---

Tartalom

GYERMEKRAJZ
Gyermekrajz
Gyermekkorom cinkosa
Megsült a zsömle
Megígéred? Ugye megígéred?!
Nézem az életet...
Hálavers
Pipafüstben
Késő
Szép-kezemmel írok...
Emlékszem
Apró fohász

ÉRINTENI AZ EGET
Érinteni az eget
A rímek íze
Az idő nem felejt
Az idő szava
A múlt század maradéka
Ott, hol...
Távolodik tőlem az idő
Így hát...
Rudyard Kipling nyomán: Maugli vívódásai
Körös-körül
A titkok ráncai, vonásai
Teherhordás
Embertelenedve
Mindig kitörést reméltem
Ha a színes ceruzák életre kelnének...
Hetvenhetedik vers
Törmelék - töredék
Cenzúra
Ne tovább!
Felfordult a világ
Mivégre...
Kiöntött a lélek
Törékeny anyag az ember
Vulkán
Halmazállapot

IDŐBE ZÁRVA
Időbe zárva
Miért volt?
Vágy
Szeretet
Kényszer
Félelem
Gyűlölet
Növekedés
A csend
Csak a csend tudta az elkövetett vétket
Az ember viszi magát
Hideg-hang
Vörös-folyó

HASADÓ VIOLA
Hasadó viola
Szelíd patak
Fák tövében...
A büszke fenyő
A fák suhogó lélegzete...
Sírt a nedves fa...
Csillaghullás
Zivatar
Vihar
Betakarítás
Elfáradt a nyár
Ó, mily rút az éj
Hóesés
Lavina

EGY KICSIT MEGHALNI
Egy kicsit meghalni
Kérlek, fogadj be...
Gyönyörű vagy
Kormosan pislog a lámpa...
Magány

FOHÁSZ
Fohász
Kereszt a szíveken
Szívem szeme lát
Ha a lelkem megemelem...
Temetőben
Kelj föl és járj!
Elnyűtt idő

---

Fülszöveg

Piroska Rentsch nyolc éve Németországban élő magyar költő. Költészete ebben a nyolc évben bontakozik ki. Verseinek élményei a gyermekkori emlékekben, a nagyszülők meleg ölelésében, az Alföld szegény, de emberségben gazdag környezetében, az előtte kinyíló és őszinte rácsodálkozást kikényszerítő természetben gyökereznek. A versek ujjongva, gyötrődve, reménykedve törnek elő, melyeket eddig a "létfenntartás parancsoló ösztöne" beléfojtott.

Magáról így vall: "1950. május 9-én születtem a szikvirágos rétekről illatozó Alföldön, a pusztai szél ringatta Püspökladányban. Gyermekkorom összefonódott a mindig csodált végtelen természettel, benne éltem, együtt vele. Szerettem - és ma is szeretem - ezt az egyszerű falusi légkört, az emberek természetes, nyíltszívű, közvetlen megnyilvánulásait, a vályogból épült nádfedeles, parányi ablakos házaikat, a hosszú, kanyargós utcákat, az egyszerű járdáknak a köveit, melyeket gyakran számolgatva, csak másodikra, vagy a harmadikra lépve jutottam el a házunktól a messze lévő iskoláig... A szegénység soha sem zavart, sőt! Megtanított harcolni, fennmaradni, kibontakozni. Csak a falak zavartak, az ütközések, a 'kis emberek' mindenkori kiszolgáltatottsága, a kénytelen-kelletlen megalkuvások. A nehézségek ellenére ösztönösen úgy alakult életem, hogy vágyaim alapkövére építkezve az emberek testi-lelki gondjaival, gyógyításával foglalkozhattam."

Verseibe az itt "megszerzett" érzékenységet menti át. Finom, nőies rezdülésekkel írja azokat: a gyermekkort, a mindenkori belső küzdelmeket, a költői megszólalás parancsoló kényszerét, fohászait a hitről, a szerelem ujjongó élményét, és a természet állandó megújuló csodáit. Őszinte, gyötrődő-ragyogó szavak a vers kényszerítő, és szükséges abroncsaiban: a tiszta vágy szólal meg, a hit, amely valóban érinteni akarja az eget.

Végh Károly

---