Találkozások
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Vaderna Gábor: A találkozás elkerülhetetlensége
SZÖVEG ÉS TÉR
Gregor Lilla: Bodor Ádám (szöveg)világának átjárhatósága
Fazekas Júlia: Fizikai és szimbolikus tér összekapcsolódása a reformkori divatlapok sétálóinál
Santavecz Anita: Kép és tér Ambrus Zoltán Midas király című regényében. A magyar művészregény
Fejes Richárd: Medialitás és interpretáció kölcsönhatása Danielewski House of Leaves című regényében
MODERN TALÁLKOZÁSOK
Békefi Teodóra: Kosztolányi Itália-élménye(i)
Kukri Márta Mária: Reményeink. A csillag motívumának értelmezése Pilinszky János néhány versében
Lőrincz Éva Noémi: A trauma elbeszélése Dragomán György A fehér király és Máglya című műveiben
NYELVI METSZÉSPONTOK
Lakatos Aliz: Kétnyelvűség és nyelvi érintkezések a romániai magyar középiskolai anyanyelvi nevelésben
Kaba Ariel: Shamefur Dispray - Az elképzelt szamuráj nyelve kultúra- és médiumközi perspektívában
Haraszti Rajmund: Skandináv gazdaságosság a nyelvhasználatban. Rövid igeformák a norvég nyelvben
Havasi Zsuzsanna: A házaspárok elleni boszorkányperekben kirajzolódó csomópontok. Háttértényezők és nyelvi tüneteik találkozása történeti szociopragmatikai megközelítésben
Előszó
Két régi barát találkozik az utcán:
- Hugó, te meg sem kérdezed, hogy megy a sorom?
- Mondd Jenő, hogy megy a sorod?
- Ah, ne is kérdezd...
Régi vicc, megkopott már, talán sose is volt jó. A régi viccekben rendszeresen találkoznak. Utcán, erdőben, sivatagban, bárhol. Összehozza őket (embereket, beszélő állatokat, tárgyakat) a véletlen, s ha már így esett, váltanak egy pár szót egymással, beszélgetni kezdenek, diskurálnak, s a vicc kedvéért annak rendje és módja szerint félre is értik egymást. A véletlen hozza őket össze, ám az már közel sem esetleges, hogy a modern vicc egyik alapstruktúrája éppen a találkozás. Mert aki szembe kerül a másikkal, annak meg kell szólalnia, dialógust kell kezdenie. Meg kell értenie a másikat és meg kell értetnie magát a másikkal, fel kell ismernie magát és fel kell ismertetnie magát a másságban. A varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon...
Amikor pályakezdő, leendő tudósok, irodalmárok és nyelvészek a „találkozást” választották kiadványuk hívószavának, akarva-akaratlan többrétű dialógusba léptek.
Először is találkoztak új kutatási tárgyakkal, megismertek tudományos módszereket, meglepő tudatossággal választottak elméleti keretet és meglepő rugalmassággal tértek át egy másikra, ha a helyzet úgy kívánta. Nem is annyira egy végleges, belakható hely keresése, inkább a keresés, a találkozás izgalma figyelemre méltó.
Hol találkoznak emberek (állatok, tárgyak stb.)? Bodor Ádám határvidéki tereiben kultúrák találkoznak, a reformkor városi tereiben magával a térrel szembesülnek a felnövő metropolisz új lakói, a művészregények világa a képszerűségbe való átlépés lehetőségével játszik, Danielewski multimediális kísérletei pedig a kulturalitás kortárs tapasztalatából fejlenek ki. De nemcsak terek adnak alkalmat a találkozásra. Kosztolányi Dezső Itáliában (mint anynyiszor egész életművében) az idegenséggel ismerkedik, Pilinszky János valamiféle keresztény eszkatológikus egzisztencializmusban keres menedéket a 20. század történelme elől, Dragomán György regényei pedig a gyermeki perspektívában kibontakozó trauma kérdését feszegetik. E második blokk tanulmányai már azt a kérdést teszik fel, hogy lehetséges-e egyáltalán találkozni, s hogy hová menekülhet az ember a személyiségét bomlasztó traumatikus tapasztalatai elől. A harmadik blokk nyelvészeti tanulmányai ismét fordítanak egyet látószögünkön. Itt a találkozás nyelvi jelenségként lesz a vizsgálat tárgya. Ez persze elvezethette volna a tanulmányok szerzőit bejáratott nyelvészeti kutatásokhoz is, diskurzusanalízis révén bemutathatták volna a mindennapi nyelvhasználat számos aspektusát. Érdekes, hogy nem ilyen irányban haladtak: iskolai nyelvhasználat, médiaarcheológia, skandinavisztika és nyelvtörténet találkozik a kötet lapjain.
Természetesen a kutató nemcsak magának kutat, hanem a tudomány rituális alkalmain találkozik kollégáival-szaktársaival. Az Eötvös Collegium immár szép hagyományokkal rendelkező Eötvös Konferencia sorozata évek óta biztosít lehetőséget arra, hogy hallgatók (akár az ELTE-ről, akár másunnan érkeznek) bemutatkozzanak, egymást megismerjék, előadói képességeiket csiszolják, kezdődő kutatásaikba vezessenek el. A konferencia lényege csak részben a tudományos prezentáció – lehet, hogy az csak a rituális keret, mely összehoz embereket egymással, mint a viccbéli véletlen. Egy konferencia lényege a párbeszéd – az előadás nyomán kialakuló beszélgetés, az ülések közötti kávészünetekben folytatott baráti eszmecserék – a találkozás.
S végül a pályakezdő tudósok munkáit prezentáló kötet azért is lényeges, mert egy későbbi találkozásra is alkalmat ad. Miként Karinthy Frigyes nevezetes novellájában (Találkozás egy fiatalemberrel), évek múltán, ha újra elővesszük ezt a kötetet, a múlt fog visszamosolyogni ránk lapjai közül. Első pillanatban bosszankodnak majd a szerzők (akkor már másképp csinálnák, a mostani erények hibává nemesülnek, a fiatalos vagányság meggondolatlansággá). Aztán a lapok közül csalódottan visszanéz majd valaki – Karinthy fiatalembere is felháborodott érett önmagának nyárspolgári korlátoltságán. A találkozás sosem kellemes, ám elkerülni nem érdemes. Nem is lehet.
Jellemző, hogy még a találkozás-viccek lebontása is egy találkozásra épül:
Két cinikus találkozik az utcán. Na és...?