---

Tartalom

Szerkesztői előszó

AZ ORVOS LÁTÓHATÁRA
A magyar orvostársadalom rehabilitása
Az orvoslásról
Az orvos-beteg kapcsolatról
Az orvosi tudás összetevői
G válasz

HUMANISTA ORVOSLÁS A PULMONOLÓGIÁBAN
Betegcentrikus orvoslás a tüdőgyógyászatban
Légzési betegségek - társadalom, környezet
Javaslat a hazai fertőző tbc előfordulásának visszaszorítására
A humanista tüdőgyógyásztól a humanista tüdőgyógyászatig
Böszörményi Miklós 80 éves
A hörgi asztmás betegek személyiségéről
Hörgi asztmás betegek pszichoterápiájának módszerei

AZ ALKOHOLIZMUS MINT NÉPBETEGSÉG
Találkozás és elköteleződés
Az alkoholizmus orvosi vonatkozásairól
Ivási szokások a változó társadalomban
Még egyszer az agyonbeszélt alkoholizmusról

SZOLIDARITÁS A SZOCIÁLPOLITIKÁBAN
A szegénységről
Szolidaritás a szegényekkel
A cigányság gondja - mindannyiunk gondja
A szociálpolitika humanizálása
Bürokratikus tendenciák az egészségügyben
Alulról felfelé
Elmozdulás a holtpontról
A hajléktalan ember
A hajléktalanság itt és most
A hajléktalanok tele
Börtönjárt betegek
Egy ország gyógyítása

A TÚLÉLŐ
Az eredendő oltalom
A természetes és "célirányos" hazaszeretet
A tavasz virágai
A nőszirom
Az öreg orvos és a halál
A túlélő
Forrásjegyzés

---

Előszó

"Én is orvos leszek - mesélt kisgyerekkori fogadkozásáról a halála előtti évben készült portréfilmben -, de én a szegények orvosa." A szegényeké, a hajléktalanoké, az alkoholistáké, a legsérültebbeké - vagyis mindenkié. És amikor a film végén a rendező-riporter azt kérdezte: ki Levendel László? Hogyan lehet ezt megfogalmazni?, pici megdöbbenés és tűnődés után a találékonyság örömével felelte, hogy egy csóró srác, akit az élet rászorított, hogy mindig többet teljesítsen.

Amint túlélte a munkaszolgálatot, a bori koncentrációs tábort, az "erőltetett menet"-et és 1944 végén Baján megszökött, a már felszabadult Szegedre gyalogolt, és mindenekelőtt beiratkozott az egyetemre. 1948-ban, a forradalom centenáriumán az ország legkiválóbb egyetemistájaként jutalmazták, sub laurae almae matris doktorrá fogadta az egyetem; 1951-ben a koncepciós perek idején mégis büntetésképpen kezdte orvosi pályáját: a jobbára gyógyíthatatlan tüdőbetegeket ápoló Hódmezővásárhely melletti Kútvölgyre helyezték. Naponta látott fiatal embereket meghalni a rettegett sugárvérzés kíséretében, és érezte az orvos iszonyatos tehetetlenségét - ugyanakkor ez volt a tuberkulózis gyógyításának "nagy korszaka", és a tüdőgyógyászat lett az orvosi szakma "sikerágazata". Az élet végletességeit tapasztalva és megértve - diagnosztizálva! - mindig a legnehezebb utat választotta: a szembefordulást. Ha a tuberkulózis súlyosan fertőző betegség, miért lesz bár fertőzött, mégsem beteg az egyik ember, és miért betegszik meg a másik? Ha a nagy hatású gyógyszerek annyi esetben segítenek, miért nem gyógyítható meg mindenki? Logikus és egyszerű kérdések, amelyeket mégis csak egy nyughatatlan, lázadó szellem tesz fel. Ezek és az ehhez hasonló kérdések vezették a pszichoszomatikus személethez, amikor az tiltott volt, és az orvosi gyakorlathoz és szociálpolitikai meggyőződéshez, amit "többdimenziós"-nak nevezett.

