---

Tartalom

Előszó

GYEREKKORI EMLÉKEK
Emlékeim a kisgyermekkorból
  Mondták nekem és rólam
  A katona szabadságra jött
  Hatékony gyógymód
  A bugylibicska
A tehénpásztor
  Tehenünk is lett
  A mostohaapa
  Elveszett a tehén
  Jobb emlékű esetek
A család dolgozó tagja
  A gyerek mint munkaerő
  Konfliktusok a mostohaapámmal
  Az erőszak erőszakot szült
Az általános iskolás
  "Vág az esze, mint a borotva"
  Az úttörőcsapatban
  A rosszemlékű testnevelés óra
  A rajzolás nehézségei
  Az orosz óra
  Pimasz vagányság
  A ballagás
A sorsdöntő nap
  A politika közbeszólt
  A felvételi vizsga
  Kalandos hazautazás

TANÍTÓKÉPZŐS KÜLÖNLEGES ESETEK
A méltányosság
  Tanítóképzős, vagyis prepa lettem
  Veszélybe került a folytatás
Amikor a tanár került szorult helyzetbe
Osztálytitkárként szóltam
Belesodródtam a történelembe
  Szavaltam a Nemzeti dalt
  Tüntetőkkel a közeli falvakban
  A tanítás szünetelt
  1956 karácsonya otthon
  A bizonytalanság és a konszolidáció hónapjai
  Akkor hittük, most már tudjuk
Ballagás a tanítóképzőben
Fél évszázaddal később

KURJANTÓI HISTÓRIÁK
Bemutatkozás az első munkahelyen
  Kinevezés Fülöpszállás Kurjantóba
  Gubacsi Lajos bácsi vizsgáztat
  A tanévkezdés
  Kurjantópuszta
A tanuló tanító
  Kezdő tanítói botlások
  Rendkívüli helyzet az iskolában
  A képesítő vizsga
  Zavarba hozó esetek
  Példák a sikeres alkalmakból

A népművelő ifjúsági vezető
  A népművelés formái a tanyaközpontban
  A helyi zenekar védelme
  Bálok az iskolában
  A művelődés, a mozgalmi élet sűrűjében
A TSZ szervezés szemlélője

A MOZGALMI ÉLET TÖRTÉNETEI
Az ifjúsági szövetség megyei kulturális felelőse
  A KISZ bizottságra kerültem
  Belepottyantam a sűrűjébe
  A verstudás hozadéka
  Az események pörögtek
  Felvételi vizsga az egyetemen
  Hajtottak a feladatok
A Kádár rendszer legdemokratikusabb szervezetének a Bács-Kiskun megyei vezetője
  A kinevezés körüli bonyodalmak
  Öntevékenység, önkormányzás az úttörőszervezetben
  Vezetési stílus, munkamódszer
Az úttörő kulturális rendezvények
  A vonat elment
  Fúvószenekarok
  A nagy találkozók
  Országos Úttörő Néptáncfesztivál Kalocsán
  Néhány gondolat az 1973-as Országos Úttörő Néptáncfesztivál emlékéhez
A sportélet emlékezetes sztorijai
  Óriási szerencse ért
  Az úttörő olimpiák
  Az agávé tüskéje
  Ügyesség vagy korrupció?
A táborozás felejthetetlen eseményei
  Megázott a menyasszonyjelölt
  Fegyelmező szerepben
  A Danuvia motor tréfái
  Bűnügy Balatonfenyvesen
  Nem a lélek szállt ki
  A táborépítés, csak azt tudnám feledni
  Az osloi pályaudvaron
  A táborvezető szőlőt kapál
Búcsú az úttörővezetéstől
  Az úttörőmozgalomhoz hű maradtam

