamat huszonöt évvel ezelőtti kezdete indította meg azt az érdeklődést, amely következtében a későbbiekben folyamatosan történt szerény vásárlásokkal, illetve ajándékba kapott művekkel kialakulhatott ez a gyűjtemény.

Már a fent elmondottakból is kitűnik, hogy a kisplasztikai alkotások többnyire nem egyedi példányok. Talán ezért sem tartoznak a gyűjtők igazi kedvencei közé. Mint láthattuk, a kisplasztika barátainak körében tízen birtokolhatják ugyanazt a művészi alkotást, igaz, eltérő számjelzéssel. S őszintén szólva, ebben a tekintetben felvetődik a kérdés: nem készül-e a későbbiekben újabb öntvény, újabb példány?

Ezen művekre alapozott bemutatásunk azt a célt is szolgálja, hogy ne csak a leghíresebb alkotók szerepeljenek, hanem a fiatal kortársak is kapjanak teret. Nem lenne baj, ha olyan neves művészektől, mint Vedres Márk, Pátzay Pál, Vilt Tibor, Borsos Miklós vagy Melocco Miklós is szerepelnének kisplasztikák - de sajnos erre nem adódott lehetőség.

A közölt kisplasztikák anyagát tekintve természetes, hogy a bronz vezet, hiszen erre a célra ezt használják a szobrászok leggyakrabban. Minden tudatosság nélkül viszont szerencsés körülmény, hogy sikerül bemutatni más anyagokból készült műveket is: három terrakotta, egy-egy gipsz, alumínium, fa és plexi, fa és alumínium együttese, illetve egy - nem saját tulajdonú - porcelánból készült mű is szerepel a kötetben. Négy szobor már szerepelt a nyolc évvel ezelőtti kiállításon.

...

---