---

Tartalom

Herman Ottó levele (előszó helyett)
A malom pusztulása
Csudi kapitány csodálatos esete a vadrétben
Sztyepankó, a kozák
Itélkező hajdúk
A céhmester lelki háborgásai
Virág az akasztófán
A rózsás patkó
A farkasok
Hajdúlegények a rézfokossal
A dorogi csodakút
A mexikói nyereg
Hadaró szűcs mennybemenetele
Daróczy mezőbíró úr és a keresztfiai
Az ácsok
Egy aranyszájú hajdúpap
Az aranycsattos cifraszűr
Az idegen vér
Hajdu temetkezés
Nádfedél alatt
A kisajtó küszöbéről
Szűz Mária üvegharangja
A fekete galambok
A mi iskolánk
A szórós Csuri Jakabék
Útban egy drága koporsóval
A debreceni kisértet
A vén pogány
A zöldhuszár
A szent eklézsia cseresznyefái
A harangozók
Az olajütőben
Csengőszó a havas pusztán
A Dávidházyné nemzetes asszony diákjai
Hajduk mulatozása
A Kola tanár úr zászlója
A lengyel muzsikus
Bajdor a fehér lóval
Az örök vándor
Gyapjú nyírás a nemesi udvarban
A réti ördög
Téli este
A híres kocsis
A Nagydaróczi Demeter juhai
Dió a koporsóban
A tardosi révész
A koppantó
Hajdusági méhes
Aki sohasem nevetett
A debreceni országút

---

Előszó

Kedves Öcsém Móricz Pál!

Szavamnak állottam s elolvastam derék könyvét: "Pusztuló világ. Elbeszélések a hajdú földről", még pedig végtől végig, a "Szélvésztől - az "Árva Máró Mirkóig". Köszönöm az élvezetet, mert nekem valóban az volt. Amióta már nagyon megsüketültem, megszerettem a magányt s amidőn szememet behunyom: azt látom és azt hallom, amit szerettem és szeretek. Világosan hallom a nyáj méla kolompját, a komondor vakkantását s azt is: hogyan veszik át éjnek idején sorban az őrző kutyák a hangot, mely távolság növekedtével csökkenve, végre meghal. Látom a pásztortüzet, amint megpiszkálva szikrát veteget, majd lobbot vet; hogy fekszik körül az atyafiak, belesercegve a tűzbe, mélyen hallgatva: "elvannak": ez a mulatságuk.

Eszembe jut, néhai Horváth Gyula, ki szegedi biztossága idejében, királylátogatáskor, egy nagy udvari méltóságot kalauzolt, ki a szegedi népet kivánta látni, mikor tömegben együtt van. Horváth Gyula alkalmul a néplakomát választotta, amelyben ezrivel ült a magyarság a hosszú asztaloknál és "elvolt". A nagy német egy darab idő mulva azt kérdi Horváth Gyulától: miért olyan szomoru ez a nép? mire Horváth ezt felelte: Exzellenz! a mi népünk nem ismeri a Hanswurstot; sőt ha tapasztalja: megveti. Ez a magyar komolyság és - páratlan.

És előttem termettek az én legkedvesebb Hajduim: a szoboszlai Hőgyes Endre doktor, a magyar Pasteur, ki a legzajosabb társaságban is "el tudott lenni" s utálta a legjobb "witzet" is; csak a humorra reagált vagy három bajuszszőre, ami nevetést jelentett - és a szintén szoboszlai Szívós Béla, akiben typikus, nagy húmor lakozott.

Ha szabadna ugy kifejeznem, a maga históriái mind hajdu diapasonra vannak hangolva, melynek nincsenek magasságai, sem mélységei, mert "elvannak" hajdu módra, vagyis tükröződik bennök a síkság, a nagyalföld egész természete, amelynek szépségét csak mi ismerjük, felfogjuk és mélységesen szeretjük. Hejh, az a gyékényes, amelynek szélein a fodormenta terjeszti illatát, kivált alkonyat táján, mikor a Nap, leszállóban, csodásan festi az eget s megjelenik a "földárnya", majd benne az első csillag, azután felhangzik a békaság összefolyó, egészben andalitó hangja. És mint a földrehullott csillagok, rendre fellobbannak a pásztortüzek, végtére pedig hazafelé ballag a földnépe vállra vetett kapával, kaszával. Hallom én az alföldi vihar üvöltését is, mikor a nádas és a kalászos élet, mintha versenyt futna a szél rohamaival. Mind sajátos ez és hogyne formálná az ember lényét?!

S hogy ez mind pusztulóban van, vesztére a magyarságnak, a magyarosságnak, az bizonyos. Oldódik és szertehull a kéve s életem átka, hogy megértem.

A magyarok nagy Istene áldja meg Öcsémet! Köszönöm, hogy eszébe jutott

az öreg
HERMAN OTTÓ.

* * *

Herman Ottó, a magyar alföldi nép megtéveszthetetlen nagy tudós barátja - "Pusztuló Világ" könyvem hatása alatt - még 1912-ben, május 8-án irta hozzám látnoki bús sejtelmekkel eltelt levelét. Már akkor "élte átkát" panaszolta a halhatatlan nagy magyar lélek. "A rejtelmes Alföld" művem bizonyságul szolgál. Az én írói hitem, irányom nem változott. Még mindig a régi szembenéző magyar vagyok. Hanem a haza! A népi... Mivé lettek?! Mivé lettek?!... Példákat mutatni, a sirokból kell felidéznem az ősöket.

Magyarok Istene segíts! Apák! Anyák! Ébredjetek!

(1926)

"A REJTELMES ALFÖLD" SZERZŐJE.

---