---

Tartarlom

Bevezetés
Az ismeretág körvonalai
Az olvasás szociológiája
Adatok az olvasás mennyiségéről
Az olvasmányok összetétele
A könyvtárhasználat mutatóinak alakulása
Nehéz helyzetek
Alkalom a beszélgetésre
A kitiltott
Az olvasás lélektana és pedagógiája
A lélektani összefüggésekről röviden
Az olvasási kultúra közvetítőiről, a mesélésről és a mesélőkről
A család
Az óvoda
Az iskola
A könyvtár
Esetek és tanulságok
Család és olvasás
Hallom a hangodat
Fordított könyv
Nem hobbym az olvasás
Szembesültem önmagámmal
Mintha magam írnám
Óvoda, iskola
Csak néhány könyvünk van
A szövegek és olvasataik
Nem hagyom el gyökereimet
Diákönkormányzat
Evolúciós szerkezet
Nagyapám szeme
Hipertext
A megértő hallgatás
Egy fénykép
Fiú pálcával
Szeles napon
Tehetséggondozás a könyvtárban
Dadogós
"Segédkönyvtáros"
Meglepetés
Kudarcaink, bizonytalanságaink
Csilla
Az édesalma-képű
A deviáns
Könyv Galileiről
Epilógus

Irodalomjegyzék
Ajánlott irodalom
Felhasznált irodalom
Tartalom

---

Bevezetés

...

Az olvasás ismeretszerzés, tanulás - halljuk leggyakrabban. Bizonyára! S egyúttal rezignáltan vesszük tudomásul, hogy a PISA 2000 című nagy, nemzetközi kutatás eredményei szerint a magyar 15 évesek negyede funkcionális analfabétának minősíthető. Nem értik meg az olvasott szövegek legfontosabb tartalmi mozzanatait!

Ráadásul ritkán gondolunk bele, hogy a puszta ismeretközlő szöveg értő olvasása is egyúttal kapcsolatteremtés. A korábbi tudásom, világszemléletem kiegészül, gazdagodik az új információkkal, vagy éppen konfrontálódik a "két világ" s az ütközet nyomán átértékelődik az én nézetrendszerem, érvényes tudásom, netán a forrás hitelességét megkérdőjelezve kétkedővé, vitapartnerré változom. Egy korábban nem létező kapcsolat jön létre. Már tudunk egymásról, még akkor is ha nem teljes köztünk az összhang. Már gondolkodóba esem: hátha mégis neki van igaza? Utána kell járnom, ellenőriznem kell saját emlékezetemet, az újszerű információ forrását, az értelmezési lehetőségeket.

Az olvasás kikapcsolódás, pihenés, szórakozás, kaland - szól az ugyancsak közkeletű vélekedés. S mindez hogyan? Kilépek saját korábbi hétköznapi világomból, találkozom a reformkor, az első világháború, az 1956-os október, a rendszerváltoztatás hőseivel, meg a fantasztikus űrkalandok, a californiai sikertörténetek szereplőivel, tetteikkel, gondolataikkal, céljaikkal, az általuk képviselt értékekkel, érzelmeikkel. És ez már ismét egy új kapcsolatrendszer. Kik voltak ők, mit akartak? Tudok velük azonosulni? Hasonlítanak gondjaik az enyémekhez? Kifejezetten magamra ismerek, netán azt fogalmazzák meg, amin én már hetek óta rágódom? Ajtókat, ablakokat nyitnak s néha éppen egy tükör villan felém.

Bruno Bettelheim írja egy helyütt: "a mese (az olvasás) olyan varázstükör, melyben az olvasó saját lelki életének legfontosabb mozzanatai jelennek meg". Vagyis olvasás közben nem csupán a külvilággal kerülünk sokféle kapcsolatba, hanem az írói szándéktól függetlenül önmagunk jobb, mélyebb megértéséhez is eljuthatunk. Hiszen a történetek, a szituációk, a mások tetteinek, érzelmeinek átélése a magunk tudattalan feszültségeinek képekké, gesztusokká, szavakká formálásához ugyancsak (az álmokat kivéve) mással pótolhatatlan eszközöket kínál. Márpedig szülői, pedagógusi, pszichológusi tapasztalatokból jól tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott, érett személyiséget többek között a megfelelő szintű önismeret, a konfliktustűrés és konfliktusmegoldó készség magas szintje jellemzi. Ez pedig kizárólag egy folyamatos, intenzív belső párbeszéd eredményeként születhet meg, melynek egyik legfontosabb gerjesztője éppen a mostanában egyre kevésbé kedvelt szépirodalmi művek olvasásán, átélésén keresztül jöhet létre.

Olvasás közben tehát eljuthatunk legmélyebb önmagunkhoz, kapcsolatba kerülhetünk lelkünk rejtett (szégyellt, titkolt, be nem vallottan vágyott) elemeivel. Szaknyelven szólva: átjárhatóvá lesz a tudatos és a tudattalan világ közötti, korábban áttörhetetlen fal, vagyis olvasás közben találkozhatunk az eddig rejtett, de talán még igazabb, belsőleg rendezettebb önmagunkkal, megértve annak a bizonyos belső, felső hangnak az üzenetét is. (Egyébként az itt említett tudattalan belső világ létéről könnyen megbizonyosodhatunk, ha csupán saját elvétett szavainkra, tendenciózus elfelejtkezéseinkre, no és álmainkra gondolunk.)

Csak ehhez néhány percnyi csendre, befelé, a másik ember felé, a nyomtatott szó felé forduló figyelemre, beszélgetésre, töprengésre, olvasásra van szükségünk. Minek eredményeként egy harmonikusabb, tisztább, őszintébb, teherbíróbb személyiséggel ajándékozzuk meg kedvesünket, családunkat, gyermekeinket, munkatársainkat, a ránk bízottakat, a hozzánk forduló olvasókat.

Végül, a klasszikus József Attilái megfogalmazás igazsága. "Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat!" Az együttes élmény, a közös olvasás, majd azok megvitatása nyilvánvalóan a legszűkebb családi, baráti körben lehet a leghatékonyabb. Hiszen itt van legnagyobb esélye a közbevetett kérdéseknek, megjegyzéseknek, az elhangzottak értelmezésének, az egyéni jelentéstulajdonítások ütköztetésének, az egymást kiegészítő, gazdagító megbeszélésének. Általa az éppen fizikailag vagy csupán lélekben együtt élők között tisztázódhat, rendeződhet az, ami az elmúlt években ideiglenesen vagy ismétlődően feszültségek, viták, konfliktusok forrása volt, netán kifejezetten a harmonikus együttélést tette lehetetlenné. Vagyis a mindenkor kézbe vett mese, novella, vers, regény - egyáltalán valamilyen műalkotás - minden esetben kikerülhetetlen kapcsolatteremtő erővel rendelkezik. Első renden éppen az emberi társadalom alapegységeinek, elemi sejtjeinek, a családnak, az iskolának, a civil (könyvtári, önképzőköri, egyházi) közösségeknek belső kapcsolatrendszerét segít újraértelmezni, a látványosan lazuló szálakat ismételten megerősíteni, a netán már elszakadtakat összekötni.

Van tehát értelme újra a versek, a történetek, a mesék, az írott szó világa felé fordulni!

---