...

Az ezer leányfej egy vidéki polgári leányiskolában csintalankodik, az egyetlen férfi-tanár nagy lelki zavarára. A tanár úr nagyon szerény, nagyon félénk, nagyon élhetetlen fiatalember, minden idegszála megtelik azzal az észrevehetetlen fluidummal, melyet ez a sok fiatal nőszemély áraszt, velük érez minden bajukban, de mint afféle öntudatlanul élő, akarattalan ember, igájába kerül a vénülő, roszindulatú, de erős igazgatónőnek, a ki el is veteti magát vele. A házasság nagy boldogtalanságot, sok titkos lázadozást, sok megalázkodást, testi-lelki rabságot hoz a tanárra, míg egy volt tanítványa, tiszta, erőslelkű, bátor, nemes, szép asszony, ki rövid házasságában megcsalódott s tulajdonképen mindig is a tanárt szerette, meg nem szabadítja. A fiatal férj otthagyja feleségét, az igazgatónőt, a kisvárost, szenvedései színhelyét és a volt tanítványnyal, leendő új feleségével elmegy Pestre.

A regény, ha merőben a szórakozásból olvasó publikum szempontjából nézzük, kellemes, érdekes olvasmány, van benne humor és melegség, története fordulatos, sok kedves motívuma vonzóvá teszi. Irodalmi szempontból, psychológiájának és környezet-rajzának bizonytalanságai mellett is meglep az a biztonság, melylyel tárgyának lényegét, a fiatal tanár alakját megkonczipiálja. Egy sajátságos, de gyakran előforduló embertípust rajzol ebben az alakban: a gyámoltalan embert, a ki csak úgy lebeg a világban, nem érzi a maga személyének súlyát, fogalma sincs arról a hatásról, melyet másokra tett, arról a helyről, melyet a világban elfoglal, nem tud tudatos viszonyba jutni környezetével, vak ember módjára csak önmagába néz, ezért teljesen önmagába is esik, nem képes környezetével szemben önálló cselekvésre, mindig mást tesz, mint a mit szeretne, mert mindig azt teszi - saját belső természete ellenére - a mit mások gondolnak és akarnak, mindig erősebb akaratok, önmagánál biztosabb föllépésű emberek szuggesztiója alatt áll. Ezt a psychológiai habitust nagyon jól megérezte az író s ez ad értéket és érdekességet regényének.

Forrás: Vasárnapi Ujság 1913. 3. sz.