Thaly Kálmán
A nagy-szombati harcz
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
A nagy-szombati harcz - 1704 -
Toldalék. A győrvári harcz (1706 november 6., és 7.)
I. Báró Andrássy István tábornok jelentése II. Rákóczi Ferencz Fejedelemhez, a Győrvárnál 1706 nov. 6-kán s 7-kén vivott győzelemről
II. Báró Andrássy István levele ugyanazon ütközetről, gr. Forgács Simon tábornagyhoz
III. Gr. Bercsényi Miklós főtábornagy levele Béri Balogh Ádám ezredeshez
IV. A győrvári harczot illető levélkivonatok gr. Eszterházy Antal tábori könyvéből
Előszó
A nagy-szombati harcz, 1704
Ismerjük a Rákócziféle szabadságháború gyors terjedését, mely csodával határos vala, - ismerjük az 1703-ik s 1704-ik év szerencsés fejleményeit, melyek, nehány ostromzárolt vár kivételével egész Magyar- és Erdélyországot a szabadságért fegyverkező rendek birodalmába juttaták. Leopold császár, olympusi gőgjén sok küzdés után erőt véve, kényteleníttetett a "gonosz rebellisekkel" - kiknek már szinte Bécs külvárosaiba hatolt csapatai miatt residentiája bástyái mögűl ki nem léphetett - alkudozásokba ereszkedni, és, mivel e megátalkodottak a bécsi udvar annyiszor megszegett szavainak többé nem hivének, - Nagy-Brittannia és a belga rendek békéltető közbenjárását fogadni el. Nagyon megalázta magát az öreg császár, a midőn ezt tette, - de megtette, uralkodása függött tőle.
Nem czélom itt a gyöngyösi, paksi és selymeczi békeértekezletek folyamát tárgyalni, s az okokat: miért szakadtak meg? Hallgatok az 1704. őszén kötött rövid fegyvernyugvásról, s a háború fejleményeiről a déli és keleti részeken; feladatom ezuttal, a fegyverszünet után, csupán északnyugaton történteknek: Érsek-Újvár megvételének, Lipótvár ostromának s különösen az ezek folytán következett nagy-szombati harcznak leirása, az első rendes, nagy ütközeté, melyet az ifjú hadsereg, vezérlő-fejedelme személyes jelenlétében vívott. Az ez előtt vítt három nagy ütközetet ugyanis mások vezényelték: a szomolányi ecclatáns diadalt Bercsényi, a gyászos végű koronczai harczot Forgács, és az ennek boszúját csakhamar megálló szent-gothárdi győzelmet - Károlyi.
...
A győrvári harcz (1706 november 6. és 7.)
Ha a régi magyarok hadviselési szellemében főleg portyázati harczmódot követő kuruczok hadjáratait vizsgálván, ezek egészbe ható eredményeitől eltekintünk, s csak a közben-közben előfordult nagyobb ütközeteket veszszük figyelembe: kétségtelenűl el kell ismernünk, hogy győzedelmeik közűl, akár az ellenség elesteinek számára, akár a kuruczság diadalának dicsőségére nézve, - a Bercsényi vezérlette szomolányi ütközeten (Ritschan fölveretésén) kívül, - egy sem mulja fölül az ifjú Heister fölveretését, vagyis a győrvári harczot.
S mégis, alig van történetünkben jelentékenyebb hadi tény, melynek folyamatáról kevesebbet tudnánk, mint éppen ez a fényes győzelem, mely a magyar fegyvereknek mindenkoron becsületére válik. Elannyira, hogy ez ütközetnek még nevét, napját, s helyét sem tudá eddigelé szabatosan meghatározni a történelem, - valamint azt sem: melyik tábornok vezérkedett ott, magyar részről?
E historiai homálynak kettős oka van; a főként Rákóczi emlékirataiból merítő magyar történetírók e tekintetben gazdag kútfőre nem találtak, - mivelhogy a fejedelem, valamint a dunántúli eseményeket egyáltalában, úgy Heister fölveretését is csak rövideden, eredményében, és nem részleteiben említi, - mint a hol ő személyesen nem lévén jelen, a lelkébe ennélfogva mélyebben be nem nyomódott részletekre később, emlékiratai szerkesztésekor, többé nem emlékezett; levéltára pedig, tudvalevőleg, sem Franczia-, sem Törökországban nem állott rendelkezésére. Végre, a kik ez ütközetet vítták, ekkor már részint nem éltek, részint nem valának a bujdosó fejedelem oldalánál.
A mi a homály második okát illeti: az a császárpárti történészek részrehajlásában keresendő. Ezek, régiebbek úgy, mint újabbak, átallván a kemény vereséget, - nem örömest időznek ennél hosszasabban; s azért, mivel egészben, súlyjánál fogva, nem mellőzhetik: csak átsurranni igyekeznek rajta, hogy tartósabb nyomot ne hagyjon; minélfogva, a részletezéstől tartózkodva, csak a nem palástolható keserű eredményt lajstromozzák. Így Wagner, így Arneth.
A jó Kolinovics ugyan segítni kívánt a dolgon, s Dunántúl jártában gondosan tudakozódott az akkor még élt régi kuruczoktól; de részint helytelen, részint egymástól eltérő adatokat kapott, mint a hogy ez szóbeszédeknél szokott lenni. Így például, az öregek akkor már csak egykori hires tábornokaikra: Bottyánra és Forgácsra emlékezve, s a Dunántúl csak kevés ideig szerepelt Andrássyakról megfeledkezve, a győrvári ütközetet is ki Bottyán, ki Forgács odaérkezte által mondá eldöntöttnek. Kolinovics, ingadozó kutfői nyomán maga is tétovázván, egyik munkájában Bottyánt, másikban Forgácsot szerepelteti. Ugyan ő, Heister tábornok elfogását magának Bezerédy Imrének tulajdonítja, valószinüleg ennek fiaitól értesülve, kikkel Gyula-Keszin találkozott. Bebizonyúl pedig az alább közlendő adatokból, hogy Heistert nem Bezerédy fogta el.
Így tehát, bár a győrvári harczra nézve Kolinovics új részleteket ad: e részletek zavartak és tévesek lévén, nem használt, sőt ártott velök a történelemnek, mert szálait összebonyolítá. Mi is, mint különben teljes hitelű és e tekintetben legtüzetesebb kútfőűl szolgáló krónikás után, "Bottyán Tábornok Életé"-ben, utána indúlva és reá hivatkozva, irtuk le a győrvári diadalt, - csak most, miután az eredeti csatajelentések kezünkbe kerültek, tudhatván meg, hogy Kolinovics tévedett.
Szivesen adózunk tehát a történeti hűségnek és igazságnak, midőn Kolinovicsot helyreigazítva, napfényre hozzuk a győrvári ütközetet egész valójában leíró elsőrendű forrásokat, különösen örvendvén, hogy nekünk jutott a szerencse ezeket a levéltárak porlepte csomagaiból kiragadni, s egy, a historia által e diadal érdemét illetőleg teljesen mellőzött egyénnek: báró Andrássy István tábornoknak igazságot szolgáltatni.
...