---

Tartalom

TENYEREMBEN ŐRZÖM AZ IDŐT
Tenyeremben őrzöm az időt
Vagyok
Nehéz
Csak úgy, csak is úgy létezhetek
Néha úgy érzem magam
Behatárolva
Ha nem hinnék
Üldöző álom
Csak lenni
Már nem számít
A győztes nem én vagyok
Lobogó tüzem ellenére
Csak vagyok
Áldva gyötör
Ma megfogadtam
Egyszer, még külhonban
Az otthon ízei
Vert zarándokoló
Még vagyok
Csak írnám, írnám
Hatvanöt előtt
Hittem, hogy a jövő én is vagyok
Összegzés

A CSEND SZÍNEI
A csend színei
Tegnap még
Hiába a hívó szó
Mintha
Mikor még
Bár fa lehetnék
Csak délibáb
Fohász
Ott ér véget
A természet teszi a dolgát
Még
Hinni hogy
Naplemente
Korai idő
Rád várok
Mindenki a saját poklában ég
Száll száll a levél
Tavasz
Óda a Dunához
Kereszt a szíveken
Kelj föl és járj!

NEHÉZ DOLOG EMBERNEK MARADNI
Nehéz dolog embernek maradni
Ember-k-ének
Óda az anyához
Elmaradt anyáknapi köszöntő
Mivégre születünk?
Mint ama szenvedés
Semmi sem zavarta meg
Nem elég
Reményt hirdetve
Egy csendes szombat este
S megláttam őt
Azon az utolsó napon
Folt hátán folt leszünk
Nekem fáj
Legyen elég hited
Vereség-győzelem
Tiborc és Zsuzsanna
Már nem örvénylik
Semmi sem hasonlít önmagára
Afrikai emlék

ENNYI...
Ennyi...
Kihűlt szerelmed
Valami történt
Közel járt hozzánk a csoda
Még ha nem is látszik
Emlékszem
Jöttödre
Közös elmúlás
Ujjaim közt idő ered
Kívül rekedtél
Idegen hamuvá lett
Szakítás ma
Válok
Húzzuk, nyúzzuk, viseljük

KÁOSZBAN
Káoszban
Mikké lettünk
Működik
Táv-bérlet
Budapest 2014
Egy parkban
Ön-kór-isme
Sehol semmi eltérés
A lét szélén
Az igazság nem az
Veréb helyett véreb
Utam mentén
Por és mocsok
Álság
"Belmagasság"
Mit tudtok Ti
Adjátok vissza a fénysugarakat!
Egy ál-vizuális kompozíció
Az új "Krisztustól" számítva...
Csak úgy a margóra...
Pokol lepi az utakat
Rövidített tényállás
Hátha mégis

---

Fülszöveg

A szelíd szépség, az emberi tisztesség és jóság lelki öröme boldogan röptetné a költői képzelőerőt, de az otthonról hozott lélek eredendő riadtsága, az örökölt tulajdonságok és a rossz tapasztalatok óvatosságra intik a szabadnak született költőt. Nem ejti könnyedén a szót. Olyan kaotikus világba jutottunk, ahol az életet állandó veszély fenyegeti. Rentsch Piroska azokhoz kötődik, akiknek adhat, akikben bízhat. Azokat érti, akikkel azonosulhat. Bejárta ő a világ sok országának sok-sok útját, hazulról hazáig jutva mélyen megélte, hogy egyedül az elbocsájtó szülőföld ismeri el a hozzá hűségeseket, egyedül a megmaradás szabadságvágyával megáldott-megvert magyar nép ismeri az irgalmat, számunkra csak ez a nép változtathatja fénnyé a simogatást.

Új verseiben számot vet a költő önmagával, megtett útjával, a világ sorsával. "Kávás kútnál őszi-hamvasra" sikálta "gyönyörködő szemét", úgy várta a csodát, ünneplőbe öltözött lélekkel. De a csodák nem a teljes élet ígéretét hozták el, hanem csak az "évek vágtáját". Józanul állapítja meg: "nem érted ébredt fel a hajnal, sem a nappal". Nem teljesültek a csodák, mégis költőhöz méltó volt a csodavárás: "Bár Fa lehetnék / mosolygó Almafa / karjaim kínálva / gyümölcsöt ringatna." Ehelyett a szegények, a még szegényebbek, az elszegényítettek világában "az adósok tömegmészárlásának" korszakában "pokol lepi az utakat. / Sötét van. / A világ járhatatlan". Pedig a költővel együtt nagyon megérdemelnénk "a felkelő nap éltető" fényét, "aranyszentélyét". Szálljon hozzá válaszként ez a levél úgy, ahogy ő látja: "Száll, száll a levél - mintha szárnya volna / mintha, mintha ő is madárból volna / Mintha levél volta se levél volna." Hisszük, Piroska, hogy "a szegényt is éri / majd oltalmazó fény".

Benke László

---