Tartalom

Bevezetés

Számunkra megfejthetetlen kérdés, hogy igazában milyen a világ, a bennünket körülvevő és magában foglaló élet. Csak azt kérdezhetjük és kutathatjuk: milyennek látom én, milyennek látja más az életet, a világot? Ugyanaz az ember sem mindig egyformán látja; a világ képe más-más színben mutatkozik előttünk a szerint, milyen hangulatban, vagy milyen szándékkal vesszük szemügyre.

Móricz Zsigmondnál nincs fáradhatatlanabb kérdezője és kutatója a magyar életnek, legfőképen pedig az alföldi, törzsökös fajtájú és református vallású magyar nép sajátos kis világának. Kérdező-kutató-vallató buzgalma többnyire kiábrándító eredményekre jut, bűn és nyomorúság tárul eléje, s ilyenkor a fajtájáért aggódó szívéből kitör a harag, a fájdalom, a vádaskodás, egyaránt meggyötri önmagát és olvasóit. De időnként belefárad a szigorú erkölcsbíró szerepébe s elfogja a vágy, hogy egy-egy kis időre mintegy visszaolvadjon abba a magyar néprétegbe, amelyből létre hívatott, amelyből kiszakította őt szellemi műveltsége és írói sorsa, - időnként lelki szükségét érzi, hogy egyszerű faj- és hittestvéreinek szemével, vagy épen a gyermeki léleknek még meg nem keseredett látásmódjával nézzen szét maga körül.

Ebbe a mostani kötetecskébe ő maga szedett össze írásműveinek roppant tömegéből hat olyan rövidebb terjedelmű elbeszélést, amelyekben az író szeméből nem villámlik harag, nem lövell vád vagy fájdalom, hanem szeretet csillog belőle, s egész arculatán a testvéri megértés, jóízű mosoly s a gyermeki emlékezés meghatottsága rajzolódik ki.

Ezekben az elbeszélésekben a református magyar kisemberek élet-egét nem sötétítik el fenyegető, borús fellegek, nem nehezedik rá egyesekre és tömegekre a sors kegyetlensége, nincsenek megoldhatatlan élet-feladatok, nincsenek jóvátehetetlen, bűnök, nincs vívódó kételkedés, - olyan jó elgyönyörködnünk abban a kis világban, melyet a Gondviselés a nagy világból nekünk, a mi fajtánknak juttatott.

A kisfiúra nem várakozik itt olyan kínos megpróbáltatás, amilyen például a Légy jó mindhalálig főalakjának, Nyilas Misinek jut osztályrészül. E mostani kis kötetben a Vas Jankó pályafutása tárul elénk, egy nincstelen tanyasi parasztgyerek saját erejéből kivívott és derékségével kiérdemelt anyagi boldogulása és szívbeli boldogsága. A kispolgári, kisiparosi élet színvonalára leegyszerűsödött népmese.

A fiatal református falusi lelkipásztor nem lesz itt áldozatává a saját élhetetlenségének és környezete hitványságának, mint például a Fáklya című regény szerencsétlen hőse: Matolcsy Miklós. A mi mostani kötetecskénkben az élősdi "atyafiság" pórul jár, a fiatal lelkipásztor huszonnégy óra alatt rendet teremt a házatáján, s az eklézsia minden tagja boldog örömmel helyesli erélyes cselekedetét.

A falusi elemi iskolai tanítás a régebbi időkben bizony nagyon kezdetleges és hiányos volt, Móricz Zsigmond többízben le is leplezi ezt a tényt. De most a "rektor bácsi"-ra való visszaemlékezés érzelmes-humoros melegében feloldódik a fagyos keménységű bírálat, s megsejteti velünk az író, hogy a tanításmód újabbkori tökéletesedése, szabályokba merevített vívmányai nem minden tekintetben jelentenek igazi haladást; a régi patriárkális világnak nem egy kedves értéke ment miattuk veszendőbe.

Általában az iskola útján terjesztett, törvény-erővel kötelezővé tett művelődés nemcsak gazdagítja, hanem szegényíti is az Isten műhelyéből kikerült emberi természetet. A Rojtos Bandi esze különb, mint akármelyik tanulótársáé, de a betűk ismerete őbenne nem tudja megölni a szabad ég alatti élet szeretetét, az ősember összhangos, egészséges lényét, az anyatermészettel való benső kapcsolatát. A puszták csikóslegényét mi, kultúremberek, szeretjük lenézni, pedig legalább ugyanannyi okunk lehetne irigyelni őt.

A szabályokba, paragrafusokba kényszerített iskolai nevelés mindent elkövet, hogy a "Fillentő"-féle gyermekek velükszületett adományát, a játszi képzelet túltengő uralmát gúzsba kösse, sőt kipusztítsa. Pedig Isten egyik legszebb, legáldásosabb ajándéka az a rideg valóságot megaranyozó, színes képzelet, amely a mi kis Fillentőnket ösztönös mesemondóvá, az egész falu kedvencévé tette s amely még halálos ágyán sem hagyta őt cserben.

Ime, nem rossz a világ, nem rossz benne a mi drága-nemes magyar fajtánk, a mi kálvinista magyar fajtánk; javítani akaró elégedetlenségünkkel gyakran csak rontunk rajtuk. Ami gyarlóság van bennük, az sem érdemel tőlünk haragos megbélyegzést, - elég, ha megmosolyogjuk felsülésüket, mint például a debreceni kofaasszonyét, aki potom áron akart bútort vásárolni s egy újsághirdetést félreértve, kapzsisága miatt nevetségessé lett.

Móricz Zsigmond regény- és novella-költészetének egyik oldala a magyar faji jellemet és a magyar népi életet főként hibáiban tükrözteti, éreztetvén és hangoztatván, hogy ezeket a hibákat ki kell küszöbölnünk. A költői életábrázolásnak ezt az egyoldalúságát szükséges és szerencsés módon ellensúlyozzák szerzőnk azon munkái, melyek közé a mostani kis gyűjtemény darabjai is tartoznak. Ezek meggyőznek bennünket arról, hogy faji és történeti életünknek nemcsak hibái vannak, hanem erényei is, s hogy a magyar író erkölcsi álláspontjának nemcsak a bíró szigorúságában, hanem a testvéri szeretetben is kell gyökereznie.

Móricz Zsigmondi erkölcsi álláspontjának kérdése sok vitára adott és ad még ma is alkalmat. Ezért szóltunk róla bővebben. Tulajdonképeni költői, azaz művészi jellemvonásai mintegy vitán felül állanak, s mindenki elismeri azokat kiváló írói értékeknek. Ilyen különösen ember-megfigyelő, ember-ábrázoló tehetsége és gyökeres magyarságú, pompás zamatú beszédmódja, melyet "földszagú"-nak is szoktak nevezni. Móricz Zsigmond egész egyéniségén rajta van a református magyar faj méhéből való származás bélyege.

Zsigmond Ferenc