Népi kollégiumot alapító-vezető orvostanhallgatóként és az egyetem kommunista párttitkáraként is maximális szakmai tudást követelt - magától és társaitól, de az ismeretek és a tapasztalat megszerzése nem volt nála öncél. A "szakma" nem bezárta, hanem - úgy érezte: tágítja tevékenységi területeit. Nem a betegséget, hanem a beteg embereket gyógyította. Az eredményes gyógyításhoz ismerni és "kezelni" kell a többszörös, összeadódó, egymást generáló "bajokat": az egyes ember beteg viszonyait - rossz kapcsolatát a többi emberrel, a családdal, a munkahelyi közösségekkel, a környezettel. Szakszerűen, korszerű gyógyszerekkel, ha kell, sebészi beavatkozással kell gyógyítani, de mindenkor úgy, hogy a beteg aktív közreműködője legyen saját gyógyulásának. Hogy felépülve érettebb és felelősségteljesebb személyiséggé váljon. Erős indulattal utasította el a mégoly jó szándékú karitatív szociálpolitikai intézkedéseket, minden egyenlőtlenséget tartósító állami és magánemberi gesztust. A bajok enyhítését gyökeres változtatásnak képzelte, olyan radikális tettnek, amely alapos diagnózist és hosszú rehabilitációt-reszocializációt feltételez.

Az '56-os Petőfi köri üléseken éppúgy az egész ország gyógyításának lehetőségeit kereső orvosként vett részt, mint utolsó évtizedének ellenzéki megmozdulásain: a monori, a lakiteleki, a Belgrád rakparti konferenciákon például, s az általa kezdeményezett-szervezett, éveken át a saját lakásán tartott, különböző irányú, de még integrálható politikai megbeszéléseken.

Személyisége legjellemzőbb tulajdonságának a makacsságot tartotta, és valóban rendkívül egyenes vonalú egész életútja: ahogy egyik akadályt a másik után vette, ahogy egyik kérdés és feladat a másikat szülte. A kooperációs gondok miatt nem gyógyuló tüdőbetegek kapcsán foglalkozott alkoholistákkal, az alkoholizmus kapcsolódott a hajléktalan-kérdéshez, a magyarországi cigányság helyzetéhez - és így tovább. Aki szellemi örökségének bármilyen módon részese, nehéz - és talán reménytelen - küzdelemhez szegődik.

A kötet írásait negyed század tízszeres terméséből válogattuk. Igyekeztünk a "többdimenziós“ orvosi pálya alakulását követni: ahogy mindig országos és egyetemes bajokra mutatott úgy, hogy közben az egyes emberre figyelt. És ahogy a gondozói hálózat építése, az egész egészségügyet reformáló javaslatai-kísérletei közben mindig konkrét személyeket gyógyított.

A különböző kiadóknál, folyóiratokban és napilapokban megjelent művek írásmódját egységesítettük és a mai helyesírást alkalmaztuk. Ahol pontos magyar kifejezést találtunk, kicseréltük az orvosi szakirodalomban használt latin szavakat. Sok tanulmányból - főként az ismétlések elkerülése miatt - rövidebb-hosszabb részeket húztunk, néhány helyen a kevésbé közismert kifejezéseket röviden magyaráztuk. Miután több írásban hivatkozik a "pulmonológiai átállás" pozitív következményeire, itt jegyezzük meg, hogy ez a tbc mellett más tüdőgyógyászati betegségekre is kiterjedő gyógyítási szemlélet hetvenes évekbeli elfogadását és alkalmazását jelenti.

Szorongató a könyv aktualitása, hiszen valamennyi betegség, társadalmi baj statisztikai előfordulása durván megnőtt. KSH adat, hogy 1990-ben a nem tbc-s tüdőbetegek száma 177 565 volt, 2018-ban 880 901. Az alkoholisták számáról nincsen megbízható adat, mert mindazokat az intézményeket és támpontokat (az Országos Korányi Intézet L pavilonja, az Országos Alkohológiai Intézet, a TÁMASZ gondozói hálózat, az Egészség Egyesület stb.), amelyek létrejöttéért Levendel László évtizedekig küzdött, fokozatosan elsorvasztották, megszüntették. Alkohológiai szakemberek szerint jelenleg a magyarországi lakosság közel 10%-a alkoholbeteg, de még a halálozási mutatók is torzítanak, hiszen belgyógyászati problémává változtatják az alapbetegséget. A hajléktalanság gyakoriságáról pedig, legújabb kori kriminalizálása miatt is, kevesebbet tudunk, mint harminc évvel ezelőtt.

Arra törekedtünk, hogy az orvosokon, pszichológusokon, szociológusokon túl minél több nem szakmabeli olvasó számára is vonzó könyvet kínáljunk. Bízunk abban, hogy az írások szenvedélyessége, a magyar történelem és kultúrtörténet legszebb reformjavaslatait idéző tenni akarása segíthet elmozdulni a holtpontról.

---