A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, sem a hétfejű sárkányt. Egyszerűen, nincsen szavuk rá. Több országban a gyerekek számára készült mesekönyvek írói a magyar népmesékből indulnak ki.

Nem lehet annyira véletlen ezért a magyar mesélőkedv!

Horváth László tud mesélni! Bebizonyította ezt már A királylány kertje és A Házi Bölcs című regényeivel.

Az angyali nagyi, Horváth László harmadik könyve nem szakít - de ne is szakítson! - az általunk megszokott "Horváth László-i" hagyományokkal. Ez is egy mesélőkedvű ember regénye, bár a legkevésbé meseregény. Inkább álomregény, vagy vágyregény egy mindenki által vágyott segítőről. Mert ki nem gondolkodott már el azon, hogy milyen jó is lenne nekünk egy segítő, aki mindig önzetlenül segít, ha baj van. Horváth Lászlónál ez az "angyali nagyi", aki egy parkbéli angyalszobortól kér maga is segítséget. Mert talán még egy angyali nagyinak is kell néha segítség!

Az idős néni, az angyali nagyi így szólt a szobor-angyalkához: "Szervusz, Angyalka! Látod, ahogy ígértem, eljöttem hozzád. Tudod, az otthoni dolgaim rendben vannak, hisz nincs, aki rendetlenséget csinálna. Egyedül élek. Annak is nagyon örülök, hogy beszélhetek valakivel, aki meghallgat. Ezért vagyok itt. Mert az angyalkák azért vannak, hogy meghallgassák azt, aki szól hozzájuk."

Egy magányos, idős ember szavai ezek, akiben pedig él a tettvágy, és aki nagyon oda tud figyelni másokra. Az Angyalka, a szobor pedig programot ad neki: aki azt akarja, hogy odafigyeljenek rá, az figyeljen másokra, aki pedig segítséget vár másoktól, az önmaga is legyen képes és kész segíteni.

Itt, az elején az író máris megfogalmazza írása lényegét, ami pedig nem más, mint az egymásra való figyelés, méghozzá pozitív odafigyelés. Manapság ez annyira kikopott a köztudatból, hogy tényleg jó lenne mindenkinek egy angyali nagyi otthonra, aki odafigyel másokra, és akihez figyelemért, törődésért és segítségért lehet fordulni.

A történetben szerepelnek a nagyi unokái is, akik középiskolai diákok. Annyi bugyuta, sőt, felelőtlenségre csábító nyugati diákfilmet láthattunk és fogunk is még látni, hogy jó, ha a régi értékek egy könyvben felszínre kerülnek. Ahogyan az író fogalmaz, a fiatalok "szívesen beszélnének és hallgatnának olyan felnőttre, aki közel állnak hozzájuk, de nem az apjuk vagy az anyjuk. A szülőknek nem mondanak el mindent a gyerekek. Pedig kellene, mert minden gyerek hajlamos a könnyelműségre. A serdülő lányok, a kamaszodó fiúk mind-mind egy-egy meggondolatlanság. Elég egy gyerekcsíny a táborban, vagy egy rosszindulatú barátnő a középiskolában, és már nyakig is vannak a bajban."

Ráadásul, ahogyan maga az Angyalka mondja: "a felnőttek világa sem egy tisztaságmintakép".

Ugyanis az angyali nagyi családjában is bőven vannak bajok és kérdések - kétségek. Félrelépés, vagy félrelépésre utaló jelek, úgy az idős hölgy fia, mint a menye esetében, továbbá állandó aggódást jelentenek a bakfislány "dübörgő hormonjai", vagy éppen a kamasz unoka "több, mint érdekes viselkedése". Ezért az angyali nagyi, akárcsak a jótét szellem, amely nem akar zavarni, csak éppen segíteni, szerettei életébe épül és segít, de úgy, hogy azok ne tudjanak róla.

Hogy mindezt hogyan teszi? Na, erről szól a regény!

Egy angyali nagyiról - nem csak jelenbeli vagy jövendő angyali nagyiknak, hanem mindannyiunknak!

Hogy miért?

Hogy tanuljunk: élni így is lehet, élni így érdemes! Egymásra odafigyelve, egymásnak segítve...

Jó olvasást kíván a kiadó vezetője:
Petrusák János