---

Tartalom

Tájékoztató
Gróf Eszterházy Antal ő excellentiájának, magyarországi confoederált státusok dunántúli mezei-generál-marschal(já)nak jegyzőkönyve, a melyben fölséges vezérlő fejedelemhez, gróf Bercsényi Miklóshoz, tekintetes nemes vármegyékhez, herczeg Eszterházy Pál Magyarország palatinusához, brigadéros-generálisokhoz és viszont ezektűl fentemlített mezei-generál-marschallhoz írt levelek, pátensek, orderek és más irások, a maga épségében 1707-ik eszt. márczius 17-tűl 1709-ik eszt. november 20-ig foglaltatnak. Ezek után következik Napi könyve 1706-ik eszt. június 28-túl 1709-ik eszt. június 30-ig, melyben orderek és egyébb missilis-levelek meritumi foglaltatnak
Első rész. Levelek és ügyiratok, 1706-1709
Második rész. Kivonatok, 1706-1709
Függelék. Gr. Eszterházy Dániel dunántúli vice-generális 1708-iki expeditiós-könyve
Név- és tárgymutató

---

Tájékoztató

...

Eszterházyról, úgy is mint levélíróról, a maga, - és pedig legtöbbnyire sajátkezűleg írt - nagy számban fenmaradt leveleiből már évtizedekkel ezelőtt tartott egy akadémiai értekezésünkben a következő jellemrajzi vázlatot vetettük papirosra:

"A jó Eszterházy Antal maga a megtestesűlt hazafiság; tömérdek és hosszú pátenseiben, mint még tömérdekebb és még hosszabb magánleveleiben hangzatos, szép frázisok kedvelője, melyek önmagát buzdították leginkább, - másokat kevésbbé. Hirtelen változó kedély, hirtelen változó ítélet, s még hirtelenebbűl változó tervek. Tükörtiszta jellem; határtalan áldozatkészség; egész tárháza a jóakaratnak: de kevés képesség, s - szerencsére! - kevés önbizalom. Azonban épen ezért hamar reményvesztés, könnyen desperálás. Rendíthetetlen csak - hazafisága."

E harmincznégy év előtt írt sorainkból most sincs okunk semmit törűlni vagy visszavonni, vagy rajtuk igazítani. Jó lelkiismerettel föntarthatjuk s föntartjuk, sőt készakarva emlékezetbe idézzük azokat jelenleg, midőn Antal úr levelezéseinek gazdag tárát: terjedelmes tábori könyvét közrebocsátnunk adatott, ítéletünk helyességét vagy helytelenségét hadd bírálja meg magokból a közlött actákból a figyelmes olvasó.

...

Most a "Függelék"-űl idecsatolt gróf Eszterházy ("Esterhás") Dániel-féle 1708-diki expeditiós-könyvről s egykori gazdájáról szóljunk még valamit.

Galánthai Gróf Eszterházy Dániel, nemzetségének ifjabb, úgynevezett cseszneki ágából eredett, dédunokája lévén gróf Eszterházy Miklós nádor testvéröcscsei egyikének, Dániel bárónak, és fia a Buda 1686-diki ostromakor hősi halállal elhullott báró Eszterházy Mihály ezredesnek. 1665. táján született Nádasdi Darabos Máriától, atyja első nejétől. Vitézi pályáját igen fiatalon, atyja oldala mellett kezdte, és ennek eleste után a török elleni háborúkban annyira kitűnt, hogy I. Lipót császár őt 1691. október 15-én kelt ünnepélyes decretumával, a csatatereken "a keresztyénség ős-ellensége ellen tanúsított rettenthetlen bátorságáért és ugyanott szerzett alapos katonai tapasztalataiért" királyi ezredessé nevezé ki. Dániel úr e diplomában még nem grófnak, hanem bárónak ("Magnificum Baronem"): de 1701-ben már grófnak iratik; és így a grófi rangot magának s egyenes utódainak, úgy fél-testvéröcscsének, Lászlónak, e mondott tíz évi időközben szerzé meg.

Az ezután következett török háborúkban Eszterházy Dániel súlyos sebeket szenvedett, s úgy látszik, egyik lábát is elveszíté. Bercsényi "csonka-béna" embernek nevezi őt; annyi bizonyos, hogy lovagolni többé nem tudott, s - mint Antal úr tábori könyvében is többször említve van - csak "lektikán" (könnyű csézán) vezényelheti vala csapatait. Hanem azért Dániel úr a régóta megszokott katonai pályáról nem mondott le: s mihelyt a nagy szabadságháború elején Rákóczi hadai 1704. január hó első napjaiban a befagyott Dunán átkelvén, a dunántúli országrész vármegyéi, nemessége és népe a fejedelemnek nagy lelkesedéssel behódolt: a csonka-béna test, de ép s magyar szívű Eszterházy Dániel is ott hagyá Sopron-megyei, peresznyei kastélyát, és felcsapott kurucznak. Királyi ezredesi régi rangjára tekintettel, Rákóczi azonnal tábornokká lépteté őt elő, és mint tábori szolgálatra kevésbbé alkalmas "lektikás" generálist, a "várőrző szentek" közé sorozván, az elfoglalt Székes-Fehérvár főparancsnokává rendelé, a Balaton és Duna közt fekvő tartomány fölötti hatáskörrel.

