---

Tartalom

Bevezetés, irta Erdélyi Pál.

Szívemnek tárházából
Gyenge rózsa
Óh kedves filemülécske
Menj el madár, menj el
Jó napot szívem
Áll előttem egy
Ám úgy légyen, mint
Piros hajnalkorban
Csalárd most ez
Látom az időnek
Az én árva fejem
Óh hitető, álnok
Bárcsak éjjel
Jaj ki keservesen
Jaj mely szerencsétlen
Ez irásom jutand
Szomorú már nékem
Szomorúság után
Térj meg bújdosásaidból
Siralmas volt nékem
Nimród ágyékából
Székelyföld, mindig
Magyarország romlása
Óh keserves gyászban
Pilises fejeknek
Sok embereket már
Nincsen az ég alatt
Te vagy a legény
Uram Jézus Krisztus
Ha az első lóra
Árván maradt
Óh Sion leánya
Bújdosásra juta
Panaszolkodhatunk
Tengereken úszkáló
Óh te mindenható
Botlasz vérszopó
Nem régenten vala
Keményétett ingű
Végső szómat
Ki ne panaszolkodnék
Hajnali csillagom
Óh hamar elmúló
Parnasszus hegyein
Hallottad-e hírét
Most jöttem Erdélyből I. II.
Egy bújdosó szegény
Bújdosik, bújdosik
Patyolat a kurucz
Gondviselő édes
Bánátimnak örvényében
Mit búsulsz Kenyeres
Példabeszédekben azt
Szerencsét próbáltam
Óh gyönyörű, tavaszidő
Reménység az embert
Ideje bújdosásomnak
Szegény legény dolga
Életemnek, víg
Panaszim árjával
Óh szegény magyarság
Jaj végső romlásra
Siralmas hattyú
Zokogó sírással
Isten hozzád szajkócskám
Eredj, menj el tőlem
Állhatatlan voltát
Vigasztalj meg kegyes
Lehet-e Istenem
Egy szegény legény volt
Fölséges nagy Isten
Emlékezem szegény
Szörnyű veszedelem
Siralmas lőn dolga
Vígságnak töretik
Elbocsátá Ricsány
Óh felséges Isten
Mindenkoron romol
Csinom Palkó
Nosza hajdú, firge
Dicsértessél tőlünk
Sebes víz a Garam
Ritkán kellő, híves
Ne higyj magyar
Mikor virrad megint
Sárvár alatt sűrű
Szaladj kurucz, jő a
Musztafa, Karafa
Nagy Bercsényi Miklós
Bezerédj elvesztette
Boldogtalan fejem
Mulnak esztendeim
Török bársony süvegem
A kölesdi harczon
Német sas vert fészket
Fölséges Istentűl
Hol vagy te most
Vitézlő fiaknak
Kuruczok, kuruczok
Menybéli nagy Isten
Kuruczoknak kedves
Nincs böcsületi a
Hallgassátok meg
Édes hazám szánjad
Őszi harmat után
Győzhetetlen én
Kiállott Rákóczi
Elbúcsúzom országomtól
Megjártam a hadak
Elbújdosom országomból
Sem apám, sem anyám
Vajha kimondhatnám
Menj el édes fecském
Ritka dolog látom
Boldogtalan sorsa
Homályban borultak
Jaj szomorúsággal
Sirva írt levelem
El kell mennem
Sok búkat árasztott
Lakunk partján
Óh én árva
Rákóczi, Bercsényi
Jaj régi szép

Jegyzetek
Ének-szerzők névsora
A bekezdő verssorok mutatója

---

Bevezetés

A "kurucz-költészet" emlékeinek válogatott gyűjteményét foglalja magában a Magyar Remekirók e kötete. Talán nem kell magyarázni, hogy a XVII. és XVIII. századok találkozására eső és virágzó nemzeti költészet méltán foglalt helyet ebben a vállalatban. A "kurucz-költészet" irodalmunk történetében s a nagy közönség előtt egyaránt elismerésben részesült, melyet mi sem mutat inkább, mint az a tény, hogy az szinte magában álló és külön élő költészet szinében tünik föl.