EGYETEMI, FŐISKOLAI ESEMÉNYEK
Egész életemben tanultam...
  KISZ iskola
  A József Attila Tudományegyetemen
  Az ELTE filozófia szak és a doktori cselekmény
  A tudományos fokozat nem jött össze
  Angolt tanultam, angol nyelvet is tanítottam
  Nyelviskolák menedzselése
  Management Development oklevél Angliából
  Az utolsó tanfolyamok
...és tanítottam
  A filozófiát oktattam
  Az Ady vetélkedő
  A jótékony konspiráció
  A gyakorlatot zavaró hallgató
  Szélmalomharc a csalókkal, puskázókkal
  "Szigorú de igazságos"
  Kitérés a korrupciós kísérletek elől
  A pártoktatásban is hű maradtam magamhoz
  A hozzám hasonlók között még népszerű is voltam
A párt renitens tagja
  Városi művelődésügyi osztályvezetőnek szemeltek ki
  Konfliktusok sora a főiskolán
  Fegyelmi eljárás alá vontak és megbüntettek
  A pártéletben visszafogtam magam
  A magyar-román barátság döbbenetes esete
  Többé nem léptem be pártba
A Ságvári Endre kollégium igazgatója
  Kínos helyzetbe hoztam magam
  Nyugat-európai körúton
  Orosz katonák a lánykollégiumban
  A kollégiumi szarka
  A szülői szeretet másik véglete
  Kollégámat kellett elmarasztalnom
  A kollégiumi mozgalom
Jelzett a test a mentális énnek
  A stressz
  Vastagbélrák
  A prosztata műtét
  Fontos tanulságok
A változó változtató
  Tanszékvezető lettem
  Tananyag Finnországból
  A menedzsment tantárgy és a műszaki menedzser szak
  Az Önmenedzselés mint tantárgy
  NEBSM centrum a főiskolán
  Átadtam a tanszékvezetést
  A svájci-amerikai professzor második vendégszereplése
  Beosztottként a nyugdíjba vonulásig
  Tanulságok

TEVÉKENY NYUGDÍJAS ÉVEK
  A disszidens osztálytárs
  Rendhagyó öregdiák találkozó a tanítóképzőben
  Kapcsolat a szülőfaluval
  Új hobbi alakult

A MAGÁNÉLET KRÓNIKÁJA
Bevezetés
"A lányok, a lányok..."
  Ismerkedésem a nemiséggel
  Diákszerelmek
  Véletlen találkozás
  Vőlegény helyettes szerepben
  A kurjantói lány
  "Memini tui, memento mei"
  Válsághelyzet
  Készülés a közös életre
Az életfeltételek alakulása
  Albérletben
  Lakáshoz jutottunk
  "Mohamed megy a hegyhez"
  A fűtéskorszerűsítés
  Az aljzatbeton felújítása
  A helyzet tovább javult
  Vezetékes földgáz
  Tovább nő az életszínvonal
  A papa elment
  Kereset és nyugdíjak
  A szakemberekkel kapcsolatos tapasztalatok
  Szerencsésnek érezhettük magunkat
A családi élet eseményeiből
  Első generációs értelmiségiek
  A két gyerek, Éva és István nevelése
  Gyakorlati képzés Nyugat-Németországban
  A "családi kör"
  Nagyszülői szerepben
  Nóra
  Réka
  Gergely
  Soma
  Richi, akivel egymáshoz sodort bennünket az élet
  Dédunokák
  Következtetések
  Amit tudatosan kihagytam
  Összegzés
Barátok között
  Ifjú haverok
  Kollégákból barátok
  Kollégák és igaz barátok
  Barátok külföldön
  A háború után 30 évvel

ZÁRSZÓ HELYETT
Világnézettől az életfilozófiáig (Kritikus önjellemzés)
  A világnézetem alakulása
  Az életelveimről

Mellékletek

---

Előszó

Milyen külső és belső indítékok vezettek oda, hogy elkezdtem írni az életem során velem történteket? Egykori tanítóképzős osztálytársam, későbbi barátom, aki 1957. február 1-jén elindulva Svédországba disszidált, leírta regényesnek is nevezhető életének történetét svédül, amit rábeszélésemre és lektori segítségemmel magyarra is lefordított, és 2012-ben magyarul is megjelentetett. Baráti beszélgetéseink során egyre nagyobb meggyőződéssel noszogatott, hogy én se vigyem a krematóriumba élettörténetemet, főleg ne annak a tanulságait. Ám ez még kevés volt az elinduláshoz.

