Tartalom

Bevezetés

Frege és Russell. Austin és Wittgenstein. Saussure és Labov. Jakobson és Strawson... Szemiotika, szemantika, hermeneutika, szövegértelmezés, kommentár-irodalom, Biblia és Talmud; nyelvészet, szociolingvisztika, nyelvfilozófia, fordítások, igazság és módszer. Feliratok, Qumrán, Védák, Yasnák, Awesta, Bundahisn, legendák, mítoszok és mitologémák, a Kelet szent könyvei, Grihya Sutras, Atharva-Véda, RigVéda, himnuszok, születés és halál.

A könyv első fejezetében megpróbálom bemutatni a huszadik század nagy nyelvészeti, nyelvfilozófiai, nyelvszociológiai, pszicholingvisztikai, filológiai elméleteit, hogy miként értelmezzük és magyarázzuk nem csupán a klasszikus szövegeket és azok üzeneteit jelentéstartalmával együtt, hanem a nyelvet, annak használatát és változásait, az írást és a beszédet egyaránt, mikor azokat történeti és kulturális horizontjainak megfelelően kutatjuk, vagy csak szórakoztatás illetve nyelvjáték céljából valljuk.

Vagy egyszerűen a saját történelmi helyzetünkből következően, olykor felül emelkedve hol univerzalitásban, hol nominalizmusban dekódoljuk, vagy recode- oljuk, majd transzformáljuk, illetve compute-oljuk.

Mindezeket a nagy huszadik századi nyelvészethez kapcsolódó irányzatokat illetve kulturális antropológiai elméleteket úgy mutatom be, ahogy én azt annak idején az egyetemen tanáraimtól: Chomsky-tól, Pléh Csabától, Kelemen Jánostól, Wessely Annától, Csepeli Györgytől, Bognár Sándortól, Puskás Ildikótól, Fröhlich Idától, Komoróczy Gézától, és s Sambhala központtól tanultam, és gyakran idézek tőlük, előadásaikból, írásaikból. De az ismeretterjesztő bemutató jelleg miatt az első fejezethez nem készítettem lábjegyzeteket, hanem a könyv első gondolati egysége végén (A nyelv) egy összesített bibliográfiát hozok.

Bebízonyítom, hogy a tizenkilencedik illetve a huszadik század szellemi vívmányai sem újdonsültek a nap alatt a nyelvészet területén, vagyis már megvolt (déja vu). Olyan tizenhetedik századi szerző életút analízise alapján mint Postellus Barentonius, vagy még régebbre nyúlva a Néró császár alatt élt idősebb Plinius-ig (olyan klasszikus auktorokról is szót ejtve mint Arisztotelész).

Az első fejezet legfontosabb megállapítása az, hogy néhány, legújabban felfedezett nyelvi jelenség egyenesen szerves része volt már a legrégebbi időknek. Ennek egyik legfényesebb bizonyítéka a Rig Véda. A több mint négyezer éves indo-európai kollekció, a himnuszok (Mauss, imádság), a ráolvasások (a sámánok praxisa Tibetben, Oroszországban, és Mongóliában), a mitológikus és a mágikus rítus a hétköznapi rutin cselekvésekkel, a politika-politológia és társadalmi-társas interakciók fejlődése és alakulása a Rig Véda 1028 himnuszában. Már a Rig Véda megkülönbözteti körülbeblül 4000 éve a langue-ot és a parole-t, és megtörténik benne a szent és a profán nyelv szétválása (10.71 The Origins of Sacred Speech; 10.125 Speech). Az a jelenség, melyet Durkheim leír az ausztrál benszülött őslakos törzsek kapcsán A vallási élet elemi formái című könyvében (az elsődleges karakterisztikus jegy a szent és a profán szétvállása). Sőt, Lévy Strauss kutatásait is megelőzi a Rig Véda. A könyv első egységét lezárva – az összesített bibliográfia előtt - egy fordítást is közlök a Rig Védából, saját tolmácsolásomban.

Könyvem második nagy gondolati egysége az irodalom és a költészet kialakulásával foglalkozik az Ókortól kezdve, és ami elsősorban érdekel, az az alkotás mechanizmusa, és a mesterségé. A műfaj társadalmi szerepe (Sitz im Leben), és az eltérő kultúrkörök azonos hagyományai Mezopotámiában, Egyiptomban, és a Közel-Keleten.

Amivel szembesítem az olvasót, hogy a könyv első gondolati egységében ismertetett nagyobb elméletek (A nyelv) hogyan működnek a sémi nyelveknél, illetve még nagyobb egységre villantok, az afro-ázsiai nyelvek csoportjánál? Vagyis, ezek a nyelvészeti elemzések, megoldások, interpretációk, korunk neves elméletei megállják-e a helyüket az afro-ázsiai, azon belül is a semi filológia kapcsán? El lehet-e velük egy vizsgált szöveg vagy nyelvi parafrázis igazságtartalmát dönteni?

Külön felcsigáz a buddhizmus és Dareiosz, illetve a Qumráni közösség kapcsolata. A Biszithuni trilingvis feliratot is vizsgálom, pontosabban annak negyedik nyelvét, mely arámiul íródott, a qumráni közösság nyelvén. Sajnos ebből csak töredékek maradtak fenn, mert az alexandriai könyvtár leégett. A qumráni szöveg, amely izgat, és amit a függelékben saját fordításomban közlök, a fény fiainak harca a sötétség fiai ellen, és ennek viszonya Ahura Mazdához (Dareiosz, Biszhutun), az Awestához, a yasnákhoz, és a Bundahisn-hez. A gonosz születése a tibeti buddhizmusban, illetve a teremtés. Ahura Mazda papjai, a perzsa és a méd mágusok, tibeti és mongol sámánok, jézusok akik démonűzők, füvekkel gyógyítók, mágiázók, ráolvasók (Vermes Géza Jézus trilógiája), Awesta papok, tűzzel végzett szertartások, tűzön járás, tibeti halott koponyák és arccsontok, himnuszok. A qumráni közösség szabályzata és egy buddhista közösség szabályzata. A Kelet extrakt szent könyvei alapján, a rituális könyvekkel és kommentárjaikkal együtt, ahogyan Max Müller fogalmazta meg.

Remélem sikerült kedvet csinálnom a nyájas olvasónak, az alábbi könyvecske elolvasásához.