---

Tartalom

BEVEZETÉS

I. A RÉGI MAGYAR MISEKÖNYVEK NYOMDÁSZAI
Német nyelvterület
  Nürnberg
    Antonius Koberger
    Georgius Stuchs de Sulczpach
  Brünn
    Conradus Stahel & Matheus Preinlein
  Bécs
    Joannes Winterburger
  Basel
    Jacobus de Pfortzheim
    Joannes Amerbach
Franciaország
  Lyon
Jacques Sacon
Olaszország
  Verona
    Petrus Maufer
  Velence
    Erhardus Ratdolt
    Joannes Hamman de Landoia
    Joannes Emericus de Spira
    Nicolaus de Franckfordia
    Petrus Liechtenstein
    Lucc' Antonius de Giunta

II. A RÉGI MAGYAR MISEKÖNYVEK BIBLIOGRÁFIÁJA
Jelmagyarázat
Az esztergomi, pécsi és zágrábi egyházmegyék misekönyvei
A Pálosrend misekönyvei
Irodalom
Vízjegyek
Facsimile-fametszetek régi magyar misekönyvekből

---

Bevezetés

Addig, amíg Pázmány Péter javaslatára az 1630-i nagyszombati zsinat el nem fogadta a Missale Romanum-ot, vagyis a tridenti zsinattól előírt egységes misekönyvet, egyházmegyéink a Magyarországon kialakult régi miseritust követték és saját misekönyveikből olvastatták a szentmisét.

A régi magyar miseszertartások és miseszövegek írott és nyomtatott emlékei rendkívül becsesek számunkra. A régi magyar miseliturgia kutatóinak egyetlen forrásmunkái s egyúttal értékes maradványai annak a régi magyar könyvkultúrának, amely Mátyás fényűző bibliofil hajlamától eltekintve, elsősorban a középkori vallásos hitéletben és humanista főpapjaink kulturális törekvéseiben gyökeredzett.

Hess András budai ősnyomdász eltűnése után a magyarországi nyomdászat hosszú ideig szünetelt, de a nyomtatott könyv mégis utat tört a magyar olvasóhoz és a magyar egyházhoz. Mátyás király rendeletére már 1480-ban kinyomatták Velencében az esztergomi egyházmegye breviáriumát (GW 5468). Ettől kezdve gyors egymásutánban jelentek meg a magyar egyházi szerkönyvek szebbnél szebb kiadásai, melyeket a Budára telepedett élelmes könyvárusok a legkiválóbb külföldi officinákban rendeltek meg. A nyomdászat korábbi évtizedeiben főleg német birodalmi nyomdászok dolgoztak a magyar könyvpiac számára. Midőn azonban a 15. század végén a velencei nyomdászat lendületes fejlődésnek indult és liturgikus nyomtatványai még a legtávolabbi egyházmegyékbe és kolostorokba is eljutottak, a hazai könyvárusok is majdnem kizárólag Velence felé fordultak megrendeléseikkel. Jutott azonban munka a távoli francia nyomdászoknak is, akik néhány szerkönyv és magyar hitszónok művének kinyomtatásával ismertették meg hazánkkal virágzó iparukat.

Mohács véget vetett a budai könyvárusok áldásos tevékenységének. A Mohács utáni világ pedig a könyvek pusztulására vezetett. A folytonos háborúk, vallási villongások, az egyházi kincstárak kifosztása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a régi magyar egyház szerkönyvei ma már könyvészeti ritkaságok.

Az egyház szerepét a könyvnyomtatás elterjedésében az ősnyomdászok korán felismerték. Már 1458-ban Fust és Schöffer mainzi nyomdászok kinyomtatták a Canon Missae-t, amely kéziratos missaléknak a használatban elkopott kánonját volt hivatva pótolni. Az első teljes misekönyv a milánói ambrosiánusok számára készült 1475-ben. (HC 11254.) Ettől az időponttól kezdve, mind sűrűbben jelentek meg a legkülönbözőbb missale-kiadások, amelyeknek művészi kivitelére az ősnyomdászok nagy gondot fordítottak. Eleinte a kéziratos misekönyvek írását utánzó betűtípusokkal nyomtatott szöveget, festett iniciálékkal és kánonképpel díszítették. Midőn azonban a könyvillusztráció szolgálatában álló fametszők, az egykorú festészet és szobrászat formavilágának hatása alatt mindjobban tökéletesítették művészetüket és bebizonyították, hogy a nyomtatott könyv leghivatottabb dísze a fametszet, a misekönyvekbe is bevonult a fametszetű kánonkép és egyéb szövegdísz.

A nyomtatott misekönyvek gyors elterjedésével a Krisztus Kereszthalálát ábrázoló kánonképek állandó munkát adtak a fametszőknek, akik compositióikhoz középkori kéziratok tollrajzaiból, miniaturáiból, vagy az egykori festészet köréből merítettek mintaképet. De ugyancsak kimeríthetetlen forrásnak bizonyultak számukra Schongauer, majd Dürer fa- és rézmetszetei, melyeknek hatása Németországon túl is felismerhető. A kánonképek tulajdonképpen megszokott sémákat ismételnek, mégis voltak fametszők, akik feladatukat nagy művészettel oldották meg.

Névtelen fametszők és nagy művészek kánonképei azonban nemcsak művészi értéküknél fogva érdeklik az ősnyomtatványok kutatóit. Mint minden könyvfametszet, értékes segítőtársai névtelen nyomtatványok meghatározásánál, sokszor pedig pontos útmutatói nyomdászok, fametszők és a nyomdafelszereléshez tartozó fadúcok vándorlásának felkutatásánál. A "fekete művészet"-et ugyanis német nyomdászok vitték el a latin népekhez és útjukon sokszor elkísérték őket a fametszők is. A betűformákon, mint a fametszetdíszben hamarosan felismerhetővé vált a latin faj formaérzékének alakító hatása. A betűformák elvesztették gótikus merevségüket, a fametszetek, iniciálék és keretlécek pedig megteltek az olasz reneszánsz művészet gazdag formakincsével. Midőn a hazájukba visszatérő nyomdászok és fametszők útközben szerzett technikai tudásukat, fejlett formaérzéküket ismét a hazai nyomdászat szolgálatába állították, befejezést nyert azon szellemi hatóerők kölcsönös kicserélődése, amelynek eredménye a nyomtatott reneszánsz-könyv. De éppen a fametszők és fadúcok vándorlása óvatosságra inti a kutatót. Ha gyakorlott szeme országok, sőt városok fametszetstílusát könnyen fel is ismeri, csakis a betűtípusok, iniciálék, vízjegyek, nyomdászjelvények összjátéka hozhatja meg számára a kívánt eredményt.

A következőkben ismertetjük a régi magyar egyházmegyék, valamint a magyarországi Pálos-rend mindazon missale kiadásait, melyek a viszontagságos századok folyamán fennmaradtak. Bár igen kis hányadát teszik a XV. és XVI. század liturgikus nyomtatványainak, mégis élesen rávilágítanak az egykorú német, olasz és francia nyomdászat színvonalára és sajátságaira, valamint arra az értékkülönbségre, mely a XV. századi ősnyomtatványok és a XVI. századi velencei nyomdászat üzletszerű gyorsasággal piacra dobott nyomtatványai között művészi kivitel tekintetében fennáll.

---