---

Tartalom

Bevezető
Rövidítések
1. Perneszi-címereslevél, 1439 (Kálmán Dániel)
2. Félegyházi-címereslevél, 1449 (Kálmán Dániel)
3. Szokonyai Fejér-címereslevél, 1453 (Mihálykó Ágnes)
4. Pucki Flins-címereslevél, 1454 (Biriszló Bence)
5. Sárói (Szentei)-címereslevél, 1456 (Toronyi Alexandra)
6. Csíkszentmártoni Bec-címereslevél, 1456 (Ternovácz Bálint)
7. Mikolai-címereslevél, 1456 (Gál Judit)
8. Dobóci Zalai-címereslevél, 1457 (Simonkay Márton)
9. Bedegi Nyári-címereslevél, +1457 (Kádas István)
10. Coborszentmihályi Cobor-címereslevél, 1458 (Biriszló Bence)
11. Tarnócai-címereslevél, 1466 (Gál Judit)
12. Závogyai Závodszki-címereslevél, 1466 (Toronyi Alexandra)
13. Kövesszavi Gosztonyi-címereslevél, 1467 (Szekeres-Ugron Villő)
14. Óvári Sibrith-címereslevél, 1471 (Locsmándi Dániel)
15. Deli (Gargel)-címereslevél, +1477 (Kádas István)
16. Csecsei Vámos-címereslevél, 1480 (Szekeres-Ugron Villő)
17. Saccii-címereslevél, 1490. (Ternovácz Bálint)
18. Szentmihályi Abrahamovics, 1493. (Mihálykó Ágnes)
19. Kubinyi-címereslevél, 1497. (Locsmándi Dániel)
20. Nezdei Mernyei-címereslevél, 1498. (Simonkay Márton)
21. Miksinci Dragisics-címereslevél, 1503. (Tarján Eszter)

---

Bevezető

Jelen kötet szerzői pályájuk elején járó doktoranduszok és egyetemi hallgatók. Feladatuk az ELTE Eötvös József Collegiuma és az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszéke együttműködésének keretében az volt, hogy kiadásra készítsenek elő huszonegy középkori címereslevelet. A munka kettős célt szolgált. Egyfelől újabb adalékokkal szerettük volna gazdagítani a hazai armálisoknak a 20. század elején elsősorban Fejérpataky László és Áldásy Antal munkásságának köszönhetően komoly lendületet nyerő, ám alig néhány évtized alatt, a két nevezett tudós halálát követően kifulladó kiadását. Másfelől természetesen segíteni kívántuk a medievisztika iránt érdeklődő fiatal kollégák szakmai fejlődését is, és erre a célra kiváltképp alkalmasnak ítéltük a címereslevelek feldolgozását. A megfelelő nyelvi alapokkal rendelkező collegisták és egyetemi hallgatók paleográfiai jártasságuk szintje szerint kaphattak kiadásra nehezebb vagy könnyebb írásképű oklevelet. Az armálisok erősen formulás nyelvezete megkönnyítette a közös munkát. A címereslevelek történeti szempontú vizsgálata pedig lehetővé tette, hogy a résztvevők több segédtudomány - a heraldika, az oklevéltan, a genealógia és az archontológia - műveléséről és felhasználásának lehetőségeiről személyes tapasztalatokat szerezzenek. Mindez pedig meggyőződésünk szerint nemcsak a középkor kutatásában lehet majd a segítségükre, hanem más korszakok vizsgálatában is.

A feldolgozandó oklevelek kijelölése során a magyarországi személyek részére vagy a magyar királyi udvarban kibocsátott armálisokra koncentráltunk. Igyekeztünk olyan dokumentumokat kiválasztani, amelyek mindmáig kiadatlanok vagy kiadásuk nehezen elérhető, az általunk célul kitűzöttekhez képest eltérő kritikai szempontokat érvényesít, vagy esetleg nem megbízható színvonalú. A feldolgozandó oklevelekkel kronológiai rendben haladtunk. Mivel az Anjou-kori armálisok teljes egészében kiadottak, a még publikálatlan Zsigmond-kori címereslevelek kiadása pedig Kálmán Dániel kollégánk alapos munkájának hála rövidesen nyomdakész állapotba kerül, jelen füzetben a legkorábbi tétel Albert király uralkodása idejéből való. Az átírást, az oklevél kiadásra történő előkészítését a hallgatók önállóan végezték, az elkészült dolgozatokat azonban minden esetben közösen is megbeszéltük. A kötet szerkesztője külön is ellenőrizte valamennyi szövegközlést, így az esetleges hibákért a felelősség természetesen elsősorban őt terheli.

Füzetünkben az egyes oklevélszövegeket a megszokott módon kritikai apparátus vezeti be. Itt tértünk ki az oklevél fennmaradási formájára, őrzőhelyére és pontos jelzetére. A vidéki vagy külföldi levéltárakban található armálisoknál mindig megadtuk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Diplomatikai Fényképtárához tartozó jelzetét is. Méretadatokat természetesen csakis abban az esetben tudtunk közölni, ha ezek az általunk használt fotómásolatok alapján megállapíthatók voltak. Minden alkalommal utaltunk az esetleges címerfestményre, illetve az oklevél szélén vagy hátlapján olvasható feljegyzésekre. Az egyes iratok állapotára ellenben csakis akkor tértünk ki, ha károsodásaik befolyásolták az olvashatóságukat. Címerképeket anyagi okokból csak négy esetben tudtunk csatolni a füzethez (ill. az 1493. évi Abrahamovics-armális címerábrázolásának színes fotója a borítón látható.

...

Az oklevelek szövegközlése után az adott armális értékelése következik. A rövid dolgozatok elsősorban a címer heraldikai szempontú vizsgálatára és az oklevélnyerő bemutatására tesznek kísérletet. Míg a szövegközlésekben szigorúan egységes szempontokat érvényesítettünk a közös munka során, a címereslevelekről szóló ismertetőkhöz csak a főbb szempontokat jelöltük ki közösen. Így az oklevél bemutatása lehetőleg minden tétel esetében tartalmazza a címer pontos heraldikai leírását, az armális művészettörténeti értékelését a szakirodalom alapján, a címernyerő személy vagy személyek rövid (ám a korszak forrásadottságaiból következően mindig erősen hiányos) életrajzát, valamint családi hátterének felvázolását.

Valamennyi oklevelet a Magyar Nemzeti Levéltár internetes DL/DF adatbázisa segítségével tanulmányoztuk, a Zágrábban őrzött oklevelekről azonban Gál Judit segítségével színes fényképmásolatot is tudtunk készíttetni. Végezetül itt mondunk köszönetet mindazoknak, akik munkánkat támogatták, mindenekelőtt az ELTE Eötvös József Collegiumának és az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének.

Körmendi Tamás
Budapest, 2013 februárjában

---