---

Tartalom

Előszó

EGY TUDÓSI SZEMLÉLET KIALAKULÁSA
KÁNTOR LAJOS: Poszler György Erdélye
S. VARGA PÁL: Kétségektől a lehetőségekig - lehetőségektől a kétségekig. Poszler György módszertani és irodalomtörténeti előfeltevéseiről
IMRE LÁSZLÓ: Poszler György és a szellemtörténet

TUDOMÁNYTÖRTÉNETI LELETMENTÉS
"Könyved a »szellemtörténet« ideális megvalósítása" Thienemann Tivadar és Poszler György levelezése

SZERB ANTAL KÖRÜL
SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A Hétköznapok és csodák értékrendje
DECZKI SAROLTA: Propaganda a jó irodalomnak. Szerb Antal magyar irodalomtörténete

A NYUGAT KÖLTŐIBŐL
KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Boldogan és megtörötten? A "fenséges" alakzatai a Hajnali részegség esztétikai tapasztalatában
KELEVÉZ ÁGNES: "...kincstelen és magamtalan" A Holnap körüli botrány hatása Babits költészetére

IRODALOMTANÍTÁS ÉS TUDOMÁNY
DÁVIDHÁZI PÉTER: "Ez már nagyon merész inversio" Arany János poétai osztálya és az emberség iskolája
KUCSERKA ZSÓFIA: Forradalmi múlt, jelen és jövő. Időképzetek és harcias metaforák az irodalomoktatás diskurzusában

AZ ESZTÉTIKA TANSZÉK VONZÁSKÖRÉBEN
SOMLYÓ BÁLINT: Regény és filozófia - Deleuze: Proust
ALMÁSI MIKLÓS: Végső szavak. Poszler György posztumusz kötete

---

Előszó

"Könyved, most nem tekintve, hogy Szerb Antalról szól, az olvasás ritka, zavartalan, tiszta örömét jelentette számomra. Mondatról-mondatra követtem gondolataidat. Végigjártad mindazt az utat, mesgyét az irodalmi dzsungelben, amit annakidején, most már csak emlék számomra, magam is végigjártam, Szerb Antallal sokszor átbeszéltük, átvitattuk, de a Te látóköröd ezen is túlér. Mikor valamikor, fiatal fejjel 1921-ben Minerváról és a "szellemi élet történetéről" beszéltem, ilyet akartam, ilyen munka lebegett szemem előtt. Könyved a "szellemtörténet" ideális megvalósítása. [...] Hadd mondjam mindjárt: különösen élveztem a tárgyhoz illő, komoly stílusodat. Ezt azért is mondom, mert érzésem szerint túlértékeled az "essay-stílust", az "essay-generáció" írásmódját. Örömmel konstatáltam, hogy Te nem így írsz. Az essay-stílus szubjektív, impresszionista hangulatoknak ad kifejezést, a forma dominálja a tartalmat, de a Te írásodban a gondolati tartalom ad formát a kifejezésnek."

Amerikai emigrációjából a 84 esztendős Thienemann Tivadar írta ezt Poszler Györgynek, 1974. május 1-jén, a keltezés szerint "Szerb Antal és a magam szül.napján", de levelének ezt a részét (sőt első két oldalának egészét és még jó néhány későbbi szórványos mondatát) eddig nyomtatásban senki nem láthatta. Amikor ugyanis Thienemann hozzájárulásával az Irodalomtörténet 1975. évi 2. száma közölte a levelet, az elejéről már mindenestül kimaradtak e dicsérő sorok, és a két szöveg különbségeit Poszler a közlemény előszavában szűkszavúan így indokolta: "Könyvemre [Thienemann] elemző levélben válaszolt, amelyet most a tisztán személyes részletek és megjegyzések nélkül kap kézbe az olvasó." Holott nyilván büszke lett volna rájuk, hiszen itt is kifejti, hogy mindig nagyra becsülte a levél írójának tudományos életművét, főként "Irodalomtörténeti alapfogalmak című munkáját, amely [...] a szellemtörténet eredeti kategóriáinak az irodalomszociológia elveivel való ötvözésével adta az irodalmi fejlődés általános törvényeinek a vázlatát".

Poszler Györgyre, az utolsó magyar szellemtörténészként is tisztelt irodalomtudósra alig találhatnánk jellemzőbbet, mint hogy Szerb Antal című monográfiájának megjelenése (1973) után le tudott mondani a hazai szellemtörténet atyjától és Szerb egykori barátjától érkezett nem mindennapi elismerés közléséről, pedig tudománytörténeti vonatkozásaira hivatkozva könnyen indokolhatta volna kihagyhatatlan fontosságát. Ebből és sok más hasonló gesztusából gondoljuk, hogy amikor az ő tudósként művelt, majd kényszerűen elhagyott terepén összegyűlve egy-egy tanulmánnyal adózunk emlékének, biztosan nem magasztalást várna tőlünk, hanem kutatásai nyomán továbblépést, a gondolataival folytatott érdemi párbeszédet.

Ezért már a kötet alapjául szolgált akadémiai konferencián, 2016. április 4-én igyekeztünk bejárni az ő érdeklődését meghatározó szellemi tájakat. Kezdve az indulását és egész fejlődéstörténetét meghatározó Erdéllyel, folytatva tudósi szemlélete kialakulásával és a szellemtörténettel, majd az őt mindvégig foglalkoztató Szerb Antal munkásságának értelmezésével, Kosztolányi általa is csodált Hajnali részegségének újraértelmezésével és a könyvespolcán fényképként őrzött Babits pályakezdésének elemzésével, végül az irodalomtudomány és az irodalomtanítás történeti összefüggéseivel, valamint az esztétikához (és az ELTE Esztétika Tanszékéhez) fűződő kapcsolatával. Most az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának megbízásából az ottani előadásokat továbbiakkal kiegészítve, megszerkesztve és egységbe foglalva közöljük. Ezúton mondunk köszönetet a Magyar Tudományos Akadémiának a kiadás anyagi támogatásáért.

Előadóink egyike, a már súlyos beteg Szegedy-Maszák Mihály az ügy érdekében nagy önfegyelemmel írta meg és élete legutolsó írásainak egyikeként olvasta fel itteni szövegét, mielőtt 2016. július 25-én elhunyt; Kántor Lajos pedig a konferencia idején, majd szövege elküldésekor még nem sejthette, hogy 2017. július 22-én ő is távozik az élők sorából. Kötetünk szerzőivel most mégis teljes, meg nem fogyatkozott közösségként adózunk Poszler György tudósi emlékének, akaratlanul, de vállaltan jelképezve, hogy a tudományban megszűnik a határ élők és holtak közt, s a közös munka folytatódik.

Budapest, 2017. október 4-én Dávidházi Péter és Kelevéz Ágnes

---