---

Tartalom

Prológus
id. Rónaföldi Zoltán gondolatai
Az ország és az észak-magyarországi térség légvédelméről
Az amerikai 15. légi hadsereg (15. AAF)
A háború alakulása 1944 nyarától, ennek kihatásai az erdélyi és az Északkelet-magyarországi térségekre
Bánréve - Sajórecske 1944. október 21. A személyvonat megtámadása
A Bánrévét ért légitámadásokra tett újságírói megállapítások
Hazánk angol-amerikai bombázásának rövid áttekintése
1944. október 21. légi események. A témában folytatott kutatásaink, elemzéseink és azok eredményei.
1944. október 21. légi események. Bombázások e nap délelőttjén
1944. október 21. légi események. Vadászrepülőgépek támadásai e nap délelőttjén
1944. október 21. légi események. A nap délelőtti eseményeinek összerendezése időben
1944. október 21. légi események. Vadászrepülőgépek támadásai e nap délutánján
1944. október 21. légi események. Vadászrepülőgépek támadásai. Számvetés
1944. október 21. légi események. Váratlan eredmények és egy részmegoldás
A bánrévei támadás. A P-38 lehetséges típusai
A Lockheed repülőgépgyár
  Livingstone "Hall" Hibbard
  Willis Moore Hawkins
  Clarence Leonard "Kelly" Johnson
A Lockheed P-38 Lightning
  Legfontosabb változatai
  P-38 F
  P-38 G
  P-38 H
  P-38 J
  P-38 L
  Felderítő változatok
  A P-38 néhány típusának műszaki adatai
Akik ott lehettek a bánrévei alacsonytámadásánál
Kik lehettek még ott a bánrévei alacsonytámadásnál a 82. vadászosztályból?
Számvetés a kutatás alapján
Egy kis számolgatás...
Az alacsonytámadások "anatómiája". Fényképek a 305. vadászezred alakulatainak ilyen jellegű akcióiról
A Lockheed P-38 "Lightning" géphez kapcsolódó néhány, igen nevezetes esemény
In memoriam Maurice "Ole" Olson
Most pedig a meglepetés
1944. október 21. A délelőtti bombázások Nyugat-Magyarországon
1944. október 21. A délelőtti alacsonytámadások Északkelet-Magyarországon
1944. október 21. Délutáni alacsonytámadó feladatok a Dunántúlon
1944. október 21. A délelőtti "tervezett" bombázások Kelet-Magyarországon
Végső összegzés
A szerzők

---

Előszó

...

A II. világháború az ötödik évében jár és 1944-ben már messze nem olyan felállásban, mint azt a németek és a szövetségeseik - köztük hazánk - néhány évvel ezelőtt remélték. 1942-ben, miután az amerikaiak is beléptek a háborúba, jelentős bombázóerőt helyeztek át Angliába. Aztán ez a 8. légi hadsereg megkezdte Németország folyamatos bombázását nappal, míg a britek ugyanezt tették éjszaka. A szövetségesek 1942 novemberében partra szálltak észak Afrika nyugati részén, hogy kiűzzék az olasz és német seregeket, innen. Ez sikeres lett és itt olyan légi támaszpontokat tudtak létesíteni, ahonnan akár hazánk légterét is elérhették. Itt hozták létre a 15. amerikai légi hadsereget, amely oly sok szenvedést okozott hazánknak is.

1943 elejétől a szovjetek a teljes keleti fronton, kisebb, nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan támadtak és szorították vissza a tengelyhatalmak seregeit. A németek a vesztes kurszki csata után gyakorlatilag már csak lassítani tudták ellenfelüket, győzni azonban már képtelenek voltak.

A szövetségesek 1943 nyarán partra szálltak Szicíliában, majd Olaszországban. Hazánk ezzel egy teljesen hamis és illuzórikus elképzelést kezdett el dédelgetni, nevezetesen, hogy a brit és amerikai erők hamarabb elérik országunkat, mint a szovjetek. Ezzel együtt a szövetségesek, az eddig Afrika északi szegélyében levő repülőerőiket, Olaszország déli részére telepíthették. A hatósugár így jócskán megnőtt és már a Földközi tengert sem kellett átrepülniük, csak az Adriát.

1944 márciusában a németek megszállták hazánkat, ez után a szövetséges légierő most már itt is célpontokat keresett és könyörtelen bombázásokat hajtott végre.

1944 nyarán megtörtént a partraszállás Normandiában, amely a már így is kritikus helyzetben levő német erőket még inkább megosztotta.

1944. augusztusban Románia átállt a szovjetek oldalára, megnyitva ezzel a keleti front déli részét, amely kilátástalan helyzetet teremtett a Kárpátok előterében, Erdélyben, Kárpátalján harcoló német és a magyar csapatokra nézve. A Kárpátok, mint védvonal sajnos megkerülhetővé vált, így is lett.

