---

Tartalom

Bertha Zoltán: Wass Albert hitvilága. Balázs Ildikó új könyve elé
Wass Albert motívumrendszere, hitvilága
Változatok a Trianon utáni vallásos-gondolati lírára
A temető megindul. Kórusjáték
Sorsvállalás. Elbeszélések (1924-1944)
A titokzatos őzbak
Tavak könyve
Hol lakott a funtineli boszorkány? A Kunyhó a Komárnyikon című regény nyelvi világa
Wass Albert istenkeresése: Elvész a nyom; Hagyaték
Egy forgatásra váró forgatókönyv. Az Antikrisztus és a pásztorok
Zsoltár és trombitaszó mellett. Wass Albert közéleti munkássága
Hol áll Wass Albert rehabilitációjának ügye?
Két levél. Adalék egy készülő Wass-monográfiához
Mi a titka? Gondolatok a Wass Albert-díj átvételét követően
Felhasznált irodalom

---

Előszó

Balázs Ildikó, Wass Albert pályájának, életművének legkiválóbb ismerője, kutatója, értelmezője, 2004-ben megjelent Wass-bibliográfiáját és 2010-ben közreadott kitűnő monográfiáját (Wass Albert erdélyi korszaka) követően most azokat a tanulmányait gyűjtötte kötetbe, amelyek elsősorban a nagy író vallásos beállítódásáról, rendíthetetlen hitvallásos szellemiségéről, örök emberi és isteni eszményeket óvó, humánus életfelfogásáról és spirituális látóköréről szólnak.

A bravúros filológiai elemzéseket érzékeny, mélyértelmű, egyszersmind rendkívül tág horizontú gondolatmenetekkel, fejtegetésekkel szintetizálja, s így a páratlanul fontos irodalom- és eszmetörténeti felfedezéseket különlegesen intuitív műinterpretációkkal és világképáttekintésekkel tudja összeegyeztetni. Tőle értesülhetünk például arról, hogy Wass Albert műveit hét idegen nyelvre is fordították, hogy a második világháború után az erdélyi és az összmagyar irodalomnak a köztudatból is messzire száműzött (a kommunista diktatúra által ostobán megbélyegzett) kiválóságáról korábban mennyi sokan és milyen elismerően írtak, nyilatkoztak, s hogy például A funtineli boszorkány című nagyszabású regényéről mennyire megbecsülőn vélekedtek még az értő román kritikusok is.

Személyes erdélyi elkötelezettséggel és vallomásossággal, keresztyén és nemzeti erkölcsiséggel, hiteles bölcseleti és esztétikai empátiával, analizáló precizitással eszmei tisztasággal boncolgatja a lírai művek, a regények, az elbeszélések, a novellák s a többi prózai, drámai, esszéműfajú alkotások sokaságának motívumrendszerét (a magyar és az egyetemes mitologikus, archaikus, ősi-sámánisztikus szimbólumok, a bőségesen változatos növényi, állati, emberi, vagy tárgyi képzetek átvalósult látomásos-metaforikus alakzatait és azok összefüggéseit), akkurátusan veszi számba a hatalmas oeuvre különféle meghatározó, jellegzetes műtípusait, vagy éppen különlegesen sajátos, izgalmasan egyedi produktumait, az egyes darabok külön-külön, de egységesen is jelképes vagy megkapón, megrendítőn intelemszerű üzeneteit. Alaposan (az indulás zsengéit is páratlan elmélyültséggel tárgyalva) vizsgálja a költői kibontakozás fejleményeit (köztük a kapcsolódásokat a klasszikus transzszilván lírikusok - Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Dsida Jenő - szuggesztív, expresszív sorsköltészeti téma- és hangulatvilágához, de még Ady sorsszimbolizmusához is), a gondolati, intellektuális, közéleti írásművészet kiteljesedésének folyamatait, s az enthuziasztikusan átlelkesült, pneumatikus, metafizikai ihletettségű kifejezésformák sugallatosságának és lenyűgöző erőteljességének művészi hatásformáit. Dokumentatív értéke és felemelő morális, irodalom- és kultúrtörténeti jelentősége révén Balázs Ildikónak ez a munkája is egyaránt lebilincselő szaktudományos, illetve széles közérdeklődésre is számot tartó könyvremekké minősülhet.

