---

Tartalom

Olyan, mint az álom és az ébredés közötti töredék...
Zsófi! Fogd a zsákot és...
Zsófi mint cserfes, mindent tudni akaró...
Ezen a mocsárból kiemelkedett...
Ezerkilencszázötvenhat őszén - első iskolaévében...
A szél, mint egy ménesből elszabadult...
Az egyre jobban sötétedő, borongós világból...
A napok fénytelensége, kénye-kedve...
Amikor a föld, nyúlós, ragacsos, ...
Tél volt, süvöltő szél fújt...
Házuk mögött a járdát (pallót), ...
Napfénytől, elevenségtől, ...
Állandóan esik...
Szóval, annak idején Mihály bácsi...
Május gyönyörű hónap...
Zsófi nagyapja kivette dús, hosszú, kackiásra...
Kihalt a falu így a nyár dereka felé...
Az utca végénél, a falu alatt...
A tanév a végéhez közeledett...
A folyosóról behallatszó kolompszóra...
A szegény ember kerítése...
Már Zsófi is tudja, hogy a falunak...
Mint eső után a fényesre mosott...
Kis mezítlábak csattognak a száraz, ...
A hőségben elpárolgott a bizonytalanság...
Zsófi a "Cilibót" előtt várakozók tömegét...
Zsófi napokig haza sem ment...
Zsófi öccse ott fekszik a kanapén...
Szorgalmasan motoznak, dunnyognak...
A nyári rekkenő melegben élesen...
Zsófi teste, lelke az indulat, ...
Áldás, bíkessíg!...
Újra eljött a szigorú tél...
Ezerkilencszázhatvankettő...
A nyers, hajnali virradat...
Olyan a pusztai ég, mint egy hatalmas megvetett ágy...
Mégsem Zsófi volt az, akitől édesanyja...
- Hát ilyen ez a világ?...

40 év múlva...
Negyven év telt el azóta, ...

---

Fülszöveg

Zsófi - ahogy a nagyapja felszedelőzködött a kanapéról - észrevette a még igazítani akaró, kuncogó szemeit, látta rajtuk, hogy valami huncutság még bennük rekedt, még kíván valamit mondani. Jól látta.

Hamar ki is csúszott, ami még a torkán ragadt:

- Jó van, no! Tudom én, hogy az asszonyi nípsígbe sok írtelmessíg hánykolódik... - mondta, majd pillanatnyi időt hagyva magának, csiklandósan hozzátette:

- Azír nem tudnak egyedül elaludni...

---