Ekkorra már hazánk céltáblája a bombázásoknak, melyet a száz számra érkező szövetséges nehézbombázó alakulatok hajtottak végre. A háborúnak ebben a szakaszában a szövetségesek már rendelkeztek olyan nagy hatótávolságú vadászgépekkel is, amelyek hathatós védelmet tudtak nyújtani a tömegesen bevetett bombázóknak. A nagy bombázó kötelékeket szintén nagyszámú vadászgép védelmezte, amelyek jelentős túlerőben voltak a mieinkkel szemben. 1944 késő őszétől aztán ehhez a szovjetek és a románok is csatlakoztak, igaz ők nem stratégiai bombázásokat végeztek, hanem taktikai feladatokkal küldték harcba a repülő-erőiket. A román árulás miatt a szovjetek délről megkerülhették a Kápátokat és betörtek az Alföldre, ahol aztán nyomasztó élő és páncélos túlerővel felmorzsolták a védekezőket. Az alakulatok egy része az Északi Középhegység irányába húzódott vissza, itt próbáltak meg védekezni, de az itteni vasútvonalak és utak biztosították a visszavonulást és az ellátást is. Az ország számára most már világos, hogy az eddigi áldozatok hiába valóak, bár az erőfeszítések változatlanok. Sőt! Egyre fiatalabbakkal kell pótolni a veszteségeket, folyik tehát a haderő kiképzése újra és újra, megy a levente-kiképzés is, akik majd rövidesen fegyvert foghatnak.

Horthy Miklós kormányzó októberben kétségbeesett, ugyanakkor szánalmasan gyengén előkészített kiugrási kísérletet tesz a háborúból való kiválásra. Ezt a németek megakadályozzák és a nyilasok kerülnek hatalomra. Ezzel aztán minden remény elvész hazánk számára, hogy a háborút valamelyest könnyebben fejezhesse be.

Édesapám ekkor 1944-ben a miskolci gépipari középiskola diákja, 17 éves. A nyári gyakorlatot ebben az évben a MÁV bánrévei fűtőházában töltötte el. Ősszel azonban kiderült, hogy számára a tanév a miskolci iskolában, a háborús helyzet miatt, nem indulhat már el, ott egyelőre nem lesz tanítás. Ezen túl pedig a fiatalok munkájára már egyre nagyobb mértékben igényt tartanak a vállalatok és a különféle intézmények a háború miatt kiesett munkaerő pótlására. Tehát itt Bánrévén élte át ezeket az eseményeket, 1944-ben, sok más polgári személlyel, vasutasokkal, visszavonuló katonákkal együtt. A "Bánréve és a vasút" című munkánkban már érintettük ezeket az eseményeket, itt azonban számos egyéb részletre is kitérünk.

1944. október 21-én délelőtt ott volt azon a személyvonaton - mint vasutas gyakornok - amelyet Bánréve-Sajórecske térségében amerikai vadászgépek megtámadtak és szétlőttek. Tíz nappal később, október 31-én, átélte a bánrévei vasútállomás és a település szovjet bombázását is.

A történeteket édesapám megírta - az események 50. évfordulóján - és az megjelent az Északmagyarország 1994. november 17-i, csütörtöki számában. Ezután a lap egyik újságírója válaszcikket jelentetett meg, amelyben számos tényt kétségbe vont. Ez arra késztetett bennünket, hogy alaposan, részleteiben tekintsük át az eseményeket. Szakirodalmi, történeti munkák sokaságát vizsgáltuk meg. Úgy gondolom, hogy sikerült nagyon alaposan és körültekintően körbejárni az eseményeket, még így 70 év távlatából is. Nem vezetett bennünket indulat, részrehajlás, megpróbáltuk a lehető legtárgyilagosabban szemlélni a dolgokat.

Sajnos, apa - rövid, súlyos betegségben - 2009. szeptember elején elhunyt, így a közös munka befejezését nekem kellett elvégeznem. Ő volt, aki átélte, emlékeiben megőrizte, lejegyezte az eseményeket. Nekem a további kutatás, keresés és az egész történetnek keretekbe foglalása jutott.

A vizsgálódás során, ami gyakorlatilag - kisebb-nagyobb megszakításokkal - 1994-től folyt, sok mindent sikerült kiderítenünk. E könyvben olyan dolgokra, körülményekre is kitérünk, amely az értékelést megkönnyítheti, vagy egyéb értékes információkat szolgáltat.

Vegyük hát nagyító alá a történteket, a részleteket, a kétségbe vont témákat sorban, szisztematikusan!

---