...

Tudvalevő, hogy a Herczeg Ferenc ősei Mária Terézia idejében kerültek Magyarországba, mint sziléziai német bevándorlók s német műveltségüket tudatosan ápolták nemzedékeken keresztül. A tősgyökeres magyar származás hiánya hellyel-közzel meg-megérzik, kivált eleinte, Herczeg művein mint fogyatkozás - néha azonban szinte úgy tűnik fel, mintha ezt a hiányt bizonyos tekintetben hasznosítani is tudná írónk. Minthogy nyelvünket s faji és nemzeti hagyományainkat nem vérszerinti örökségképen szívta magába, hanem érett ésszel s nagyrészt tudatos elmélyedéssel ismerte meg: ment tudott maradni a született magyarságnak egyik-másik olyan atavisztikus faji jellemvonásától, amelyek bizony immár jórégóta meglehetősen korszerűtlenekké váltak. A főváros vonzóereje Herczeg Ferencet is ellenállhatatlanul magához ragadta, de ő elfogulatlanabbul, tehát több megértéssel tudott hozzáfogni a világvárossá fejlődő Budapest megfigyeléséhez, mint a tősgyökeresebb magyar írók közül talán akármelyik. A magyar faj tétlen fatalizmusa nem nehezedett rá nyomasztó teherként, de az államalkotó magyar faj erényeinek és hibáinak ismerete már ott munkált a lelkében, mikor belesodródott a fővárosi élet tömkelegébe. E bonyolult társadalmi szervezet kóros kinövéseiről Herczeg Ferenc sem mondja, hogy azok egészségesek (sőt manapság épen ő a leghatásosabb szatirikus bírálójuk), de érezteti velünk, hogy ezek a kinövések is okszerű jelenségek. Herczeg művei jórészt e társadalmi tünetek költői eszközökkel adott diagnózisaként hatnak ránk s mint ilyenek, többnyire nemcsak hazai, hanem európai érdekűek is.

Jeles embereink közül ma kétszeres mértékben rászorulunk azokra, akik européerek, akik nemzetközi viszonylatokban is alkalmasak a nemzet képének viselésére. Tudjuk, hogy a közelmúltban pl. Eötvös Károly mily büszkén szokta hangoztatni az idegen modern nyelvekben való járatlanságát; még Mikszáth is azzal az érvvel védekezik a tót eredetére vonatkozó híresztelés ellen, hogy semmiféle eleven nyelvet nem tud a magyaron kívül. Ma nemzeti nyereség, ha a magyar tehetségek közvetetlen úton is hozzáférhetőkké válnak valami módon a nemzetközi érdeklődés számára... Mikszáth maga bevallja magáról: "Nem lelkesedem valami különösen a tengerért... Nekem nem anyám a tenger. Se szeretőm. Az én anyám a föld a fűveivel, virágaival, fáival": a palóc föld idilli csöndje. Ezt a nyilatkozatot Mikszáth épen Herczeg Ferenccel kapcsolatban, a kettőjük ízlése közötti különbség kiemelése végett tette, akkor, mikor Herczeg Szelek szárnyán című útirajza megjelent (1905). "Íme, az írói talentum is domínium már", állapítja meg Mikszáth. "Ép úgy a maga yachtján járja a tengeri utakat Herczeg, mint Jules Verne vagy Kipling..."

Igen, Herczeg szenvedélyes szeretettel járja a Földközi-tengert. Jól teszi. Mikor yachtjának megérkezését izgatottan várják a Herczeg-drámákat játszató olasz színházigazgatók és színházlátogatók, - a magyar író hírneve a nemzet számára is kamatozik. Kár, hogy a Herczeg Ferenc szerénysége a tengeri bolyongások alkalmával sem igen tűri a nemzetközi nyilvánosság rikító fényét, hanem sokkal többre becsüli ennél a merengő magány gyönyörűségeit s nincs kedve utánozni pl. a Nobel-díjas Rabindranat Tagore-t, aki exotikus hazájának messzeségéből is szükségesnek látja a nyugati világ középpontjaiban való személyes és nyilvános bemutatkozást...

Alábbi dolgozatunkban nem annyira az egyes regények, novellák, drámák érdekelnek bennünket, mint inkább Herczeg emberi és írói egyénisége, az a mód, ahogyan az élet jelenségeit tudomásul veszi s aztán számunkra újra megjeleníti.