Sok képzet kötődik bennünk ehhez a darabhoz. Tudni véljük, milyen a Dajka (harsány és kövér), milyen Mercutio (magas, vékony és szökőkutakon ugrálva vicceket mesél), milyen Romeo (buggyos rövidnadrágot visel, naiv, és egy erkélyen csimpaszkodik), milyen Lőrinc barát (szeretnivaló, és kopaszparóka van a feje búbján), milyen Romeo és Júlia szerelmi halála (szép)... A Jászai Mari Szinhházban az előadáshoz, mely nyitott nézőket kiván megszólitani, új forditás készült.

Van-e, aki nem ismeri a Romeo és Júliát? Van-e, aki elmondhatja, hogy valóban ismeri? Szeretnénk megmutatni, hogy a Romeo és Júliától nemcsak meghatódunk, de megrémülünk és dühösek vagyunk, nevetünk és szorongunk. Ez a mese szerelemről szól, lázadásról, nyugtalanságról, halálról - arról, hogyan lehetne élni húsz-harminc évesen, és hogyan élünk húsz-harminc évesen- Milyenek ezek a koravén gyerekek, akik jó anyagi körülmények között élnek, mégis állandóan az utcán lógnak, esetlenül szeretve és gyilkolva egymást? Az ő kétségbeesett kitörni akarásuk, utcai verekedésekben, közös lerészegedésekben és hirtelen szerelmekben felszínre hozott feszültségük, rossz közérzetük, mindez a langyos, mindenhez alkalmazkodni tudó középszer közegében - ez a Romeo és Júlia fiataljainak története. Nem feltétlenül a diadalmas szerelmi beteljesülés a halálban. És akkor ez a történet nem arról szól, hogy két fiatal a körülöttük lévő viszály ellenére is egymásra talál, és ez a halálban teljesedik be, hanem arról, hogy egy kiszámíthatatlan világban, irracionális indulatoktól, belső nyugtalanságtól terhesen nem lehet élni és szeretni, és hogy ezek a fiatalok nemcsak ilyennek látják és élik meg a világukat, hanem ilyenné is változtatják.

Forrás: https://szinhaz.hu/2005/03/16/romeo_es_julia_281