II. Rákóczi Ferencz kora hazánk újabbkori történetének igen nevezetes, érdekes, és tanulságos szakaszát képezi. Azon háboru, mely az ő vezérlete alatt 1703. évben Magyarországban kiütött és 1711-ig tartott, nem csak hazánkban és az austriai ház örökös tartományaiban éreztette hatását, de behatott s befolyással volt egész Európára, mely ez időben a spanyol örökösödésből eredt óriási harczot vívta, melynek valódi czélja s vég eredménye azon politikai egyensúly megalapítása volt, mely sokáig képezte az európai államhatalom elosztásának alapját.

Az austriai ház, mint a német birodalom feje, az angolok, az akkor még hatalmas hollandiak, és egy sereg kisebb hatalmasság szövetségre lépvén, fegyverben állottak XIV. Lajos és a Bourbon háznak egy ideig majdnem dictátori hatalma ellen, melylyel voltak Spanyolország, és a bajor választó-fejedelem.

Ezen háboru alatt, mely XII. Károly és nagy Péter czár, Lesczinski Szaniszló és Szász Ágost éjszaki háborúitól kísérve, lángba borította Európát Lengyelországtól kezdve az Atlanti Oceánig, az ellenfelek hatalma mind népesség, mind terület tekintetében oly közel egyensúlyban állott, hogy a háboru tizenkét évig folyt változó szerencsével. A legkisebb diversió jelentékeny előnyt adott, a legkisebb erő hozzájárulása érzékeny kárt okozott az ellenfélnek. A dolgok ily állásában egy nagy forradalom Magyarországban nevezetes befolyással volt az általános háboru menetére, a mennyiben az megosztotta s nagy részben paralyzálta az austriai ház erejét; nem csak megfosztotta azt azon erőtől, melyet Magyarországból vezethetett volna a csatatérre, de minden ezred, melyet a forradalom elnyomására küldött, a rajnai és olaszföldi seregeit gyengítette. Igen természetes tehát, hogy a mint egy részt XIV. Lajos szívesen látta s pártolta a magyar forradalmat, mely egyik leghatalmasabb ellene táborától annyi erőt elvont, úgy másrészt az austriai ház szövetségesei azt aggodalommal nézték, és mindent elkövettek, hogy a császár s a magyar nemzet közt a békét helyreállítsák. E végre az angol s hollandi kormányok már 1703-ban felajánlották közbenjárásokat, mely ámbár a bécsi kormánynak ínyére sehogy sem volt, mégis a dolgok komoly állásánál fogva nem sokára mindkét részről elfogadtatott. Így jött létre azon angol és hollandi mediátió, mely több éven át, de siker nélkül, működött a béke helyre állításán.

Az angol kormány, egyik legjelesebb diplomatáját, a bécsi udvarnál volt követét, Stepney Györgyöt, bízta meg ezen mediátió vezetésével. A hollandi kormányt szintén a bécsi udvarnál volt követe, a nem kevesbbé ügyes és munkás Van Hamel Bruyninx János Jakab képviselte. És az első kísérlet, mely 1704-ben Gyöngyösön, s majd Selmeczen történt, nem sikerülvén, a következett évben nagyobb ünnepélyesség végett az angol kormány Sunderland, a hollandiak pedig Rechteren grófokat bízták meg, az imént említett követeik hozzájárulása mellett, a békealkudozások vezetésével. Mindnyájan több ízben megfordultak Magyarországban, fáradhatatlanul s lelkiismeretesen jártak el tisztökben, egyenlő erélylyel sürgették Bécsben az engedményeket, és Magyarországon a követelések lejebb szállítását. De a nagyszombati alkudozások sem vezettek több eredményre mint a selmeczi összejövetel. Mik voltak okai a siker ezen hiányának? az ezen okmánygyűjteményből elég világosan kitűnik.

