---

Tartalom

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
BEVEZETŐ
  Magyarország a 20. században
  Az Orbán-rendszer sajátosságai
KULTÚRPOLITIKA
SZIMBOLIKUS POLITIKA
  Szimbolikus politika és propaganda
  Köztér és szimbolikus politika
AZ EGYHÁZAK ÉS A KULTÚRA
OKTATÁS
  Közoktatás
  Felsőoktatás
  Central European University
TUDOMÁNY
  Magyar Tudományos Akadémia
  Történettudomány és emlékezetpolitika
MŰVÉSZET
  Magyar Művészeti Akadémia
  Nemzeti Kulturális Alap
  Színházművészet
  Zeneművészet
  Irodalom
  Képzőművészet
  Filmművészet és filmipar
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
  Múzeumok és közgyűjtemények
  Műemlékvédelem
MÉDIAPOLITIKA
KONKLÚZIÓ
UTÓHANG
KÖZREMŰKÖDŐK

---

Utószó

A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média magyarországi leépítését bemutató jelentésünk törzsanyaga 2019 őszére készült el, a szerkesztést október 31-én zártuk le. Azonban a 2019-es év utolsó két hónapja sem telt el események nélkül: a kormány novemberben és decemberben tovább folytatta az állami ellenőrzés kiterjesztésére irányuló politikáját. A módszerek nem változtak: először radikálisan központosító, jogfosztó intézkedések hírét szivárogtatják ki, majd a tiltakozás mértékének függvényében némileg enyhítik a jogszabályokat, amelyek azonban a korábbi állapotokhoz képest mindig rosszabb helyzetet eredményeznek.

2019. november 21-én jelent meg a Magyar Közlönyben a nyáron elfogadott köznevelési törvény végrehajtási rendelete, amely megszüntette a gyerekek egyéni iskolaérettségéhez alkalmazkodó korábbi rugalmas iskolakezdési rendszert, és előírta, hogy 2020-tól minden hatéves gyereket kötelezően be kell iskolázni. Míg korábban az óvodapedagógusok és a szülők döntöttek arról, hogy a gyerek mehet-e már iskolába, az új törvény központosította az iskolaérettség megítélését. A rendelkezés ellen petícióban tiltakoztak pszichológusok, szülők és a szakmai szervezetek is. Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, és a jogbiztonságra, illetve a gyermekek jogainak védelmére hivatkozva kérte a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását az EMMI-től. A szabályozás érdemben nem változott, az Országgyűlés a tankötelezettség alóli felmentési kérelem beadási határidejét mindössze 2 héttel meghosszabbította.

A november 28-án érvénybe lépett új szakképzési törvény 32 ezer oktatót zárt ki a közoktatás egységes rendszeréből azáltal, hogy megvonta tőlük az állami közalkalmazott státuszt. A szakoktatóktól elvett közalkalmazotti biztonságot a kormány béremeléssel igyekszik kompenzálni. Az érintetteket ezúttal sem hallgatták meg előzetesen, "konzultációra" csak azután adtak módot, hogy a törvényt már a parlament elé terjesztették. November végén és december elején a szakszervezetek, a diákok és a szülők több tüntetésen tiltakoztak "többek között az alacsony tanári bérek, a pedagógusok és a diákok munkaterhei, a hatévesen kötelező beiskolázás és a szakoktatók státuszának változása miatt."

2019. október 13-án az önkormányzati választásokon országszerte előretört az ellenzék és Budapest élére ellenzéki főpolgármester került. Az Orbán-kormány a súlyos vereségből azt a következtetést vonta le, hogy még jobban le kell sújtania a nagyrészt Budapesten koncentrálódó független értelmiségi műhelyekre. Az egyik legjobb budapesti művészszínházban történt szexuális zaklatási ügyet használta fel ürügyként arra, hogy újabb csapást mérjen a művészi autonómiára.

December elején szivárogtatták ki a kulturális intézményekre vonatkozó törvényeket módosító "salátatörvény" tervezetét, ami nagy felháborodást keltett elsősorban a színházi szakma és a közönség berkeiben. A törvényjavaslat "gyakorlatilag megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alapot, az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezését miniszteri egyetértéshez kötötte volna, és megszüntette volna a független színházak működési támogatását." A heves tiltakozás következtében a jogszabályból kihúzták a legvitatottabb elemeket, de a gyorsított eljárásban, december 11-én elfogadott törvényben bőven maradtak még a kulturális szférát fenyegető intézkedések.