Történt azonban, hogy egyetemista unokám egyik dolgozatához engem választott interjúalanynak, mert tudta, hogy ötven tanév után nemrég mentem végleg nyugdíjba, és nemcsak hosszú, de tartalmas is az életút, amely mögöttem áll. Elkészült A jó "Pap" is holtig tanul című interjú, amelyet így összegzett: "...amit én a legfontosabbnak tartok, ...hogy a legjobb olyan emberektől tanulni, akik folyamatosan képezik magukat. Vannak céljaik, és az élet több területén szerzett tapasztalataikat igyekeznek átadni a diákjaiknak. Tulajdonképpen nem is lépcsőn való menetelésnek mondanám azt, amin lépdel a jó pedagógus, hanem inkább arról az építkezésről van szó, ami során létrejön maga a lépcső."

Az interjút másik két unokám is elolvasta, és rácsodálkozásukból kiderült, hogy valójában nagyon keveset tudnak nagyszüleik múltjáról, érdeklődő kérdéseikből pedig az, hogy a gyökereik egyáltalán nem közömbösek számukra. A biztatásuknak, hogy "papa, ennél többet is le kellene az életedről írni", már nehéz lett volna ellenállni. Ez a könyv tehát azzal a szándékkal született, hogy majd megmarad a család leszármazottjai és a barátok számára, és amikor kedvet kapnak hozzá, beleolvasgathatnak.

Öt évvel később gondoltam azt, hogy kihagyva a széleskörű publikálásra nem való, az engem személyesen nem ismerők érdeklődését vélhetően fel nem keltő részeket, a könyvet felteszem az OSZK-MEK-re, hogy mások, a későbbi nemzedékek számára is elérhető legyen.

A következő oldalakon egy 80 évet megélt, idős ember tekint vissza az életére, a múltjára. Megelevenedik emlékeiben egy kisfiú, aztán a tehénpásztor, az iskolás gyerek, majd a tanítóképzős diák. A fiatal kurjantói tanító, az úttörő megyei titkár, az egyetemista, a főiskolai oktató... és a családi élet következnek sorban. Én azokról írok, akik azokban az időkben voltam. "Nem az vagyok, ki voltam egykor..." (Arany). A kronológiai sorrendben leírt részek után az akkori ÉN elérkezik egy önkritikus jellemzésben összegzett mai önmagához. Azt szerettem volna elérni, hogy az olvasó a korábbi énjeimből tudja meg, hogy milyen voltam, a zárszónak szánt jellemzésből pedig azt, hogy mivé lettem.

Tudatában vagyok, hogy a visszaemlékezések szubjektívek. Minden memoár lényege, hogy a mai tudatunkkal, szocializáltságunk, műveltségünk, elkötelezettségeink mai állapotával idézzük fel a velünk régebben történteket, emlékezünk vissza az átélt vagy régen hallott eseményekre. Az emlékképek fakultak, részletek hiányoznak belőlük, a múltat szebbnek vagy sötétebbnek láthatjuk most. Ez erre a könyvre is abszolút igaz.

Nem érzelmektől fűtött, szubjektív önvallomást akartam írni, hanem inkább tárgyilagos, objektivitásra törekvő, igaz történetek sorát, amelyekbe helyenként még az elemző, tudományos vonások is belopódznak. Kerülni szerettem volna, hogy az írás magamutogatássá, öndicséretté silányuljon. Helyette saját életem tükrében kor- és kórképeket kívántam vázolni magáról a társadalomról is, amelyben éltem.

---