Másfél századon át, a XVII-ikben s a XVIII-ik első felében, a magyar nemzet történetére egyetlen család sem gyakorolt akkora befolyást, mint a Rákóczi nemzetség. Lehettek bűnei, fogyatkozásai egyik másik tagjának, de az igaz hazafiságot egyiktől sem lehet megtagadni. Sorsa a nemzetével forrt össze, emelkedett és bukott vele együtt. Minden küzdelemben mi a jog, igazság és alkotmányért egy felől, s a szabad vallásgyakorlatért másfelől, egy hagyományos politicát követő dynastia és egy jogaihoz, alkotmányához erélyesen ragaszkodó nemzet közt folyt: megjelenni látjuk a küzdtéren e családnak egyik vagy másik tagját, zászlóval kezében, vagy az elsők közt. Nem volt köztük egyetlen áruló vagy gyáva sem.

De épen a szerep nagysága és fontossága, melyet a sors a Rákócziak vállára mért, s mely töbnyire a magyar nemzetiség ügyének vezetésével volt azonos, lehetlenné teszi nehány lapon kimeríteni e család történetét. Az nem is lehet e lapoknak feladata. Mint a Hunyadiak kora, úgy a Rákócziak is megérdemlenék, hogy tanulmányozására egy tehetséges élet szenteltessék. Nem akarok egyebet tenni mint sylhouetteket írni azon képekhez, melyek egy műlapban kiadva minden magyar szoba falát méltán ékitendik. Nem életrajzokat vesz tehát az olvasó e lapokban, csak nehány jellemző vonásait azon tényeknek, melyekkel a Rákócziak oly hiven és nemesül szolgálták a hazát; azon családnak, mely a Bagát-Radván cseh nemzetségből eredve s Gyapoly törzsapától leszármazva századokon át jeles embereket adott a nemzetnek, mignem a XVII-ik század első tizedében egyik jeles tagja, Rákóczi Zsigmond, az erdélyi fejedelmi székbe emeltetvén, a két haza sorsát nem egyszer ennek egyik vagy másik tagjának kezébe tevé le.