...

Balázs Ildikó helyesen domborítja ki a Wass Albert-i kritikai és önkritikai történelemszemlélet aktuális igazságtartalmait, helyzetábrázolásainak konkrét, megélt valóságreferenciáit és sorstapasztalatait, a személyes és kollektív önazonosságtudat érzelmi-morális összetevőit. Mind az erényekben és bűnökben bővelkedő, sokarcú arisztokrácia nemzetvesztő, illetve nemzetféltő viselkedését, mind a magyarság folyamatos sorvadásának tényszerűségeit illetően. Cáfolva például a származási alapú romángyűlöletet szimatoló rosszindulatú rágalmakat - éppen azzal, hogy a megjelenített szereplők sokaságában sohasem a származás, hanem a magatartás, a vállalás (a sors- vagy feladatvállalás: az elemi emberség és az autochton szolidaritás vállalása) dönti el az erkölcsi pozíció megítélhetőségét, illetve a bekövetkezett demográfiai tények valóságosságát.

A magyarság balsejtelmű megfogyatkozásának vagy kipusztulásának bizonyítéka persze sohasem lesz felfogható az azt tagadók vagy bagatellizálók részéről: a megsemmisülés ugyanis múlt időben nem konstatálható. Nincs, nem fogalmazható olyan mondat, hogy mi elpusztultunk - a mondás alanya híján. (A baljóslatok elhangzása így tehát paradox lehetőséget ad az álszent rámutatásra: hiszen még él, aki a veszélyről beszél. Vagyis: miközben minden az aggodalomból fakadó előrejelzés szerint teljesedik és végződik be, nem marad senki, aki utólag elismerné az előzetes aggodalom igazát.) Ezért is helyénvaló olyannyira hangsúlyozni az író intelmét: biztatását a hősi életre, és nem a hősi halálra. Egy olyan íróét, aki Észak- Erdély 1940-es visszatérésekor humanitás és nemzethez tartozás egységéről így vallott a Nyugat hasábjain: "egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon." S aki ugyanekkori dokumentum- vagy riportregényét (Jönnek!) is ilyen prófétikus, igei-biblikus emelkedettséggel fejezte be: "’Szeresd a Te népedet, nemzetedet, jobban, mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Tiszteld otthonodat s a földet, melyen élsz, hogy maradékaid is hosszú életet élhessenek rajta!’ / Ha ezt megtartod, Szenvedések Népe: áldjon meg Téged az Úr és őrizzen meg Téged. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját tefeléd és adjon tenéked békességet, minden időkben, úgy legyen. / Mert mondom Néked: a történelem kereke gyakorta fordul, és néha jót fordul és néha rosszat. Az marad meg rajta csupán, ki igazsággal jár s keményen markol. / Ha pedig elfelejti a ti fületek a nemzet törvényeit, miket huszonkét éven át vérrel s kínnal tanult, s ott kezditek el újra, hol annak idején abbamaradt: bizony mondom, pusztulás lészen akkor és döghalál."

Balázs Ildikó új kötete - a korábbiakhoz hasonlóan - igazi irodalmi csemege, nagyszerű olvasmány, kiváló - s egyben nemzeti összetartozástudatunkat, hovatartozásérzetünket példásan szilárdító szakmunka. A reformáció félévezredes jubileumához is ragyogóan illeszkedik: annak az írónak a mélyen keresztyén, religiózus világképéről beszél, aki protestáns vétetésű - s a legnemesebb genuin erdélyi tradíciók magasrendű vallási magatartásmintáihoz is rendületlenül igazodó, azokat megújítva megtartó, tágkeblűn ökumenikus szellemiségű - nemzeti- keresztyén alapállásával: sokak számára lehet ma is hithű, ékes tanítás.

Lélek- és identitáserősítő könyv ez tehát; annak bizonyságául is szolgálva, ami Wass Albert költői hitvallásában örökérvényűen így hangzik: "Hontalan vagyok / de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet / és maradok ez úton, míg csak élek / töretlen hittel ember és magyar."

Bertha Zoltán

---