Az 1868-os népoktatási törvény lényegileg évtizedekig érvényben volt, s mindig megemlékeztek róla a kerek évfordulókon. Történt pedig, hogy egyszer a felkért megemlékező - nyilván már unta a feladatot, hiszen tíz évvel korábban is ő kapta azt a Magyar Paedagogiai Társaságtól - nem arról beszélt (s írt), hogyan született a törvény, vagy miért jelentős, hanem arról, hogy a tízedik, huszadik stb. évfordulókon kik és hogyan emlékeztek meg róla. Megállapította - ami azóta közhely -, hogy az egyes időszakok oktatáspolitikai viszonyait legalább annyira jellemzi, mire és miképpen emlékeznek és emlékeztetnek, mint az, ami az eredeti törvény hatásából tartós maradt.
Ha egy tudós elég hosszú ideig él, s nemcsak biológiai értelemben, hanem viszonylag fiatalon jól látható munkásságának jelentősége, s még jóval nyugdíjkorhatár után is fontos tudományos pozíciókat tölt be, fontos tudományos műveket alkot, óhatatlan, hogy több születésnapi rendezvényt él meg. Tamás is így van ezzel. Volt egy „Kozma Tamás 65" című összejövetelünk, még az oktatáskutató kollektív „kivégeztetése" előtt. Kötet nem lett belőle, de az Iskolakultúra című folyóirat hozta az anyagok egy részét.1 Öt évvel később a debreceniek csináltak egy „Kozma 70" kötetet2, és a vezető tudósokat felléptető összejövetelen kívül a PhD hallgatók is csináltak egy konferenciát, majd az új idők szellemében elektronikus kötetet a 75.-re.3 Az Educatio® a „Kié az oktatáskutatás" kötet címlapját hozta le, üdvözlendő alapító főszerkesztőjét.4
Most is több ünnepi mozgás van, megint lesz debreceni kötet például5, sőt, volt egy másfajta „Kozma80" is, a „Társadalomtudósok három rendszerváltás idején" beszélgetéssorozat részeként, ahol Lukács Péterrel faggattuk ugyanebben a teremben az ünnepeltet6, mivel a nyilvánosságot (s különösen az életműbe csak mostanság bekapcsolódókat) a tiszteletére hozott előadásoknál talán jobban érdekli, mit kellene tudni Kozma Tamásról. E konferenciákon Tamás csak hozzászólóként kap szerepet - persze ez is nagyon hasznos, hiszen Tamás intellektusa legalább annyira tükröződik abban, ahogyan mások munkáihoz hozzászól, mint amikor saját kutatásairól beszél. Az életéről és pályájáról tudni vágyók számára összefüggő narratívát azonban csak az emlékirata7, s a vele készült néhány interjú8 nyújthat. Amikor vidéken rendeznek ilyen konferenciát, mindenki jelen van, aki az adott régióban a neveléstudomány környékén mozog, amikor Budapesten, sokkal erősebb a paradigmatikus üzenet. A születésnapi konferenciák szervezésének van egy titkos szakasza, amikor nincs nyilvános felhívás, az ünnepelt nem tud róla, de egy csomó ember már összeáll. Így történt ez most is - de amikor e konferencia terve nyilvános lett, az előadók száma mindössze tíz százalékkal növekedett, azaz a „Kozma paradigmához" tartozásról alkotott becsléssel 90%-ban „be lehetett lőni", kinek van igénye Kozmát ünnepelni. Nyilván, nem véletlen a születésnapi rendezvények helyszíne sem: múltkorában a Professzorok háza9, a Debreceni Akadémiai Bizottság épülete10, most pedig a Wesley.11
A Wesley Neveléstudományi tanszékének létrehozásában Tamás semmilyen módon nem vett részt - de az összes magyar neveléstudományi tanszék közül itt vannak a legmagasabb arányban Kozma-környéki emberek. A főállásúakat tekintve ez még egy éve száz százalékban így volt! A közelmúltban elhunyt kollégánk, Csákó Mihály, Tamás felkérésére lett Tamás utódja az Educatio ® vezetését tekintve12, Lukács Péter a daliás időkben volt Tamás helyettese, majd utódja az Oktatáskutató Intézet vezetését tekintve, Biró Zsuzsanna Hannának opponense volt, (s BZSH szerkesztette Forray R. Katalin és Kozma Tamás közös kötetét13), engem Tamás az előző rendszerváltás idején hívott az Oktatáskutatóba - s e közös döntésünk olyan jól sikerült, hogy még egy rendszerváltás kellett, hogy eltávolítsanak onnét.
A Társadalom és oktatás sorozat huszonötödik évfordulóját köszöntő Magyar Tudomány szám14 számára kiszámoltam, hogy a magyar oktatásszociológia - különféle tudománymetriai objektivációk szerint - tíz legjelentősebb képviselője közül nyolcan tagjai a „Társadalom és oktatás" csoportnak. Ugyanezen objektivációk szerint -nem pontosan ugyanazok -, de a Kozma köré rajzolható tudományszociológiai körhöz is hozzátartozik tízből nyolc. Tamás az oktatásszociológiai szakosztály alapító elnöke, még a neveléstudomány perifériáján ugyan, de már akkor is közelebb a neveléstudományhoz, mint az oktatással foglalkozó korábban fellépő szociológusok a KSH vagy a Társadalomtudományi Intézet környékéről. Az „oktatáskutatás" - a hetvenes években alakult nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - komplex társadalomtudományi és döntéselőkészítő tevékenység, de Tamás környezetében mégis nagyszámban szereznek neveléstudományból fokozatot az 1990-es évek fiatal és középkorú társadalomtudósai. A „Kozmás" arculat az ezredforduló környékén kezd izmosodni a neveléstudományi felsőoktatásban, s 2010 körül a neveléstudományi tanszékek vezetői már jelentős részben Tamás egykori tanítványai, munkatársai. Kozma Tamás művei részben bibliográfusok munkálkodásának eredményeképpen, részben az MTMT jóvoltából könnyen tanulmányozhatók, s a több ezer oldalnyi oktatásszociológia, oktatáspolitikai, oktatásszervezettani elemzés jó részét már most el tudjuk helyezni a magyar társadalomkutatás palettáján, az utóbbi évtized műveit a következő évtizedek elemzői érdemben besorolják majd. A tudományszervező (s ezen belül például az Educatio négyévenkénti mérleg számát szerkesztő, vagy a „Szabad legyen vagy kötelező" című alapkötetet15 társszerkesztő) munkásságának jelentőségéről és objektivációról majd