...

Az értelmiség a XVIII. század vége óta, amikor II. József az értelmiségi pályákat megnyitotta a nem nemes származásúak előtt, a társadalom valamennyi rétegéből gyarapodott. Amíg azonban a nemes és nem nemes származású értelmiségiek közötti válaszfal a vidék kisszerű keretei között nehezen tűnik el, s csak a honoráciornak a kisnemesi életformához való, már csak anyagi vonatkozásban is rendkívül sok akadály által gátolt hasonulása útján, Pest-Budán ez a határvonal kevésbé éles: a kezdődő nagyvárosi élet lehetővé teszi, hogy a közös műveltség, közös életforma talaján a nem nemes honorácior és a nemes származású értelmiségi különösebb problémák nélkül olvadhasson eggyé. Éppen ez a körülmény - tudniillik, hogy a nem nemesi értelmiség nem a nemességhez, hanem a nemesség köréből kikerült értelmiséghez hasonul, sőt, az egymásrahatás nagyobb mértékben kölcsönös, mint az országban bárhol - biztosít, központi helyzete mellett, a pest-budai értelmiség számára nagyobb szerepet, mint amilyent az ország többi részében szétszórtan élő értelmiség e korszakban játszhat. A rendi kiváltságok elleni harcban, a polgári és nemzeti követelményekkel szemben való állásfoglalásban ez az értelmiség természetesen még nem egységes, s a nemesi életszemléletet sokan nem tudják levetkőzni. Legjobbjainak kulturális munkássága objektíve mégis a nemzeti és polgári átalakulás felé mutat, mivel a 20-as, 30-as években, amikor a harc még elsősorban kulturális, s csak másodsorban gazdasági síkon mozog, végső fokon a politikai haladást tudják szolgálni társadalmi és gazdasági kérdésekben alkotott tisztázatlan vagy éppen maradi nézeteik ellenére is.

Ennek az értelmiségnek körében jelennek meg a század elején a Nemzeti Múzeum tudományos képzettségű alkalmazottai, közöttük a könyvtár gondozói, új színnel járulva hozzá az intellektuális réteg folyamatos számszerű növekedésével együtt természetszerűleg minőségileg is meginduló differenciálódásához. E korszakban a könyvtárosi pálya maga is fejlődésének talán legdöntőbb szakaszát éli át. A nyilvános könyvtárak megalakulása előtt a könyvtárosság Európa egyetlen országában sem volt önálló pálya. A főúri tulajdonban levő könyvtárakat titkárok, írók, tudósok, mindenféle rendű és rangú személyek mellékfoglalkozásként gondozták; szerzetesrendek, püspökségek könyvtárait erre kijelölt egyháziak kezelték; az egyetemi könyvtárak élén egyetemi tanárok állottak, akik mellett alsóbbrangú hivatalnokok - írnokok - működtek olykor fő foglalkozásban. A XVIII. század folyamán a nagy könyvtárak nyilvánossá tételének s egyben a könyvanyag hihetetlen méretű felduzzadásának időszakában ez a helyzet tarthatatlanná válik. A könyvállomány kezeléséhez új módszerek kidolgozása válik szükségessé, s az elszaporodó könyvtári szakirodalomban felhangzik a szakszerűség biztosítására felállított követelés: a könyvtáros legyen csak könyvtáros, ne vállaljon sem egyetemi tanárságot, sem más állásokat, s szentelje minden idejét a rábízott könyvtár gondozására. A könyvtár passzióból e korszakban válik hivatallá.

A pálya fejlődése természetesen lassan, kerülő utakon történik Európa más országaiban is, Magyarországon is. A főváros két nagy könyvtárának élén álló tudósok a könyvtárosság mellett a szellemi élet más területein is rendszeres állásokat töltenek be - anyagi okok és a tudományos élet fejlettségi foka ezt egyaránt szükségessé teszi; de hogy a fő foglalkozású könyvtáros-típus megvalósításának igénye már megvan, ezt - mint látni fogjuk - a könyvtárosi állások betöltésénél érvényesülő szempontok, s az 1836-os országgyűlésen Horvát Istvánnak már mint könyvtárosnak felajánlott díjazás igazolják. A Széchényi Könyvtár az egyetemtől, a korszak legfőbb tudományos központjától független intézmény; könyvtárosainak is - legalábbis elvben - az egyetem súlyától és tekintélyétől függetlenül kell pozíciójukat megteremteniük.

