---

Tartalom

ELŐSZÓ
BEVEZETŐ

I. CSEHSZLOVÁKIA
1. A felnőtt népesség olvasáskulturája
2. A tanulók olvasáskulturája
3. Müvelődésstatisztikai adalékok
4. Olvasás- és irodalomnépszerüsitő tevékenység

II. SZOVJETUNIÓ
A kárpát-ukrajnai magyar lakosság és a könyv

III. ROMÁNIA
1. A felnőtt népesség olvasási és müvelődési szokásai
  A) Falusi lakosok
  B) Munkások
  C) Értelmiség
  C) Ady költészetének ismertsége fiatal felnőttek körében
2. A tanulók olvasáskulturája
  A) Általános iskolások
  B) Általános és középiskolás korosztály - együtt
  C) Középiskolások
  D) Szakmunkástanulók
3. Müvelődésstatisztikái adalékok
  A) Sajtó-, rádió- és TV-előfizetők
  B) Könyvtári és könyvforgalmi adatok
    a) Falu
    b) Város

IV. JUGOSZLÁVIA
1. A felnőtt népesség olvasáskulturája
2. A tanulók olvasáskulturája
3. Müvelődésstatisztikai adalékok
4. Olvasásnépszerüsitő akciók

V. AUSZTRIA
1. Sajtó és könyvolvasás, könyvbeszerzés
2. Az Őrségi Magyar Könyvtár

VI. EGYÉB NYUGATI ORSZÁGOK
Mit olvasnak a nyugati magyarok?

FÜGGELÉK
1. Helynév-mutató
2. A kötetben szereplő magyar nyelvű sajtótermékek jegyzéke

---

Előszó

Nemrégiben egy tévé interjú során egyik igen neves, noha kétségkivül szakbarbár, külföldre szakadt hajdani hazánkfia kijelentette: "A magyar népnek többet használt Weiss Manfréd, mint Petőfi."

Ha hazai Kislexikonunkat e valamikori magyar szerkesztené, meglehet, kihagyná belőle Petőfit, hogy Weiss Manfrédnak méltó helyet szoritson. Meg is indokolná nyilván, ha rákérdeznének, mitől volt nagy ez a nagyiparos, számokkal, adatokkal, dokumentumokkal - és vajon mi hogyan érvelnénk Petőfi mellett?

Megfoghatatlan, és semmiféle könyvelésben nem regisztrálható, ahogyan az irodalom beépül a nemzettudatba, a közgondolkodásba, a közerkölcsbe, ahogyan felszivódik az eszmélő emberben élethosszig üzemelő energiaforrásnak, ahogyan áramköröket fejleszt a szükebb és tágabb közösségekben lélektől lélekig.

Nem elég ám, ha ezt az áramfejlesztést csak a határokon belül gondoljuk el: a magyar irodalom áramkörei szétgyürüznek - magyarul gyürüznek szét - a nagyvilágban, messze túl a határokon. Külföldön a szükebb környezetünkben évezred óta élő, és a világ minden sarkába másfél század óta szerteszóródott magyar anyanyelvüekhez, magukat magyarnak vallókhoz, mert ha már meggyökereztek is annak a másik hazának a talajában, ha más tájak szülöttei, más állam hü polgárai is, ha életük, munkájuk gyümölcseit annak a másik népnek hozzák, valamiképp, a nemzeti kultúra, a történelmi múlt, az anyanyelv jogán akkor is van egymáshoz közünk, van felelősségünk egymásért, kötelességünk egymás iránt.

Adósságaink is vannak, innen is, onnan is; a miénk, a hazaiaké, ahogy én látom, meglehetősen felgyült. Már csak ezért is könnyit a lelkiismeretünkön minden aprócska törlesztés; ime most a Könyvtártudományi és Módszertani Központnak ez a szerény gyüjteménye, mely a határon túli, főként a környezetünkben élő magyarság olvasáskulturájába, olvasási szokásaiba ad betekintést. A magyar nyelvterületnek mintegy harmadrészét fogja fel tehát, azt a fehér foltot rajzolja be a magyar olvasáskultura térképén, amely kiesik a hazai vizsgálatok, fölmérések, szociográfiák hatóköréből. "Első lépésként" - hangsúlyozza szerényen a Bevezető, ám az első mégiscsak a legfontosabb lépés ahhoz, hogy adósságainknak e rovatában is megkezdjük a törlesztést.

Futó betekintésre is sokat mondó annak, aki szivesen bogarászik névsorokban, adatokban, számoszlopokban, hogy a galántai, komáromi, lévai, losonci, rimaszombati, tőketerebesi járásokban a legkedvesebb irók listáját milyen nagy előnnyel Jókai vezeti, s utána sorrendben: Mikszáth, Petőfi, Gárdonyi, Móricz. Hogy a megkérdezett szlovák olvasók több mint kétharmada is Jókait nevezte legkedvesebb irójának. Hogy a magyar nyelven olvasók szavazatait összegező névsorok Erdélyben is hasonlóképp kezdődnek, majd a Vajdaságban Fekete Istvánnal, az ausztriai őrvidéki és szórványmagyarság körében Németh Lászlóval bővül a legkedvesebb irók élcsoportja. S hogy a kortárs irodalom - az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági irodalom is - jóval szerényebb adatokkal szerepel; érezhető különbség ez a hazai hasonló vizsgálatokhoz, kimutatásokhoz képest.