A törvény a "nemzeti kultúra erősítését" tűzi ki célul. A nemzeti kultúra a törvény értelmezésében "a nemzeti identitás fennmaradásának letéteményese, amely a hagyományok, a kulturális szimbólumok és a közös emlékezet eszközeivel a nemzet megmaradását, jólétét és gyarapodását szolgálja." Ez a megfogalmazás egy elavult, 19. századi kultúrafelfogás és egy modern, instrumentális politika korlátoltságát ötvözi. A jogszabály "a nemzeti kultúra erősítése érdekében meghatározza a kultúrstratégiai intézmények", vagyis a kormány által kiemelten kezelt, privilegizált kulturális intézmények körét, amelyekkel öt éves időtartamra egyedi finanszírozási megállapodást köt. Ezen intézmények - kivétel nélkül kormányhű - vezetői, valamint az MMA elnöke alkotja majd az ún. Nemzeti Kulturális Tanácsot, amely a kormány kulturális stratégiájának kidolgozásában fog - egyelőre homályosan meghatározott - szerepet kapni. Az EMMI, az NKA és az MMA mellett felbukkanó új testület belépésével az eddiginél is áttekinthetetlenebbé és kiszámíthatatlanabbá válik a kulturális terület szakpolitikai irányítása, nem beszélve a súlyos összeférhetetlenségi problémákról.

Az önkormányzati fenntartású színházak számára komoly fenyegetést jelent, hogy az állam a továbbiakban csak akkor biztosítja számukra a működési támogatást, ha az önkormányzatok az államtól a közös működtetést külön kérvényezik, és arról a kormány pozitív döntést hoz. Ebben az esetben az önkormányzat és az állam között egyedi megállapodás rögzíti a közös működtetés szabályait, a finanszírozás megosztását és a vezetői kinevezés módját.

A törvény rendelkezik a műemléki védettséget élvező ingatlanokkal kapcsolatos beruházások, felújítási és karbantartási költségek újabb - a társasági adót érintő - adókedvezményeiről is. A kedvezményezettek köréből tehát kimaradnak a magánemberek, így például a városképek szempontjából nagyon jelentős, védett társasházak is. A kedvezményezett cégek nevén lévő ingatlanok közé számítanak viszont többek között azok a kastélyok, amelyeknek birtokosai, felújítói és üzemeltetői, többek közt a miniszterelnök családtagjai és az állami közbeszerzéseken meggazdagodott oligarchák már eddig is busás adókedvezményekben részesültek.

Ugyancsak december elején robbant az a hír, hogy a kormány a könyvkiadást is állami ellenőrzés alá akarja vonni. Az Országos Széchényi Könyvtár - amelyet néhány hónapja miniszteri biztosként a már említett magát "megveszekedett orbánistának" nevező Demeter Szilárd felügyel - a kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról szóló útmutatójából az derült ki, hogy a kiadóknak olyan adatokat is kell majd szolgáltatniuk, amelyek kiadása üzleti titkot sért vagy az adatkezelési törvénybe ütközik.

2019 végén több fordulatot vett a Nemzeti Alaptanterv (NAT) évek óta húzódó átdolgozásának ügye. Az előzményekhez tartozik, hogy 2018-ban egy szakértő bizottság közzétett egy új NAT-tervezetet, amelyet ugyan sokan vitattak, de a 2012-es NAT-nál korszerűbbnek tartották. A készülő tanterv azonban a kormány számára vélhetően nem volt elég keresztény, hazafias és nemzeti, ezért az EMMI vezetője egy szélsőjobboldali irodalomtörténészt, Takaró Mihályt bízta meg a NAT átdolgozásával. Tiltakozásképpen a magyar nyelv és irodalom tárgy tantervén dolgozó hat szakember kilépett az előkészítő munkát végző csoportból.

December 19-én a miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte, hogy nem adnak ki új nemzeti alaptantervet. A bejelentés által kiváltott bírálatokat követően az EMMI cáfolta a minisztert. Közleményük szerint 2020-ban a NAT új változata lép majd életbe, amelyben olyan lényeges koncepcionális változások lesznek, amelyek "minden korábbinál modernebb, korszerűbb kerettantervek elkészítését" is lehetővé teszik majd.

December közepén a kormány saját szabályait megsértve osztotta el az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására szánt milliárdokat. A pályázatot a tao megszűnésének kompenzálására írták ki, ezért csak olyan szervezetek indulhattak volna, akik korábban már kaptak tao-támogatást. Valójában a nyertesek között egy sor olyan szervezet és magánszemély szerepel, akik nem felelnek meg sem ennek, sem más pályázati feltételnek, és eddig semmi közük nem volt az előadó-művészethez. A teljesen átláthatatlan és önkényes elosztás következtében a valódi előadóművészet helyzete még bizonytalanabbá és kiszámíthatatlanabbá vált.

Mindez azt mutatja, hogy a magyar kormány lankadatlanul folytatja a kulturális autonómiák és a kulturális sokszínűség felszámolását, az anyagi források kisajátítását, a független értelmiség kiszorítását. Magyarország, pontosabban a magyar miniszterelnök és kormánya nemcsak hátat fordított Európának, de egyre gyorsabb léptekkel menetel az európai értékekkel ellentétes irányba.

---