---

Tartalom

E megsuvadt és vízmosásos...
A XXI. század költői
Hazai napok
Káré Magdolna és a Czeizel-képlet

A SÁR ILLATA
Bazalt
Jöjjön csak a gond
A hangszer-asszony
Föld voltam még
E könnyű rózsa
Szálló kémények, vadlibák
Mandulás vers
A bokor a kertben
Árnyékok mögött
Formáért sóvárgó
Fény és illat

SZANYIN TÁSKÁJA
Szanyin belépője
Kádergyár
Szanyin mint igazgató
Szanyin kilépője

MIKOR A SZAVAK SÚLYOSAK
Ennyit élt
A muskátli, a luftballon
Istent okádó
A lélek és a marhacsont
Sólyommadárka

IDÉZŐ
Vigyáznám arcod
Dalocska
A vártemplomban
Az első szakítás
Évődések
A második szakítás
Kései szólítás
A kedvesem sötétbe' járt...
Búcsúztató
Olvasmány emléke
Őszi forduló

VIRÁGÓRA
Anekdoták:
  A rúzsos szájú kalauznők
  A festő nőkalandjai
  Konczek szerkesztő úr
  A park pirosa
Úgy találok rád is
Virágóra

A DUNAPARTON
A lány telefonált
Hess innen!
Megfagyott óriáskő
Ugyanolyan
Terjedelmes idők
Nyugodtan félreérti
A fájdalmat a földből

AZT MONDTÁK, ÖLJEM MEG A KUTYÁT

RÉNSZARVAS FIA VERSEI (KORJAG VERSEK)
Csillant a bokron...
A messzi-messzi erdők...
Lagon szerette...
Amikor ősszel...
Korjag menyasszony dalolja
Megyek, megyek a tugla lábnyomában

A LATIN SZERETŐK
Öle elé egy könnyű plédet...
Nem fogsz visszaölelni...
Őszinte szeretőm
Cicizni, cicerészni...
Áldott legyen...
A virágidomú asszonynak
A szerelem, a gyöngyös...
Szerelmem, te, halálom, te...

HARANGSZÓ
Szinte
Még
Itteni
Csak
A medvelány éneke
Medveének
Lehet

MAGYAR KERESZT
A levélvárónak
A férfi néha asszonyától
Szél fúj. És nap süt
Az a szörnyű
Himnusz
Legyen

---

Fülszöveg

"...az ember kutat ás, / arcán a tenger csillan át" - írja kötetében Konczek József. Ez a gondolat a legújabb technika évezredének kezdetén a hagyomány világában élő emberre tekint, s azzal a hittel, hogy van ígéret a távoli meghódítására a megszokott tettekben is.

Szellemünk tevékenysége - a "kút-arc-tenger" jelképbe foglalva a haza adta életlehetőségek egyéni megélése, egy negyven éve publikáló író életének következetes végiggondolása. A kötet verseinek más része a "déli háború" máig sem csillapodott sokkoló hatását szenvedi, összekötve a nagybáty halálának még régebbi tragikus élményével.

Mélyen megélt versek ezek, drámai erejük gyakran éppen a látszólagos könnyedségben bontakozik ki. A formáért, az örömért sóvárognak, az örömért, amely beteljesülése előtt ugyanolyan arc nélküli, mint az ősi willendorfi Vénusz asszonyka szobra, a kőkorszaki ember védő istennője.

---