A fővárosi értelmiség új kultúrát kialakító, s Pest-Budát ennek jegyében kulturális központtá fejlesztő tevékenységéből a Nemzeti Múzeum tisztviselőire speciális feladatok ellátása hárul. Magyarország természetrajzának tudományos megismerése előfeltételeként szükségessé válik a magyar növény- és állatvilág s az ásványi kincsek példányainak rendszeres gyűjtése - ezt a feladatot vállalja a természettudományi gyűjtemény. Az ország honfoglalás előtti állapotának s az elmúlt századok történetének feltárása nem haladhat előre a régészeti anyag, régi pénzek, érmek, "talált kincsek" s más tárgyi emlékek tanulmányozása nélkül - ezeknek őrzése, meghatározása a régiséggyűjtemény feladata lesz. Végül a magyar múlt egészének, politikai és kultúrtörténetének, irodalmának ismerete nem épülhet másra, mint a régmúlt és közelmúlt magyar vonatkozású nyomtatványainak, ismeretlen adatokat tartalmazó kéziratainak összegyűjtésére, használhatóvá tételére, tudományos feldolgozására. A muzeológusok, könyvtárosok munkája ilyen módon a nemzeti tudomány fejlődése alapjainak biztosítása. Ehhez a fő feladathoz csatlakozik egy másik, nem kevésbé fontos: az összegyűjtött anyag bemutatása az érdeklődő közönségnek, ezáltal a nemzeti irányú műveltség gyarapítása, s egyben a nemzeti öntudat megszilárdítása. Ez az utóbbi követelmény a könyvtárra is épp úgy vonatkozik, mint a másik két gyűjteményre: a könyvtár egyben könyvmúzeum is; a könyvek ezrei, a régi nyomtatványok, kéziratok az olvasók igényeinek kielégítésén kívül épp úgy szolgáltak muzeális célokat, mint a régiségek vagy az ásványok. Ez a két körülmény teszi jelentőssé a reformkorban az új gyűjteményeket, köztük a könyvtárat is, s nem méreteik; a könyvtár állományát még 1821-ben is csak 10.000 kötetre becsülik, szemben az Egyetemi Könyvtár 60.000 kötetével, s 10.000 kötetes magánkönyvtár több is van ekkor Pest-Budán. Csakhogy míg az Egyetemi Könyvtár nem a magyar múltra, hanem a tudomány általános fejlődésére hivatott fényt deríteni, s könyvanyaga az egyetemi oktatás igényeinek felel meg, addig az adott korszakban a Széchényi Könyvtár fontosságát nemzeti jellege szükségképpen megnöveli. Az új intézmény célkitűzése tisztviselőinek is számuknál nagyobb jelentőségű, s jó vagy rossz könyvtári munkájuktól független helyet biztosít: ők a születő nemzeti kultúra első intézményes hordozói.

Ami a korszak fejlődésének másik tengelyét, a polgári irányú törekvéseket illeti - ebben a vonatkozásban a Széchényi Könyvtár természetszerűleg csekélyebb szerepet játszik. Nemzeti szempontból rendkívül jelentős célkitűzése - a magyar vonatkozású könyvanyag gyűjtése - lehetetlenné teszi számára, hogy a nyugati haladó szellemi áramlatok, a polgári tudományosság, vagy az előrehaladottabb természettudományok közvetítője legyen. A könyvtáros hivatalából folyó feladata tehát az, hogy közvetve, a nemzeti vonal erősítésével szolgálja a polgári fejlődést, amelynek egyébként szakszerűséget megkívánó feladataiból, társadalmi helyzetéből kifolyólag maga is részese.

Fentieknek megfelelően tanulmányunkban három kérdéscsoportra keressük a választ: milyen társadalmi-anyagi helyzetben éltek a Széchényi Könyvtár reformkori könyvtárosai, mint a pest-budai értelmiség egy kis csoportja; milyen szakszerű követelményeket támasztottak velük szemben, megvolt-e a lehetősége annak, hogy ezeknek meg is feleljenek, s mennyiben járultak hozzá e követelmények a könyvtárosi pálya fejlődéséhez; - végül, hogy kik voltak ezek a könyvtárosok, milyen eszközökkel kívánták megoldani feladataikat, s milyen eredményeket értek el. Mindezek megvizsgálásával alkothatunk magunknak képet a Széchényi Könyvtár reformkori könyvtárosainak, s példájukon keresztül bizonyos vonatkozásokban az egész tudományokkal foglalkozó pest-budai értelmiségnek társadalmi, tudományos és nemzeti jelentőségéről.