Ugy látszik, hogy a neve mindent meghatároz és hogy a helye le van foglalva az irodalomtörténetben; mert a közönséges fölfogásban is önállóságra tett szert s az irodalom történetében is élesen meg van kölönböztetve. Mintha ilyenképpen önálló költői iránynyá alakult volna, stilusában kiváltságos, fogalmában műfaji jellegre emelkedett volna. A mi természetesnek is látszik. Az irodalomban meglepetés gyanánt jelent meg s minden izében s minden külső körülménye alapján sajátos jelenségül mutatkozott be. E költészetnek erős, nemzeti érzése, gazdag és szabadon alakuló formai készsége van; szenvedélye és lobogása szivünket fogja meg, pompás és szines nyelve és kitűnő ritmusa gyönyörködtet. Irodalmi emléke a független és szabad, bár szorongó, nemzeti önállóságnak, politikai hagyományaiban csak olyan mélyen meghat, mint költői szépségeivel. A dicsőségesen felragyogó és szomorúságban elhanyatló szabadságnak újongása és keserűsége, dicsősége és bánata zendül meg benne, a kurucz-világnak magyar lelke és hangja él és csendül meg általa. Hősei, a kikről éneket mond, hires kuruczok; írói, a kiknek ajakán megzendült, vitézek, bújdosók, hajdúk, a nemzeti szabadság védői; s az a nagy küzdelem, a melyet minden mozzanatában végig kisér; megénekel és megsirat, a szabadságnak tüneményes védelmezése. A ki az irodalomban bemutatta s a ki legtöbb emlékét fölfedezte: Thaly Kálmán, a kurucz-kornak fáradhatatlan búvára. Thököly és Rákóczi állanak e költészet előterében, ez a költészet dicsőségüket és nevüket őrzi. Irodalmi ujjászületésével majdnem egy időben föltámadt a muzsikája is, a Rákóczi nóta dallama és hangszere: a török síp vagy magyar tárogató.

Ime a "kurucz költészet" a maga teljességében, a mint egy politikai eseménynek irodalmi emlékéül megmaradt, a mint a benne rejlő politikai eszmény hatalmával irodalmi jelentőségét túlszárnyalja és irodalom-történeti fölfogását történeti szempontjaival és politikai irányzatosságával befolyásolja és számára kivételes helyet is biztosít. S mert a benne rejlő politikai gondolat s az általa őrzött történet egyképpen szolgálják a magyar nemzet szabadságkultuszát s mert a benne élő költőiség s az általa élő költészet egyképpen szólnak a magyarsághoz: a "kurucz-költészet" lassan, de annál határozottabban alakult ki irodalmunkban sajátos és önálló költői korszakul vagy irányul s mind mélyebben vert gyökeret a köztudatban az a fölfogás, hogy az valami önálló költészet, melyet ilyenül meg kell tartani, a melyet költészetünk történetében önállóan is kell tárgyalni.

...

A "kurucz-költészet" ime egy része a történeti népköltészetnek, harmincz-negyven esztendőnek (1670-1711) költői formában való megnyilatkozása. Nem önálló, hanem ez idő szerint a legjobban képviselt és ismert fejezete a népi költészet történeti fejlődésének. S mert a legjobban ismertté lett és legjobban fölgazdagodott: megszoktuk a nevét és a személyét, a mint megtanuljuk és megszokjuk amaz egyszerű emberekét, a kik a nép köréből tehetségük, vagyonuk, érdemeik által kiemelkednek. Ez a megszokás érvényesült a köztudatban s az irodalomtörténetben, mikor a "kurucz-költészet" szinte önálló irodalmi fogalomként s műfajjá emelkedve áll elénk. Ez idő szerint joga van hozzá, mert sem az 1670-et megelőző, sem az 1711-et követő korszakoknak retrospektiv népköltészetét nem ismerjük közelebbről. De a mint az egész régi magyar népköltészet fejlődése és anyaga ismeretté válik: annak a "kurucz-költészet" is egyik alkotó részévé lesz - és hirdetni fogja nem a kurucz-, hanem a népies költészetnek soha meg nem szakadó folyamatosságát.

A nép költői szellemét és alkotó képességét hirdeti ez a kötet ama költemények által, a melyek az említett korban fakadtak, vagy ahhoz közel esnek. Válogatott gyűjtemény s anyagában vannak nem tisztán népi eredetű darabok is. Felvételüket igazolja két tekintet: hogy, bár irodalmi művek, magukon hordják a korukbeli költészet jellemét és hogy iratásuk idején az egységes nemzeti költészetben mű- és népi-költészet még szoros közelségben állottak. Minden darabban van valami értékes, vagy jellemző: érzésük, korfestő tartalmuk, liraiságuk, versbeli szépségük vagy történeti vonatkozásuk által.

A közölt szövegek nem a filologus, hanem a nagy közönség igényét szolgálják s a legszükségesebb tudnivalók csak arra vannak szánva, hogy az egyes darabok felől tájékoztassanak. Időrendi beosztásuk mellett a fejlődés elve, elhelyezésük rendje mellett meghatározásuknak lehető pontossága döntött. Forrásuk, szerzőjük iránt a Jegyzetek tájékoztatnak.

Kolozsvárt, 1903. márczius 14-én.
Erdélyi Pál.

---