A mediátorok, működésök egész ideje alatt, szakadatlan levelezésben állottak illető kormányaikkal, s minden lépésökről körülményes jelentéseket küldöttek hozzájok, kiktől viszont gyakran utasításokat vettek, és ha külön válva működtek, folytonos levelezés által egymást arról, a mi kiki körében történt, értesítették.

Az itt következő okmányok képezik az összes levelezést, a mennyiben az Magyarország ügyeire vonatkozik, melyet az angol kormány diplomatiai ügynökeivel folytatott, a magyar forradalom első kitörésétől 1703-tól kezdve egész a szatmári békekötésig. Magában foglalja ezen levelezés az angol kormány utasításait követeihez, úgy mint ezeknek a kormányhoz írt kimerítő jelentéseit. A békealkudozások folyama alatti naplóját a mediátiónak, úgy mint a mediátoroknak egymással, a császári ministerekkel s a magyar forradalmi főnökökkel volt levelezését. Magában foglalja mindazt, a mi a béke helyreállításának érdekében vagy annak ellenére történt egy s más részről, úgy mint a befolyásokat, érdekeket s okokat, melyek hatással voltak az alkudozások folyamára. Magában foglalja végre a cselekvények színhelyéről, a harczmezőről időről időre érkezett híreket, s mutatja a benyomást, melyet azok előidéztek.

Ezen okmányok legnagyobb részben az eredeti levelekből vannak lemásolva, a hol pedig az eredeti nem találtatott, ott az illető ministerium vagy követség levelezési naplójából, vagy hivatalos úton küldött, az eredetiekkel egyenlő hitelességű, gyakran a követ vagy minister saját keze aláírásával s jegyzeteivel ellátott másolatokból irattak le.

A levelezés egy része a külföldön lévő angol követek rendes és hivatalos jelentéseikből, más része pedig csupán az illető államtitkár számára írt bizodalmas tudósításokból áll. Az angol kormány tudniillik kénytelen lévén időről időre a parliament elébe terjeszteni külföldön lévő ügynökeivel folytatott levelezését, ezeknek feladata jelentéseiket oly módon szerkeszteni, hogy híven s minden csonkítás nélkül előadva a dolgok történeti folyamát, azok kellő esetben a parliament elébe terjesztetvén és így nyilvánosságra jutván, a külföldi udvaroknak vagy kormányférfiaknak neheztelésre okot ne adjanak, a mi azután az illető követ állását, sőt magát a diplomatiai közlekedést is nem csak nehezítette, de sok esetben lehetetlenné tette volna. Miért is, midőn olyasmit írnak, a mit nyilvánosságra hozni nem akarnak, midőn például a fejedelem vagy egy kormányférfi jellemrajzát adják, mellékes és nem hivatalos befolyásokról tesznek jelentést stb., azt csupán a ministerhez írt magánlevélbe foglalják. Az ily bizodalmas tudósítás az illető ministernek tájékozására szolgál, de a parliament elébe nem terjesztetik.

Ezen levelezés, a mint az az angol országos levéltárban van, nem csupán Magyarország ügyeiről szól, hanem kisebb-nagyobb mértékben egész Európa ügyeit tárgyalja, és több mint száz folio-kötetbe foglalt okmányhalmazt képez, melyek ezen eseménydús korszak majdnem egész történetét magokban foglalják. De bármily érdekes is ezen egész gyűjtemény, az én czélom nem volt egyéb, mint belőle azt, a mi egyenesen Magyarországra s ügyeire vonatkozik, kivonni, a levelek többi részének elhagyásával. A kivonat szó tehát, mely ezen könyvben gyakran a levél homlokára van tűzve, azt jelenti, hogy az ily levélnek nem Magyarországra vonatkozó része elhagyatott; a magyar ügyeket bármi módon illető részek azonban mindenkor egész épségökben megtartattak.

...

Kelt Párisban, december 18. 1863
Simonyi Ernő