Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

10 éves a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet

TARTALOM, BEVEZETŐ


Tartalom


TÍZÉVES A KÁRPÁTALJAI MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET
A KMMI KIVONATOS KRÓNIKÁJA 2008–2018 KÖZÖTT
KMMI-DÍJAK, ELISMERÉSEK
MEGJELENT KMMI–FÜZETEK
PARTNEREINK
RÓLUNK



Bevezető

A Beregszász székhelyű Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet több mint tíz évvel ezelőtti létrehozása azoknak az új igényeknek a jelentkezését jelezte, amelyek a kárpátaljai magyar szellemi élet teljessé tételét szorgalmazták, s új értéket jelentettek a szellemiség alakulásában és autonómmá válásában. A teljesség igényével jelölhetjük meg azt az új minőséget, amelynek célja a kárpátaljai magyar nemzeti közösséget már átfogó, a legtöbb esetben mozgalmi jellegű kulturális szerveződésekkel és ernyőszervezeteikkel közösen a kultúra és a tudományosság minden olyan területén, ahol önálló kisebbségi intézmények nem hozhatók létre (könyvtárak, múzeumok, levéltárak, műemlékvédelem), felvállalni ennek a munkának az irányítását, segítését az egész régióra kiterjedő közművelődési tanácsadással és szolgáltatásrendszerrel.

Intézetünk igen széles palettán van jelen a kárpátaljai magyar közéletben, kiegyensúlyozott és független kultúrpolitikája révén sikerült egy olyan alkotói műhelyt létrehozni, amely a régió közéletének legjobbjait tömöríti. Tevékenységünket az alapító okiratban megfogalmazott célok megvalósítására irányítjuk.

...


×