Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Hernádi László Mihály

Válogatott versek

TARTALOM, BEVEZETŐ


Tartalom


Bevezető
Kikelet
Tavasz
Körforgás
Családi kör a XX. században
Csak ez maradt...
Megbocsátasz?
Emléked őrzöm
Válasz
Búcsú
Fénykép
Éva, Éva...
Első találkozás
Szép volt az ősz...
Az én boldogságom
Búcsúzásnál
Marasztalás
Magamnak
Leszállás
Szakítás
Védekezem...
Gyere, és nézd meg...
Engesztelés
Csöbörből vödörbe
Interjú
Fogadás
Kohn-ballada
Tere-fere
Állhatatosság
A mélyhangú ember esete
Utolsó nyakkendőkötés
Mérföldkövek
Töredék
Invokáció
Éjszakai látogatás
Névnapodra
Nem is nekünk fáj...
Egyedül
Apáink
Most még...
Születésnapodra
Apai örökség
Belül és kívül
Az utolsó tánc
Új Bábel
Doktori avatásodra
Találkozás után
Hangod zenéje
Ajándék
Rezdülések
Érkezésed
Lopott szerelem?
Csillagjóslat
Sorsomnak
Az út végén...
Tűnődés
Mindig csak így...
Nálam, veled és általad
Kötődés
Megtalálni
Mi végre?
Képlet
Az első szegfűm
Újra nálad
Válasz nélkül
Minden elfogyóban
Uram!
Uram, megkövetlek
Barna fiamnak
A legnagyobb ajándék
Gyermekeimnek
Oktogon
Kevés a festő?
Az utolsó fényképed
Őrjítő matézis
Későn...
1990. december 13.
Egyre csak...
Fohász
Milyen lesz?
Stáció
Szenteste alkonyán
Amikor már...
Sohasem
Töredék névnapodra
Évfordulón
Bölcs szív
A Pravda igazsága
Mondóka
Akira kalandjai
A pálosok pókja
Altató
A bakonyi sűrű erdő
Földimogyoró
Memória
Kereslek
Turizmus
Micsoda különbség
Birkózó világbajnokság
Maholnap
Egy kártyás emlékére
Szili Csabáné emlékére
Virgi 50 éves
A zirci Városi Könyvtár avatójára
Vadas Gábor emlékére
Hilda köszöntése
Huber Márta emlékére
Levélváltás
Barna és Réka
Réka
Micsitátál?
Gyötrelem
Készülődés
Születésnapi köszöntő



Bevezető

Úgy érzem, hogy elérkeztem életem legnehezebb bevezetőjéhez. Könyvtári munkáim hosszú sorához elég könnyű volt bevezetőt írnom, mert a munkálatok legvégén leültem, hogy csokorra szedjem az olyan közlendőket, amik a felhasználók vagy a kedves olvasók számára munkáimat jobban értékelhetővé, kerek egésszé tették. A bevezetőben leírt összefoglalások így szerves részévé váltak egy-egy bibliográfiámnak vagy repertóriumomnak.

De most mit adjak a verseimhez? Több mint hat évtized terméséhez? Elsősorban talán annyit, hogy soha nem tartottam magamat költőnek. Életem nagy részében viszont erősen elköteleztem, és erősen beleástam magam a versmondásba. Tehát azt nem lehet mondani, hogy nem rendelkeznék kellő versismerettel, összehasonlítási alappal. Persze, amit tudok, az mindig kevés, de az összeméréshez elég.

Nem mintha lenézném a költőket, sőt éppen ellenkezőleg; tudom, hogy nem nőttem föl hozzájuk. Azt is tudom, hogy most már nem is fogok. De ez nem baj. Ami viszont vitathatatlan, hogy amit leírtam, az szívemből jött.

Kassán születtem 1944. augusztus 15-én. Szüleim dr. Hernádi Mihály orvos és Korponay Julianna. Kassa a szülővárosom, Csetény a nevelőfalum, ahol 1952 februárja óta éltem. 1957 nyarán kavics- és kőbányában dolgoztam. A veszprémi Lovassy László Gimnázium következett (1958-1962). A négy nyári szünetben culáger voltam kőművesek mellett. Majd bányász lettem, földalatti csillés Kisgyónban, Balinkán és Dudaron. 1963-ban fölvettek az ELTE biológia-könyvtár szakára. Az egyetemi évek szüneteiben is visszamentem a bányába dolgozni. Ezután fölváltva voltam hol könyvtáros, hol tanár, hol itt, hol ott. 1979-ben doktoráltam. 1984-től a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola könyvtárigazgatója voltam. A pécsi felsőoktatási intézmények egyesülése után a Pécsi Egyetem könyvtárának főigazgatója lettem 1999-ben. Megkaptam a könyvtári főtanácsosi címet is.

Volt három rákos műtétem: kettő 1994-ben, a harmadik 2002-ben. 2004-ben nyugdíjba mentem, de nem vonultam nyugállományba. Sőt. Azóta jóval többet dolgoztam, mint addigi életemben. 2004-ben megjelent életrajzi könyvem: Színe és fonákja - avagy majdnem végzetes játék a rákkal (Kairosz Kiadó, 398 p.). Igyekeztem úgy megírni, hogy sokak számára tanulságos legyen. Minden szerénység nélkül állíthatom, hogy az lett. 2007-ben elnyertem a Szinnyei József-díjat, a könyvtárosoknak adható legmagasabb szakmai kitüntetést. 2018-ban aranydiplomát kaptam.

1954 februárjában, mikor nagyobb társaság jött össze nálunk, szüleim azt szerették volna, ha az addig megírt nyolc-tíz versemből fölolvasok a vendégek előtt. Még nem voltam tíz éves sem. Természetesen az lett az eredmény, hogy lányos zavaromban az egész paksamétát egy hirtelen mozdulattal bedobtam a kályhába. Első zsengéim a lobogó tűz martalékává váltak. Tudom, ez nem rengette meg a magyar irodalmat, de az összes eddigi versemet mégiscsak sajnálnám kihajítani. Bármilyen szigorú vagyok önmagamhoz, a verseim nagyon a szívemhez nőttek.

Most átnyújtom szeretettel kedves olvasóimnak.

Pécs, 2019. január 13.
Dr. Hernádi László Mihály


×