De van itt más, még inkább feltünő különbség. Nézzünk bele a diákok szabadidő mérlegébe - Bős, Dunaszerdahely, Léva, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csikszentmárton, Nagyszalonta, stb. -, szinte általánosan az olvasás foglalja el az első helyet. Olykor feltünő arányban az elsőt. És nemcsak a kézdi, vásárhelyi könyvesboltban panaszkodnak: kevés könyv érkezik, órák alatt elfogy - ez a könyvéhség mindenütt jellemző, úgy tetszik mindenütt, szükebb környezetünkben a határon túl, a kárpátukrajnai vizsgálódásnak is ez a főtétele.

Szaporodnak tehát mindenfelé a bármikor hozzáférhetó kézikönyvtárak, családi könyvtárak, elsősorban - és ez biztató - a fiatalok, a diákok szaporitják.

Látjuk a nyugtalanitó jeleket is: Maros megyében hét év alatt felére csökkent a könyvtári olvasók száma; a szeszesitalra költött pénz ugyanitt ötvenszerese a könyvre kiadottnak; Jugoszláviában hiánycikk a magyar nyelvü könyv, annál inkább hódit a képregény, a lektür - a tünetek tehát hasonlitanak a hazaiakhoz.

Végigvonul azonban valami az ismertetett felmérésekben, tanulmányokban, ami elgondolkoztató különbségre figyelmeztet: merőben más, sokkal inkább átfogó, mélyreható az irodalom szerepe, funkciója a határokon túl. Idegen nyelvi környezetben, a tévé, a rádió, a lakóhely, az utca, a közlekedés, a munkahely, a piac mindennapos más nyelvü közegében - kivált a szórványokban - a bármilyen irott-nyomtatott magyar szöveg az anyanyelv táplálója, őrzője. "Rendszeresen olvasok. Ez az egyetlen kapcsolatom a magyar nyelvvel" - mondja egy ausztriai asszony, aki senkivel a falujában, még a férjével és a gyermekeivel sem tud magyarul beszélni.

A Nyugaton szétszóródott magyarság olvasási térképét, melyen - az eddigiektől eltérően - főszerepet kap az emigráció irodalma is, Kabdebó Tamás épp erre a légszomjra utalva vázolja föl, amikor minden magyar nyelvü szöveget az olvasmányok közé sorol: az otthonról érkező levelet, Arany János episztoláját, a vizumkéréshez kitöltendő kérdőiveket.

"A kinti olvasó szabadidejének egy részét - irja - az idegen nyelvü televizió és az idegen nyelvü nyomtatványok árjában evezve tölti. S makacs következetességgel kell hogy ragaszkodjék magyar olvasmányai megszokott és szeretett szigeteihez. A kinti magyar olvasás ösztökéje és velejárója tehát a nyelvi ragaszkodás, a nyelvfenntartás. Ebből a szempontból nézve szinte mindegy lehetne az olvasás tárgya, ha az magyar nyelvü, Petőfi versei, Piszkos Fred, a kapitány, Nehéz Ferenc regényei, a Californiai Magyarság vagy a Kincses Kalendárium."

No igen, mégsem mindegy. Mert a java irodalom nemcsak egyszerüen nyelvgyakorlás, minthogy azzal együtt, és azon messze túl a nemzettudat - vagy ha az már elhalóban: a származás tudat - őrzője, ápolója, ébresztgetője is.

Haza a magasban - irta kötete élére Illyés Gyula, s az olvasási statisztikák, a szociológiai látleletek igazolják a költői képet: a magyar irodalom határon túli szivós jelenléte ennek a magaslati hazának a térképét rajzolja ki.

Dörmögj testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.

Túl a határokon, bármely túlsó sarkában a világnak, az idegen nyelvü tengerben is mentőöv ez a varázskör - vajon csak a magyaroknak mentőöv?

Mormolj magadra varázsinget - mondja Illyés, s mint minden nagy irodalom, a nemzethez cimezve ezzel is az egész emberiséghez szól: a hazáján kivül élő románra, szerbre, szlovákra, németre épp úgy ráillik ez a varázsing. Bármely nép messzire szakadt fiának az anyanyelvén fogant irodalom menedék - jogos menedék - a halálig.

S a fuldokló, az elhaló öntudatnak is bármilyen nyelven kapaszkodó az a költői biztatás, melyet Illyés igy cimzett meg honfitársainak, nekünk:

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futóhomokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.

Fekete Gyula

---