Ágner Lajos
Olasz ég alatt
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Budapesttől Anconáig
Anconától Rómáig
Római séták
Pompéjiben. A Vezuvnál
Nápolyban
La bella Fiorenza
A lagunák városában
Hazafelé Olaszországból
Előszó
Vágytam a szép Olaszországba!
Ez a föld a renaissance és classicismus forrása; innen áradt szét világszerte a classicus világnak föltámasztott sok, szép és tanulságos emléke; ezek egy új világot teremtettek Olaszországban és aztán az egész Európában.
Új élet, új erő!
Az új erőt nyert classicismus új életet lehelt a már-már elvaduló barbár középkori életbe. Megnemesitette azt a szó szoros értelmében.
Olaszország csaknem minden városa egy-egy jeles muzeum, a melyekben minden időben van mit csodálni, tanulmányozni; egy palota, egy szobor, egy freskó mily érdekesen beszél nekünk az elmult időkről, annak műveltségi viszonyairól. Róma, az "örök város", a régi Róma nagyságának romban heverő, de beszédes emlékeivel, a hamvak közül kiásott ókori város, Pompéji, a szépségéről közmondásban is ismert Nápoly, a Vezuv és vidéke, a középkor dicsőségének részese: Firenze és Velencze, mindkettő annyi ragyogó emlékével a fényes multnak, s még hány nevezetes város, melyekben mindenütt talál a lélek élvezni valót!...
Gondoljunk csak a középkor századaira! Firenze és Velencze történetére, a nagyságra, mely akkor őket övezte!...
Ha képzeletünkkel visszaidézzük lelki szemeink elé a XVI-dik század mesés fényét, a mikor mindazon paloták, melyek az idő viszontagságai folytán elbarnultak, elfeketedtek, s ma már egyrészt romban hevernek ugyan, de valaha a fény, ragyogás és dicsőség évszázadaiban tündöklő pompában díszelegtek; képzeljük magunk elé a ragyogó márványhomlokzatokat, a csipkézett párkányokat, a csúcsíves, domborművekkel fedett ajtókat, ablakokat és oszlopsoros erkélyeket; el kell ismerni, hogy a természet és művészet csodás egyesülését látjuk itt!...
Elbájol a déli égalj a maga exotikus, de kedves flórájával, a szép tájakkal, a régi világnak csonka és mégis becses emlékeivel, a középkori keresztyénség ereklyéivel, kitűnő művészi alkotásaival, az újabbkori modern monumentális és művészi épületekkel, remek szobraival, kellemes parkjaival. Mily kedves Nápoly vidéke!...
... A szép föld narancsligeteivel, üde rizsföldjeivel, szőlővenyige girlandokkal szegélyezett utaival, granátalmás kertéivel, andalitó tavaival, cziprus környezte villáival, csodagrottáival, szentjánoskenyér-fáival. Nemcsak szép táj, hanem beszédes régiók.
Mindezekhez hozzá veszem a tanulmány szempontjából, hogy megismertem az olasz nép szokásait, jellemét, természetét: egész Olaszországot előnyeivel és hátrányaival egyetemben.
"Nunc ad inceptum redeo!"
Éppen az emlitett okoknál fogva nem tartom időszerűtlennek 1900 tavaszán barátaimmal Olaszországban tett utazásom alkalmával szerzett tapasztalataimat az érdeklődőkkel közölni már csak az olasz földről elterjedt előnyös és általános nézetnél fogva is.
Ez a föld az, a hol a szép szeretete örökös, a hol annak hívei soha ki nem halnak...
Látni számtalan városában díszes és híres templomokat, szobrokat, ékesebbnél ékesebb és gazdagságban versenyző palotákat, festményeket, ámde ez nem elég. A szellem jeles alkotásai újra és újra születnek, s újra hóditanak is. Az olasz nép hű maradt az ősök hagyományaihoz, mely mindenha a szép kultuszát vési lelkébe. Ragaszkodik az olasz az igazi, az eszményi széphez máig is, a mikor oly könnyen csalogatja a művészeket a reális és materiális irány. Ez muló, az eszmény azonban nem hal meg soha: örök!... Király és koldus vérében birja itt a szép szeretetét!...
Olaszországban, a művészetek par excellence hazájában csaknem minden nagyobb városnak megvan a maga művészeti köre, iskolája. Róma, Nápoly, Florencz, Milanó, Velencze, Turin megannyi középpontjai a művészetnek, s csaknem mindegyikben él egy-egy kiváló mester, a ki maga köré csoportositja a fiatal tehetségeket, iskolát alkot, s művészetet teremt.
A mai olasz művészet sajátságos képét mutatja a forrongásnak, a külömböző iskolák és irányok harczának. Általános, mindjárt szembeötlő vonásai nincsenek, mert hiszen az élénk kolorit kedvelése olyan tulajdonság, melyet az újabb spanyol festőknél is megtalálunk s mely mind a két nemzetnél az örökké mosolygó, derűs ég befolyása gyanánt jelentkezik. Csakhogy a spanyolok hűek a kivitelben is a tradicziókhoz, az olasz pedig szinte szándékosan mellőzi azt. A mai olaszok csaknem egészen megfeledkeznek arról, hogy a vatikáni stanzák s a Transfiguratio halhatatlan festőjének modora, mig Perugino oldala mellett dolgozott: a mester modora volt, hogy a csodás kolorista: Titiano Vecellio fiatalságában egészen Giovanni Bellinit követte s Michel Angelo maga is tizennégy évig dolgozott Domenico Ghirlandaio oldala mellett.
A plasztika iránt is kevés nemzet tanusit oly élénk érzéket, mint az olasz. Nem csak a szalonok díszitésére szánt genre-alakokról mondhatjuk ezt, melyeknek mintázásában páratlanok, hanem azon monumentális szobrokról is, a melyek tereken az Isten szabad ege alatt hirdetik az olasz lángész alkotó képességének dicsőségét.
Nagyobb városai végtelenül gazdagok új szoborművekben. Hogy csak a legnevezetesebbeket emlitsem fel: a velenczei Mania és Goldoni szobor, s a római Cairoli-emlék egytől-egyig a legújabb idők alkotása! Hát a szép Victor Emmanuel szobrok?
Ezeken a szobrokon nem találjuk a keresettséget, feszességet, mely nagyon sok új szobornak, kivált hazánkban, jelleme. Nem keresik az ünnepélyes, komoly, méltóságteljes mozdulatot, mely az embert mintegy a félistenek közé emeli, hanem az egyént igyekeznek elénk állitani lelkének legjellemzőbb kifejezésével. Emberek ők is, - csakhogy nagy és széplelkü emberek! De még nem istenek vagy félistenek!
Az olaszoknak irántunk való rokonszenve általánosan ismert. Ennek jelét különböző oldalról adták. Az újkori olasz költők közül nem egy Petőfi forditásával szerzett a magyarok szivében magának helyet. Teza Emil a Czipruslombok forditásával különösen, melyben teljesen átérzi a magyar költő fájdalmát, s az eredetinek szépségét igyekszik visszaadni.
Cassone is jeles forditója Petőfinek. A forditás hangulata, a művészi kivitel, hang és szín tekintetében méltán sorozható az eredeti mellé.
...
Van elég okunk szeretni az olasz népet, mint ilyet, kiknél Kossuth Lajos végnapjaiban pihenőt talált, - van okunk csodálni szép hazájukat, s tisztelni dicső multjukat, s a fényes multhoz méltó jelent...
Budapesten, 1902. husvét havában
Dr. Ágner Lajos