A nemcsak csonka-béna, hanem igen gyakran betegeskedő tábornok, - ki egyúttal kormánytanácsossá is lőn, - ezentúl is többnyire a várakat őrizé, s inkább békealkalmazásban vala; mezőben csak helylyel-közzel lehetett rábízni egy-egy rövidtartamú commandót. Rokona, unokaöcscse Eszterházy Antal is, midőn 1707. végén a dunántúli vezényletet az öreg Bottyánnal az Érsek-Ujvár s Vág-vidéki vezénylettel elcserélé: mint túladunai vice-generálist, a békeszolgálat teljesítése végett választá maga mellé Dánielt. Azonban örökös betegeskedései, és ha jobban volt: tunya, puha viselkedése s "vutkizása", továbbá költséges udvartartása miatt inkább galibát, mint segítséget szerzett, és így terhére vált Antalnak szegény Dániel úr. Főnöke nem sok hasznát vehette, s azért néhány hónap múlva már visszahívatását kérte Bercsényitől,- a mi csakhamar meg is történt. És így Eszterházy Dániel dunántúli vice-generálissága 1708. január elejétől csak május vége tájáig tartott. Azután a dunáninneni részeken vezényelt még koronként; példáúl 1709. őszén, Bottyán halálakor, e tábornok árván maradt tisza-dunaközi hadosztályát vevé át ideiglenesen; 1710. november közepén pedig Kassára rendeltetett, s utolsó kassai generálissa volt Rákóczi Ferencznek.

A szatmári békekötés után sopronyi, mosonyi jószágaira (Peresznye, Nagy-Czenk, Gáta) vonúlt vissza; semmiféle szerepet nem vitt többé, és híven ápoló neje, báró Cziráky Katalin karjai közt 1714. október 1-én hunyt el Nagy-Czenken, hű életpárjának szavai szerint: ámbár beteges állapottal, - mint majdnem mindig, - mindazonáltal "váratlan" halállal. E váratlan halála alkalmasint rejtelmes összefüggésben áll a győri vár piarczán csak néhány nappal azelőtt (1714. szeptember 25-én) hóhér által lefejezett árúló "lőcsei fehérasszony": Korponay Jánosné, Garamszegi Géczy Juliánna kínpadon is megerősített vallomásaival, melyekben a lengyelországi Rákóczi-emigratióval állítólag folytatott titkos érintkezéssel gyanúsítottak sorában Dániel úr neve igen előkelő helyen említtetik. Alapos, vagy alaptalan volt-e ez a főbenjáró politikai vád? - Ki tudná azt ma már megmondani?!

Nos hát, ennek a gróf Eszterházy Dánielnek 1708-diki dunántúli vice-generálisságáról fenmaradt expeditiós-könyv az, a mit Antal úr nagy tábori könyvéhez "Függelék" gyanánt közlünk, mivel amannak mintegy illustráló kiegészítője. Dániel úr irodájának e terméke a tábornok titkára, Jagodics Ferencz munkájával készűlt elég gondos kivonatokban, vagy itt-ott másolatokban tartalmazza urának felsőbb helyről kapott utasításait, és a harczterektől távol, a Balaton mellékén: Sümegen, Füreden és - a leghúzamosabban - Nagy-Vázsony (Vázsonkő) várában, békealkalmazásban, kényelmes pihenő-tanyákon kelt különböző, de leginkább bíráskodási ügyekben szóló kiadványait. Hatásköre ugyan a Balatontól keletre s délre fekvő országrész közigazgatására és hadvezényletére is kiterjedvén, számos kiadványa ezekre is vonatkozik. Az 1708. év első napjától ugyanezen évi május hó 25-ig terjedő kivonat- és másolatkönyv bejegyzései, némely aprólékos, másodrendű adalékok mellett, sok kiváló érdekű - kivált műveltség- s jogtörténeti és közigazgatási tekintetben becses - anyagot nyújtanak koruk ismeretéhez.

Az eredeti kézirat Jagodics sűrű írásával betöltött 76 és 12 betöltetlenűl maradt folio-levélből áll, egykorú, kemény félbőr-kötésben. A boríték belső oldalához ragasztott tiszta lap legfelső részén, a XVIII. század elejére valló betűkkel írt, igen elfakúlt, már alig olvasható e sor betűzhető ki: "Mester János, Fokon (Sió-Fok) lakozó molnárok czémestere", a mi a protocollum vége felé (május 19-diki dátum alatt) olvasható, a sió-menti molnárok részére kiadott védlevéllel látszik némi összefüggésben lenni. Ugyanitt látható még ez a szám: "Nro 203."; továbbá lejebb, középen, a következő újabbkori nyomtatott könyvtári jelző-czédula van a lapra ragasztva: "Ex bibliotheca Ladislai Esterházy, C. R. Camerarii, Consiliarii Transilvanico-Aulici in Oszlop, (Veszprém vm.) 1863."

Legutóbb a könyv néhai Véghely Dezső veszprémmegyei alispán - az ismert oklevélgyűjtő - kézirati hagyatékával a Nemzeti Múzeumba kerűlt, vétel útján.

A föntebbiekben ismertetett, két rendbeli nevezetes adattár közzététele a Rákóczi-kor részletes ismeretét kétségtelenűl ismét jelentékenyen gyarapítandja.

Budapest. 1901. február havában

Thaly Kálmán,

m. tud. akad. r. tag, m. k.

---